Főoldal

Főoldal

 

Ez az oldal Zalán gyógyulásának támogatása céljából jött létre. 2013.08.01. óta küzdünk a retinoblastómával, ami egy rosszindulatú daganatos betegség (szemdaganat) és ami Zalán mindkét szemét érinti.

Zalán ez idő alatt 3 blokk kemoterápiát kapott, egyszer sejtnövelőt, egyszer vért.  50-nél is több műtéten és rengeteg altatáson van túl! Többször hittük már, hogy győztünk, azonban mindig visszatért hozzánk a rettegés. Most is elhittük, hogy a szisztémás kemó, a rengeteg műtét, majd a közvetlenül szembe adott kemók után győztünk, azonban ismét valami elkezdett fejlődni és… Mivel a műtéti lehetőségeink elfogytak, most nagyon rezeg a léc. Az elmúlt időszak nagyon megterhelő volt nekünk, a családunknak. Lelkileg és anyagilag is! Kérlek segítsetek, hiszen nagy szükségünk van rá, hogy Zalán meggyógyulhasson, élhessen!

Ne gondold, hogy mivel te csak 1-200 Ft-ot tudnál küldeni az nem számít! Nekünk az is nagy segítség lenne, hiszen a gyerekünk életéért küzdünk!

A számlaszámunk: Unicredit Bank 10918001-00000031-22220000 A megjegyzés rovatban kérnénk feltüntetni, hogy “Adomány Zalán gyógyulásáért” !

Nemzetközi számlaszám: Iban: HU32 10918001-00000031-22220000

SWIFT vagy BIC kód: BACXHUHB A számla Pintér Enikő néven van.

Paypal: enikopinter35@freemail.hu

Közvetlen elérhetőség: laszi104@freemail.hu vagy enikopinter35@freemail.hu

Ha elég erőt érzel magadban, akkor kérlek olvasd el a történetünket!

A kezdetek:

Most egy nagyon beteg kisfiú történetét fogom megosztani veletek, akik ezt olvassátok. Ez a kisfiú az én gyermekem. 2013. 05. 09-én született Győrben, tehát jelen pillanatban még nincs 3 hónapos. És nagyon beteg. 2 oldali (bilaterális) multiplex retinoblastomája van. Ez azt jelenti, hogy mindkét gyönyörű sötétkék csillagként ragyogó kis szemében több daganat van. Jelen pillanatban (tegnapi, 2013.08.02) a bal szemében 2 RB góc a látóideg közelében, a jobb szemében pedig 3, a legnagyobb éppen az éles látás helyén, így gyakorlatilag az a szeme már sosem fog megfelelően működni. Arra a kis szemecskére az éleslátása már elveszett. De gyógyítható! Tulajdonképpen már pár hete gyanakodtam, hogy valami nincs rendben a picivel. Néhányszor láttam, hogy ha a távolba mered, a jobb kis szemecskéje “elúszik” kifelé. Ezen kívül ha kézben volt, csak úgy volt el, ha a bal karomban fogtam és születésétől megvolt az a szokása, hogy ha a pelenkázóra raktam, akkor egyből jobbra nézett. Balra sosem.

Később, mikor forgolódni kezdett, akkor is csak a jobb oldalára fordult, balra sosem. Ma már tudjuk miért! De hogy visszakanyarodjunk… Észrevettem, mint feljebb is írtam, hogy nem úgy fejlődik, ahogy a másik 3 testvére fejlődött. Mikor ezt megemlítettem férjemnek, aki mentőapóló 11 éve, azt mondta, a kancsalságot majd kinövi, az meg hogy mindig jobbra fordul csak azért van, mert biztos tetszik neki a falra kitett ETO sál (férjem, nagy fiam nagy focirajongók). Így utólag már könnyű okosnak lenni, de nem kellett volna annyiban hagynom a dolgot. Anyós azt mondta magamba beszélem, a védőnő pedig azt, hogy szerinte nincs baja, de ha megnyugtat mutassam meg orvosnak. Így is lett, kértünk időpontot a szemészetre. Kaptunk is augusztus 12-re. Aztán csütörtökön mikor főztem beraktam a babahordozóba, hogy szem előtt legyen. Ahogy nyúltam a rizsért, láttam hogy fehéren világít a jobb kis szeme.

Tudtam, hogy baj van, egyből rohantam vele a kórházba. És a legnagyobb félelmem vált valóra. Valahogy éreztem, hiszen valamikor 28 éve férjem is ebben a betegségben szenvedett. Csakhogy mikor megszületett az első babánk, próbáltam utána járni, öröklődhet-e a betegség. A védőnő és egy szemész is megnyugtatott, hogy nem. Így nem is gyanakodtam, megnyugodtunk. De ahogy megláttam a fehér visszfényt a szemében, tudtam, hogy nem várhatok tovább. Összeszedtem a gyerekeket és rohantam velük a kórházba. Innét már peregtek az események. Pupillatágítás,majd ki is mondták az ítéletet. Ultrahang, beutaló Budapestre a Mária utcai szemklinikára dr. Maka Erika doktornőhöz, az utazás megszervezése, hiszen egyből másnap kellett menni. Reggel fél 8-ig kellett odaérni éhgyomorral az altatás miatt, ami egy szoptatott pici babánál nem is olyan egyszerű… Odaértünk mentővel (külön köszönet az OMSZ-nak és Fogarasi Zoltán vezető mentőtisztnek, hogy lehetővé tette számunkra, hogy mentő vihessen fel) és nagyon kedvesen fogadtak. Kaptunk szép kórházi pizsit, igaz rózsaszín nadrágot és hosszú ujjút a 38 fokban. Majd 10 percenkén egymás után négyszer szemcseppet kapott, hogy kellően tág legyen a pupillája.

Majd mehettünk a műtőbe. Életem legnehezebb pár másodperce volt, míg odaadtam egy idegen kezébe a kincsemet. Éreztem ahogy a gyomrom összeszorul, de annyira, hogy szó szerint nyomta a bordámat. A szívemet mintha ezer marok szorongatta volna. Párom el is sírta magát a tehetetlenségtől. Ólomlábakon cammogtak a másodpercek, míg 20 perc múlva visszakaptam a kis kincsemet. Sírdogált. Hol jobban, hol kevésbé. Ez érthető is, hiszen már 11 óra felé járt az idő és ő utoljára hajnali 4-kor evett. De az altatás miatt miatt még nem lehetett.

Nagy nehezen elaltattam, mire jöttek, hogy vigyük ultrahangra. Oda már párom vitte be, én már nem bírtam. 2 napja nem aludtam és nem ettem. Szó szerint!!! Mire végeztünk szerencsére már megetethettem, így kicsit megnyugodott. És már hívatott is a doktornő. Eddig a pontig legalább a remény megvolt, hogy talán mégsem az, talán csak elnéztek valamit! De nem! A könyörtelen valóság szembenézett velünk. Retinoblastoma. De már-már belenyugszik az ember, hiszen párom is felnőtt 1 szemmel (neki kioperálták emiatt a jobb szemét 2,5 éves korában). De neki mindkét szemében van daganat. Összesen 5 darab! A doktornő felvázolta a tervet. Hétfőn befekszünk a Tűzoltó utcai gyermekklinikára, kedden MRI, majd megkezdődik a kemoterápia. Pontosan még ő sem tudja miből és mennyit fog kapni, ezt majd az onkológus orvos dönti el! És ez attól is függ, hogy a daganat képezett-e koponyán belüli áttéteket. Ez egy agresszív, gyors terjedésű daganat.

Így megkezdődött a versenyfutás az idővel az életéért. Most 2 napra (hétvégére) hazajöhettünk kicsit átgondolni a dolgokat. Sok információt gyűjtöttem össze az internetről! Többek között azt, hogy ez egy olyan ritka betegség, ami Magyarországon évente 4-5 gyermeket betegít meg. Így gyakorlatilag nincs is egy kialakított szakmai protokoll a kezelésére, valamint a műszerparkot sem kifejezetten erre a betegségre találták ki. Ez az információ a doktornőnk

szerint nem állja meg a helyét, az utóbbi években jelentős fejlődést sikerült elérni ezen a területen, így Zalán kezelhető itthon.  Jelenleg kemoterápiás kezelést kapunk, hogy időt nyerjünk és legalább a daganatok növekedésének útját álljuk. Ehhez sok türelem, kitartás, pozitív szemlélet és még több pénz kell! A helyzetet súlyosbítja, hogy férjem amúgy is gyér közalkalmazotti fizetésén 50% letiltás van, ugyanis kezességet vállalt egy barátjáért, aki nem fizette a hitelét, így tőle vonták.

Majd mire ez letelt a saját hiteleinkkel úsztunk el, így már 50%-át vonják az illetményének. Albérletben élünk, 4 gyerekkel, összesen 40-50 ezer Ft fizetésből és a gyerekek után járó családi pótlékból és gyes-ből. Segítséget kérünk! Tőled is, kedves olvasó! Ha módodban áll, kérlek segíts! Nem rajtam, a kisfiamon! Neki még élnie kell! Hiszen még nem is élt! Közben az emberben csapongnak a gondolatok… Miért mi? Miért pont ő? A reggelek a legrosszabbak, mert az ember reménykedik, hogy ez csak egy rossz álom és majd felébred belőle. És reggel felébredünk és még mindig ugyanott vagyunk. És itt ez a szörny, amivel meg kell küzdenie ennek a kicsi életnek!

Ma kiültem vele a ház mögé a kertbe és meséltem neki, hogy nézd kisfiam, ott vannak a fák. Itt a paradicsom, ott a karalábé. Nem tudom, hogy mire lehullanak a levelek a fákról, látni fog-e még. Vagy látni fogja-e őket, mire újra zöldek lesznek. Nem tudom, hogy fogunk ezen túljutni! Látni fog-e még valamit. De talán ha fel tud nőni, ha túl leszünk ezen az egészen, majd álmodni fog arról milyen volt, amikor még látott. Ezt még leírni is szörnyű! De nem tudjuk mi vár ránk! Mivel jelen állás szerint (2013.08.21) itthon is kitűnően kezelhető Zalán (sajnos ez változhat, de bízunk benne, hogy nem fog!), legfontosabb szempont most a lakásunk rendbetétele, a penészedés és beázás megszüntetése, ami az alsó szinten vízzáró vakolatot és aljzatszigetelést, belső burkolást jelet, felül pedig majd szakember dönti el, hogy pontosan mit lehet tenni a tetővel.

Emellett sajnos a doktornőnk szerint is évekig kell még kontrollokra járnunk és még egy jó ideig kezelésekre is, ehhez sok pénzre és még több erőre lesz és kitartásra lesz szükségünk! Mivel saját autónk nincs, mindig úgy kell megkérnünk valakit, hogy vigyen fel minket Budapestre, ez oda-vissza majdnem 400km és 20 ezer Ft-ba kerül alkalmanként. Sajnos van, hogy egy hónapban ötször-hatszor is kell mennünk. Ha ebben támogatnál minket, azt nagyon szívesen fogadjuk, nagy segítség lenne, hiszen egyre nehezebben oldjuk meg az utazgatások kifizetését. (2014.07.15.) Mára teljesen tönkrementünk anyagilag, már a napi szükségleteket is csak nagy nehézség árán tudjuk előteremteni (2014.10.27.)

Amit még szívesen fogadnánk:

    • Legelőször is kérlek, oszd meg az oldalunkat, hiszen ezáltal több emberhez is eljuthat a történetünk!
    • Első és legnagyobb segítség jelenleg az anyagi segítség, melyhez minden megtalálható az “Utalással” menüpontban
    • Ha az oldaladra, vállalkozásod oldalára kiteszed a blogunkra mutató linket
    • Étrendkiegészítők (deutériummentes víz, Procont, Revitasol junior, gránátalmalé, Immuno Kid, Manómanna, BioGaia Protectis +D vitamin rágótabletta, Multi Star+fee, Emóció, Colostrum, stb…)
    • Szívesen fogadunk Zalán részére ruhácskát 116-122-es méretben ,esetleg a tesók részére is (134-es kislány, 164-es nagylány és felnőtt S-es fiú), akár valamivel nagyobb méretűt is, hiszen a gyerekek nőnek!
    • élelmiszer (tartós és friss akár), GYÜMÖLCS
    • fertőtlenítőszer, mosószer, fertőtlenítő mosószer adalék
    • benzin
    • a legnagyobb segítség viszont jelen pillanatban az anyagi támogatás, amit igazolhatóan Zalánra költünk, illetve az utazásokra, étrend-kiegészítőkre
    • Továbbá gyűjtjük a használt elemeket, rossz mobiltelefont, műanyag kupakokat!
  • AZ ADOMÁNYOK SZEMÉLYESEN IS ÁTADHATÓK, bárkit szívesen látunk!
    A kupakgyűjtést ÚJRA kezdtük. Bármilyen kupak jól. Üdítős, mosószeres, öblítős, spray-s, kindertojás műanyag tojása, stb… Neked csak egy mozdulat, kisfiamnak nagy segítség! Ezen kívül minden megyében legalább 1 embert keresünk, aki szállításig tudja tárolni a kupakokat! Elemeket (akármilyet!), nem működő, rossz, régi mobiltelefont is gyűjtünk!

Az adományok a következő címre küldhetők: 9093 Győrasszonyfa Hunyadi tér 17.

 

Köszönöm, hogy elolvastad a mi rövidke kis történetünket, amit megígérem, mindig írni fogok hol és hogy, merre haladunk!

Nézd meg a napi jelentést.

Nézd meg a leletet.

Nézd meg a képeket.

Külön köszönetem mindannak a sok embernek, akik egyenként mögénk állva támogatnak lelkileg és külön köszönet Dörének és Virinek a sok jóért és támogatásért és hogy sosem hagytok magunkra. Itt szeretném megköszönni neked is, kedves honlapért felelős szerkesztő, mert ezt ezt egyedül nem tudtam volna megcsinálni!

Nem is olyan rég azt mondta nekem valaki (akit nagyra becsülök!), hogy mikor Zalán még a felhőkön ülve szülőkre vadászott, azért választott minket szüleinek, mert már akkor tudta, velünk győzhet! Azóta ebben hiszek és mindent megteszek ezért!

Forrás: http://daganatok.hu/20090728-gyakorlatilag-vakbol-lato-kuzdelem-egy-ritka-szemdaganat-ellen

144 thoughts on “Főoldal

  1. Sok sikert és szerencsét kívánok a teljes gyógyuláshoz annál is inkább, mert én is úgy születtem, hogy a jobb szememre nem látok csak nagyon haloványan s így élek már 62 éve de én legalább látok a bal szememre.
    Vannak véletlenek de nem véletlenül,, 2013. 05. 09.-én IKREK unokáim születtek, ugyanazon a napon amikor a kisfiú.
    Üdvözlettel:)) Kukorelliné

  2. Sziasztok! Remélem nem gond a tegezés. 🙂
    Unokatesóm kislánya is daganattal született,neki az egyik szeme üvegszem. Átérzem a fájdalmat és az elkeseredettségeteket! Olyan kérdésem lenne, hogy nem próbáltátok még alapítvány útján kérni a segítséget? Ahogy említettem unokatesóm kislányának üres műanyagüveg kupakokat kellett gyűjteni, hogy sikerüljön a műtét. Hátha segítene ezen a kis tüneményen. A kicsire milyen pelus méretet használtok? Milyen méretű ruhára lenne szükségetek? Remélem nem veszed sértésnek a tegezést. 🙂 Szeretnék kérni egy címet e-mailben, hogy tudjak küldeni csomagot nektek. Remélem meggyógyul ez a “huncutka” !!!! Sok sok puszi neki. 🙂
    Alexandra

  3. Kedves szülők! A Pápai Bababörze szervezőjeként keresem Önöket. A mi kis csapatunk már évek óta segít nehéz helyzetbe került családoknak. Amikor értesültünk az Önök történetéről, úgy döntöttünk, felajánljuk segítségünket. Hagyományainkhoz hűen műanyag kupakokat gyűjtünk, ezzel szeretnénk hozzájárulni gyermekük gyógyulásához. Ha ez megfelel Önöknek, kérem, lépjenek velünk kapcsolatba, hogy a továbbiakat megbeszélhessük! Üdvözlettel: Somogyi Erzsébet

    1. Kedves Erzsébet!

      Nagyon szépen köszönjük, hogy ránk gondoltak. Sajnos az idő rövidsége miatt nem tudunk élni ezzel a lehetőséggel, sajnos nincs összesen 1 hónapunk a tervezett időpontig. De a lehetőséget köszönjük!

      1. Szia,
        latom elkezdtetek a kupakok gyujteset. Mi is szeretnenk segiteni, de kellene egy kis info. Mennyit kaptok a kupakokert es kitol? A valaszt privibe kuld el a fb-n vagy az erikalakics@gmail.com cimre. Ez azert fontos, mert mi Londonbol kuldenenk kupakokat Mo-ra, de nehez ugy mozgositani tobb szaz embert, hogy nem tudunk pontos valaszt adni a kerdeseikre, es ez a kerdes a legfontosabb. Valaszod koszonom szepen 🙂 Szurkolunk ertetek es szeretnenk segiteni 🙂
        Erika

  4. Kedves Zalán 2013 🙂

    érnék e-mail címet, ha lehetséges….. A mondandómat ott szeretném “közölni”
    Az enyém: mrtkovacs@gmail.com….

    Szép napot, és ne add fel, mert van segítség!
    Szeretettel
    Márti

  5. Elolvastam a történeteteket,és nagyon szorítok nektek!!!Ha módomban áll küldök nektek pelust és tisztálkodási szereket!!!Minden jót és sok sok kitartást kívánok nektek!!!!Erősek vagytok !!! A Jó Isten legyen veletek!!!!

  6. sziasztok!

    emailbe küldjetek postacímet, van 2 kisfiam, szívesen adnék ruhákat a picurkának! Borzasztón szurkolok nektek! Most vagyok itthon egy 6 hónapossal….

  7. Szorítok nektek, mert elképesztően sok energiára lesz szükségetek.
    Csak annyit szeretnék kívánni, hogy győzzetek a betegség felett.
    Millió puszi a csöppség lábacskáira.

  8. Szia! Tiszta szívemből kívánok gyógyulást a kicsi fiadnak!!! És sok erőt és kitartást az egész családnak!
    Szeretném megkérdezni, hogy a magyar számlaszámotok is Pintér Enikő néven?

  9. Nem is tudom mit írjak,hát majdnem végigbőgtem a levelet! Sajnálom a kis szépséget. Mi is albérletben lakunk 3 gyerekkel,a 6 éves kisfiam középsúlyos értelmi fogyatékos,ezért is átérzem a fájdalmát. Osztottam.és ha másban nem is de ruccikban tudnék segíteni! MIELŐBBI GYÓGYULÁST KIVÁNOK,ÉS ERŐT AZ EGÉSZ CSALÁDNAK!

  10. Sziasztok,szeretném megkérdezni,hogy kiságyra és abba való matracra van szükség vagy felnőttre? Kiságyat tudnék küldeni,minden felszereléssel,matrac,ágynemű,zenélő forgó játék,baldachin…játékot és ruhát is szivesen küldenénk! Nagyon szorítunk értetek !

  11. Nagyon sok erőt és kitartást kívánok nektek!
    Sajnos nagyon is át tudom érezni min mentek most keresztül. Az én kislányom is már többször volt altatva. Nekünk is van szem- valamint fül-, szív-, agy-, és mozgásproblémánk. Én is nemrég kértem egy genetikai vizsgálathoz segítséget.
    Tapasztalatból tudom, menni kell előre és meg lesz az eredménye. Kitartás!

  12. Érdeklődnék, mi a mostani helyzet? Megírnátok?
    Nagyon szomorú, ami a picikétekkel történt. Nagyon sajnálom, utalok, amint tudok, másban nem tudok segíteni, már mindent elajándékoztunk, az enyém már felnőtt…Sok erőt kívánok!

  13. Szeretném tudni meg van-e már a légtisztító berendezés, és ez milyen mértékben segíti a gyógyulást ! Elnézést még nem értem rá elolvasni a levelet, csak tájékozódni szeretnék, aktuális-e még a kérés ? Mert augusztus elejétől idáig,bizonyára összegyűlhetett az összeg ! Mindenesetre addig is imádkozom a kis Zalánért. Pénzsegítságet nem tudok küldeni, a további segítság módját a válaszuk után osztanám meg ! Sok erőt, kitartást és hitet a jó Istenben.Nem látom, hol van leírva a jelenlegi állapota a kisfiúnak ? Köszönöm előre is az aktuális tájékoztatást ! Üdvözlettel : Bódis Katalin, kétszeres nagymama

  14. sajnáloma mi veletek történt, az én kisfiamat is zalánnak hívják, mki egy szívbetegséggel küzdünk mióta megszületett.szeretnék nektek csomagot küldeni, játékot, vitaminokat….hova tudnám ezt küldeni?

  15. Történetük olvasása megrendített! Kívánok sok sikert, és maradéktalan felépülést! :-/

  16. Szia..
    Könnyek közt olvastam végig a történeteteket.. Nekem is van egy gyönyörű 11 hónapos kisfiam.. így átérzem mennyire szörnyű lehet ez a helyzet.. Szeretnénk nektek segíteni annyiban,hogy a Milán kinőtt ruháit és néhány játékot elküldenénk postán, csak írd meg a címeteket.. Nagyon sok erőt, energiát, kitartást és sok-sok szeretetet, a picúrnak pedig mielőbbi gyógyulást kívánunk!

  17. Kedves Zalán2013!
    Már augusztusban küldtem e-mailt, felajánlva egy alternatív gyógyítást részemről, ingyenesen…
    Lehethogy félre értés történt, valamit nem jól fogalmaztam, csak erre tudok gondolni, mert semmilyen válasz nem érezett, szeretnéte-e , az orvosi kezelések mellett ezt a lehetőseget is kipróbálni…
    Nagyon sajnálom, mert ugye Isten útjai kifürkészhetetlenek, és ehhez,még csak ki sem kellene mozdulni békés, ám de ( jelenleg…) szomorú otthonotokból….

    Szeretettel
    Márti

  18. Kedves Szülők, először is kívánok soksok kitartást és erőt Önöknek és a kis Zalánnak is, gyors gyógyulást! Szeretnék én is segíteni. Néhány ruhácskával, játékkal, vitaminokkal, ha elfogadják. A weblapon megadott címre küldhetem?

  19. Sziasztok.
    Igaz sokat nem tudok segíteni de nagyon megrázott a történetetek!!De van három kisfiam rengeteg szép ruhánk szívesen küldenék nektek csomagot egy email címet kérek szépen ahol tudunk levelezni mire van szükségetek !!Sok kitartást Kriszti.

  20. Sziasztok! én még csak most szereztem tudomàst a történetetekröl..végig sìrtam ahogy olvastam. Nekem is van egy 3 hònapos nagy fiam..és mindennap attol félek hogy betegségek igazolòdhatnak nàla! Nagyon sajnàlom ami veletek történt..GYÖNYÖRÜ A KISFIATOK!! Imàtkozok érte hogy élhessen..és làthassa az élet csodàjait! Sok gyògyulàst Zalànkànak

  21. Szia, mekkorák a gyermekeid? Fiúk, lányok? Hány évesek?Ez alapján látnám mit tudnék küldeni nektek.

  22. Nagyon szomorú dolog, hogy kis életét igy kezdi, szegényke.
    De bizni kell,. hogy sikerülni fog meg gyógyitani.Ehhez kivánok sok szerencsét.

  23. Sziasztok, Kár hogy nem tudok segíteni, de ahogy elkezdtem olvasni a történetet, nagyon nehéz lehet még nincs 1 éves a kisbabátok és ilyet kell átélnie, máris nyomatják bele a méreganyagot (kemoterápia), át tudom érezni a helyzetet, mert én nekem is át kellett esnem 2x is agyi daganat miatt. Nagyon sok erőt kívánok nektek meg reményt a mielőbbi felépüléshez

  24. Kedves Szülők és Tesók!
    Más betegségből kifolyólag, de nagyjából tudom min mentek keresztül. Higgyétek el sikerülni fog! Ha a Tűzoltóban jártok és napközben vagy bármikor bármilyen ügyben (gyógyszer kiváltás, esetleg mosás, stb) segítségre lenne szükségetek szívesen állok rendelkezésetekre…..
    E-mailre válaszolva megadom a mobilom számomat.

  25. KISFIATOK

    MEGGYÓGYUL

    SZERESÉTEK ŐT

    TELJES SZIVETEKBŐL

    EZ A LEGHATÉKONYOBB

    MÓDJA A FELÉPÜLÉSÉHEZ.

  26. Sok sikert és jobbulást kivánunk és kitartást.Szurkulunk,hogy minélelőbb a kisfiad meg gyogyuljon.

  27. Bízzuk Újra Életünket Krisztusra !
    A Teremtő Isten áldását kérem kicsi fiatokra. Meg fog gyógyulni.
    Úgy legyen, úgy lesz !
    És sohase feledjétek: az igazi, feltétel nélküli szeretet mindent legyőz.
    Áldás, áldás, áldás: Sz. Gy.

  28. Kedves szülők !Szorítok a kisfiatokért azért is mert az én kisfiam is igy született de nem vették észre az orvosok. 8 hónapos volt mikor elvittük szemészetre hogy kancsalít.Sokként ért bennünket hogy valamit találtak…..Rögtön küldtek minket vizsgálatra altatós orvoshoz stb.. Nemsokára az altatásos vizsgálaton kiderült hogy Eriknek a jobb szemét a látóidegeket megtámadta menthetetlenül egy csúnya daganat.Azonnal eltávolították a daganatot a kis szemecskéjével együtt …:( Retinoblastoma volt ez a mocsok betegség.Azóta egy valódi és egy műszemmel él.Az egészben az a legszebb hogy mikor megszületett és sorra végezték a vizsgálatokat mindkét szemre azt irták 1-1.Ezzel szemben aki műtötte professzor azt mondta ez a kis szemecske sosem látott 🙁 Ezúton kívánok nektek sok erőt kitartást.Azóta Erik iskolás lett és nagyon szépen tanul igaz 1 évvel később kezdte a sulit de nem ez a lényeg hanem hogy él a kisfiunk

  29. Kedves Szülök!
    Most olvastam először az eseteteket és nagyon megérintet!! Az én kisfiam pont annyi idős mint a Zalán. A szívemet szorongatja a a helyzet amibe vagytok és imádkozóm érte hogy minden jóra forduljon a pici életében. Szeretnék egy csekély kis összeggel hozzá járulni az életetekhez és az lenne a kérdésem hogy a számla a tietek vagy alapítvány? Nagyon szorítok nektek és kitartást kívánok az egész családnak!!Remélem hogy látók majd olyan képeket ahol a kis Zalán boldogan és mosolyogva rúgja a labdát a barátaival!!!

    Üdv
    Enikő

  30. sziasztok! most készítem a kis kupak csomagot nektek! Pintér Enikő nevére mehet a csomag?

  31. Szia!?Küldenék egy-két dolgot ,ha megírod, hova!Három gyerekem van, csak MINDEN JÓT TUDOK KÍVÁNNI ÉS KITARTÁST!!Molnárné Bánfi Mónika

    1. Üdvözöljük bármely DonPepe pizzériában leadható a vezetőt kell keresni. Vagy a 9093 Győrasszonyfa Hunyadi tér 17. címre eljuttatva megkapjuk. Előre is köszönjük.

  32. Rengeteg kitartást és erőt kívánok! Nekem is van egy szemidegből kiinduló agydaganatom. Optikus glioma. Sajnos mikor ezzel műtöttek bal szemem 20%ban periférikusan , jobb szemem 80%ban cenrtálisan vakult meg a szemideg megsértése miatt. Engem is a 2. Számú gyerekklinikán kezeltek és járok oda mai napig. Kemoterápia majd sugárterápia is volt. Kívánok nektek sok erőt kitartást! A Titok című filmet! És ha nyitottak vagytok minden segítő megoldásra ajánlok egyet “Pránanadi” (Ha nem ismeritek vegyétek fel velem a kapcsolatot:martinseregi.v@gmail.hu).

  33. Sziasztok! A férjemmel tegnap este láttunk Titeket az egyik kereskedelmi csatornán, nagyon összeszorult a szívünk! Valamilyen módon mi is szeretnénk segíteni, küldjétek el kérlek az e- mail címeteket. Köszönjük!

  34. Kedves Zalán,s Enikő !
    Nagyon megható volt az a pár perces mai beszélgetés.
    Ne haragudjatok,hogy olyan hamar eljöttünk,de sem zavarni nem akartunk,
    más részről el is érzékenyültünk mindketten.
    Érzem,s tudom,hogy Zalán meg fog gyógyulni !
    Remélem mielőbb újra tudunk menni valami jó hírrel,segítséggel.

  35. Szia.Remélem a kisfiad minél hamarabb meggyógyul!Kitartás ebben a nehéz időszakban.
    Gyűjtöttem kupakokat ha kell el tudom küldeni

  36. Összerezzen minden porcikàm az olvasotaktól! :’( Az Èn Kicsi Fiam is Zalàn. 🙂
    Gyógyulj meg Kis Dràgasàg. <3

  37. A facebook-on meghirdettünk egy árverést, zenekari pólókat ajánlottunk fel. Végül a facebook-on kívülről, egy régi jó baráttól jött egy nagylelkű, 10E ft-os ajánlat, amit azonnal el is fogadtunk, mivel más licit nem érkezett, pedig 21-en megosztották a posztot, majdnem 2500 embert ért el a felhívás.
    Az összeget természetesen Zalán számlájára utaljuk és reméljük, hogy valamicskét segíthettünk ennek a kis Hősnek! Gyógyulj meg, Zalán!
    Üdvözlettel:
    a Haelo zenekar

  38. Kedves ÉDESANYA! Kérnék szépen egy privát emil címet ahol felvehetnénk a kapcsolatot. Utólag is BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánok, régóta figyelem a blogot, minden tiszteletem az Önöké!!!

    1. Kedves Ági!

      Zalán 16 hónapos, Csenge decemberben lesz 5 éves, Jázmin 7,5 éves, András 14,5 éves. Nagyon szépen köszönjük!

  39. Üdvözlöm kedves Édesanya!Először is engedje meg,hogy tiszteletemet fejezzem ki a kitartásért,küzdelmekért.Szeretnék érdeklődni jelenleg mekkora ruhákat,cipőket hordanak a gyerekek?Üdv.Margó

    1. Kedves Margó!

      Nagyon szépen köszönjük az érdeklődést!
      Zalán 86-92-es méretet és 22-es cipőt hord. Csenge 104-110-est és 27-es cipőt, Jázmin 134-est és 34-es cipőt, András 170-est (vagy felnőtt S-M-est) és 43-as cipőt.

  40. Egy ismerősünknek évekig Németországban váltottuk ki a D vitamin injekciót, mivel Magyarországon nincs forgalomban! Ha úgy gondoljátok, nagyon szívesen megtesszük Nektek is, vedd fel velem facebookon a kapcsolatot, hogy át tudjam venni a receptet!

  41. Kitartást és jobbulást kívánok a Kicsinek! Remélem összefogással tudunk könnyíteni a nehéz helyzeten…

  42. Drága kicsi lélek legyél erős, harcolj, meg kell gyógyulnod. Neked élned kell. Szurkolunk neked.

  43. Kedves Édesanya!

    Van 2 db használaton kívüli biztonsági kapunk ( Obiban vásárolt), ha kéred képet is küldök róla, illetve ha megfelel postázom akár mindkettőt is.

    1. Köszönettel fogadnánk! Zalán mindenhova felmászik, mindenhonnan kiszökik… Kezdem belátni, hogy lassan mindenhova rácsot kell tennünk! 🙁

  44. Sziasztok! Kozmetikában dolgozom, szeretném kitenni a plakátot Zalánról, ha küldenétek!:-) Folyamatosan gyűjtöm a kupakokat, csak a szállítással van gondom. Hogyan szoktátok megoldani? Most is van 3nagy zsák kupak/nagy kuka méret/, de 3-4 zsáknál többet nem tudok tárolni.

  45. Az albérletet a tulajnak kell rendben tartania!! Nem nektek!! Így a bojler, járólap…stb is…

  46. Kedves Anyuka! Általános iskolában dolgozom, ha lenne plakát amit kitehetnék, talán a gyerekek több kupakot gyűjtenének. Most is gyűjtik, de hátha több jönne össze. A facebook-on akár privát is megkereshetsz. Üdv.:Veronika

  47. Kedves Anyuka ! Most csak ennyit tudtam utalni,de napi szinten fogom figyelni a kis Zalán gyógyulását.Sok sok erőt kitartást kívánok Önöknek a kis “harcosnak”szintén,és mielőbb gyógyuljon meg !Üdv egy nagyi

  48. Szia Enikiő. Pár napja írtam emilt. Nem válaszoltál rá. Remélem jó címre küldtem 🙂
    Üdv: Andrea

  49. Andris kisfiam küldi:
    Szálljatok le, szálljatok le
    Karácsonyi angyalok,
    Zörgessetek máma este
    Minden pici ablakot,
    Palotába és kunyhóba
    Nagy örömet vigyetek,
    Boldogságos ünnepet!
    Megkértük Jézuskát vigye el a mi kis ajándékunkat. Remélem odaér!

  50. Kedves Anya és Apa!

    Szeretnék e-mailben kérni én is plakátot, hogy otthon kitehessük a közösségi házban. Köszönettel!
    Minden jót és rengeteg kitartást kívánok!

  51. Érdeklődnék a kisfiú állapotáról és hogy lenne még valami amiben tudnék segíteni

    1. Kedves Nikolett!

      Zalán állapotáról csütörtökön tudok újat mondani, találgatni nem merek.
      Minden segítséget szívesen fogadunk.

  52. Thank you for writing this awesome article. I’m a long time reader but
    I’ve never been compelled to leave a comment. I subscribed
    to your blog and shared this on my Twitter. Thanks again for a great article!

  53. Way cool! Some extremely valid points! I appreciate you writing this post and the rest of the site is also
    really good. I’ve been browsing online more than three hours today,
    yet I never found any interesting article like yours. It is
    pretty worth enough for me. In my opinion, if all
    web owners and bloggers made good content as you did, the
    web will be a lot more useful than ever before. Its such as you read my mind!

    You appear to grasp so much approximately this, such as you wrote the book in it or something.
    I think that you just could do with some p.c.
    to force the message home a little bit, however instead of that, that is great blog.
    A fantastic read. I’ll certainly be back. http://foxnews.org

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

8 − 6 =