2014.10.26.

2014.10.26.

Érdekes, hogy mindig valami miatt magyarázkodni kényszerülünk. Pedig annyiszor megfogadtam már, hogy többet nem teszem! De egyszerűen nem tudok elmenni az igazságtalanság mellett, sajnálom!

Ha ez azt vonja maga után, hogy Zalán oldalát tömegesen hagyják el az emberek, ám legyen! Hamis barátokra nincs szükségünk és főleg olyanokra nem, akik jobban tudják mit, miért és hogyan teszünk! Bár végülis a mondás is úgy tartja, ne a barátot kérdezd, nem tud rólam semmit! Kérdezd az ismeretlent, mindent elmond rólam!

Nem kell minket eltartani, mert apa ezért dolgozik látástól vakulásig. Nem panaszkodik, teszi amit csak tud. Ha netán nem kell elmennie dolgozni, akkor itt a faluban vállal el mindent. Ha kell, fűrészel, ha kell téglát pakol. És bizony nem is egyszer volt olyan, hogy nem pénzért dolgozott, hanem 1 napi vacsoráért a családnak!

Ennek ellenére nagy szükségünk van a segítségre, ugyanis sajnos sem a benzint, sem az autópálya “matricát”, sem az étrend kiegészítőket nem lehet kifizetni vatikáni valutával. Nem elég, hogy “Isten fizesse meg!”. Kérvényeztük tavaly decemberben hogy legalább a pályamatricát engedjék el, de sajnos elutasították a kérelmünket, ugyanis csak korlátozott számú felmentést lehet évente kiadni. Ennek ellenére idén is megpróbáljuk!

És sajnos nem egyszer van szükségünk a segítségre, hanem mivel még a küzdelmünk évekig fog tartani, folyamatosan szükségünk lenne rá! Nem lakást akarok venni, nem külföldre akarok menni nyaralni, sőt, még csak belföldre sem wellness szállodába, hanem egyszerűen a fiam életét szeretném megmenteni! Ehhez viszont nagy szükségem lenne sok jó ember segítségére. Senkitől nem várom el hogy 10-100 ezret utaljon! Ha csak 500Ft-ot tud, kérem tegye meg, mert sok kicsi sokra megy! És nem magamra költöm és nem is a többi gyerekre. Ha rájuk költeném, lenne nadrágjuk,kabátjuk, cipőjük. De nincs! Nem a lakást dekorálom, nem édességre és étteremre költjük a pénzt, bár jó lenne, ha működne a konvektor a szobánkban és nem 2 takaróval kellene éjjelente takarózni. És bizony egy jó ebédet mi is szívesen ennénk. De nem, mert Zalán a fontosabb!Mindennél fontosabb! Ő a gyerekem, akinek életet adtam és szeretném felnevelni és nagyon sokáig fogni a kezét! Lehet, másnak ő csak egy beteg kisgyerek, de nekem a gyerekem! Ha én is lemondanék róla, ki állna ki érte? És a többiekért?

Nincs márkás ruhánk, se nekünk, sem a gyerekeknek! Minden elnyűtt ruhadarabunk kínais vagy turkálós. Nem szégyenlem! Ez van! Az indulatot sem, ami most is bennem tombol. Persze megértem, ha valakinek ez visszatetsző, hogy nekünk folyamatosan pénzre van szükségünk. De mint írtam, nem tudok lemondani a kisfiamról. Ugyanis ha nem visszük a műtétekre, elveszítjük őt. Kérlek aki nem hiszi keressen rá Google barátunknál, hogy retinoblastoma kórjóslat. 2 éven belül öl! Kínok kínjai között!

Mindeközben pedig érdekes, hogy minket támadnak és nem olyanokat, akik csak maguknak kérnek, mit kérnek, követelnek! Akiknek minden kell, mert a gyereküknek minden kell! Tudok ilyet a faluban is. Csoportról csoportra jár, ott kuncsorog, miközben a munka büdös neki! De ez teljesen mindegy senkinek nem kívánom, hogy ilyen helyzetbe kerüljön, mint mi, akár csak annyira is, hogy különbséget kelljen tennie a gyerekei között!

Annyi mindent szeretnék sokszor leírni. Gondolatokat, amik sokszor csak úgy bevillannak. Hiába akarok mindent úgy leírni, ahogy van, nem tudom. Hiába akarom hűen átadni az érzéseinket, nem megy. Mit írjak? Kétségbe vagyunk esve? Igen, ez így igaz! Leírtam, de a rémületet nem érzitek mögötte, hiszen ezek csak szavak, mit leírtam.

Milliószor kértem, de soha nem ok nélkül, kérlek, segítsetek nekünk! Nagyon lecsúsztunk, nagyon rossz ez nekünk és a kiutat nem látjuk. Viszont az alagút végén a halvány fényt igen. Tudjuk, hogy jó irányba megyünk, még ha a távolság nagy is és nem tudjuk mikor érjük el a fényt! Ha elérjük, akkor ez is csak a ti segítségetekkel megy!

Annyi mindent írnék, de elfogytak a szavak. 🙁 Kérlek, segítsetek!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenhat − 2 =