Hát nehéz bármit is írni ez után a nap után…

Napok óta készültünk a babaexpóra. Tervezgettük az eljutást, majd a hazautat… Gondolkodtunk vajon miként lesz. Persze a valóság teljesen másra sikeredett.

Apa éjszakás műszakból érkezett, mama a lányokat vitte busszal, mi pedig a fiúkkal autóval mentünk. Majdnem pontosan 10 órára “estünk be” kissé fáradtan, hiszen soha nem tudok nyugodtan aludni, ha apa nincs itthon. Lehetek bármilyen fáradt, egyszerűen olyankor nem jön álom a szemere. Viccesen szoktam mondani, már hiányzik a horkolása. Ezen az éjszakán sem volt másként. Fél 1 is elmúlt, mire “elszenvedtem magam”, majd Zalán kelt meghatározhatatlanul sokszor. Jön a fog talán. Így aztán mikor Zalán elaludt a kocsiban, én is majdnem követtem a példáját. Fáradtan érkeztünk, Zalán sem volt először túl jókedvű. 2 kávé után azért már kezdett oszlani a köd az agyamról. De nem volt megállás, hiszen már várt minket Marci. A kisfiú, akit annak idején apa megmentett. És olyan gyönyörűen énekelt apának!

Igazából egész nap sodródtunk az árral. Emberek jöttek-mentek körülöttünk. Kaptunk kupakokat ruhákat, jó szót… SZERETETET! Segítséget! Érzést, hogy még mindig nem vagyunk egyedül! Nem sok időnk volt gondolkodni a dolgokon, hiszen a 4 gyerek (bár igazából csak 3, mert András már nagy) 6 felé futott, Zalán műanyag székkel “füvet nyírt”, egészen addig, míg a szomszéd asztaltól nem kapott egy piros fűnyírót… Csenge arcot festetett, Jázmin ugrálóvárazott… Mi pedig vigyáztunk rájuk. Mint mindig!

Eltelt a nap és a gyerekek is nagyon elfáradtak. Csenge már sírt, Zalán is takarékon volt. Apáék busszal jöttek haza, én a két legkisebbel és a csurig rakott autóval. Próbáltuk értékelni a napot. Nem ment egészen addig, míg nem láttuk az Rtl Klub Híradóban a történetünket! Furcsa az életünk lapjait viszontlátni a képernyőn. Még mindig hihetetlen a történet és a segítség amit kapunk. Talán még mindig nem hisszük el! Hogy miért? Mert hihetetlen annak ellenére, hogy régóta tudom, véletlenek nincsenek! Apa nem véletlenül csöppent Marci életébe és most ő nem véletlenül lett részese a mi életünknek. És mégis annyira érdekes ez, hiszen apa ennek szentelte az életét. Neki ez az első munkahelye, már lassan 13 éve… Csak azt tette akkor, amit tesz azóta is nap, mint nap! Mert ez a hivatása, az élete! Nem várt köszönetet érte! És mégis köszönetet kapott. Így! Hihetetlenül jól esik!

Itt szeretnék köszönetet mondani Marcinak és családjának, a Babaexpónak, a szervezőknek, Bréda Juliannának,  és mindenkinek aki ha csak 2 kupakkal is hozzájárult a boldogulásunkhoz. Sajnos segítségre ezután is szükségünk lesz, hiszen messze még, hogy a sok megnyert csata után a végső győzelem is a miénk legyen, de addig nem nyugszunk!

Azt mondják, mindenkinek van egy hőse! Nos, én szerencsés vagyok, nekem kettő is jutott! 🙂

A mai interjúnk:

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/most-a-nagymama-segit-unokaja-megmentojen