2015.03.13.

2015.03.13.

Nálunk sajnos tényleg szerencsétlen nap volt a péntek 13. 🙁
Tegnap este jelezte Jázminka, hogy fáj a foga. Szóltam is egyből a tanárnéninek, hogy valószínűleg ma nem fog iskolába menni. Reggel egyből hívtam is a fogorvosunkat és próbáltam kialkudni egy sürgős kezelést. Kaptunk is délutánra időpontot.
Mivel 1 órától vezetni kellett mennem, András hozta be utánam Győrbe Jázmint, miközben Zalánra és Csengére mama vigyázott. Szegény kis ember nagyon félt annak ellenére, hogy nagyon aranyos doktor bácsink van. Sajnos mint utóbb kiderült, nem hiába. De ezt persze előre nem tudtuk!
6 óra is elmúlt már mire sorra kerültünk. Sajnos a fogat ki kellett húzni. 🙁 De ez nem volt olyan egyszerű!  Ahogy megfogta az orvos a fogat, szétrobbant a kezében. De olyan szerencsétlenül, hogy akkora pereme sem maradt, hogy a fogóval meg lehessen fogni. Így aztán az orvos háromnegyed órán keresztül felváltva fúrta darabokra, véste és húzta. Szegény Jázminnak a végére már sírni sem maradt ereje. Végig fogtam a kezét, biztattam. Mondtam neki, hogy szorítsa a kezem és gondoljon inkább valami szépre. Annyira sajnáltam, hogy a végére teljesen megfájdult a fejem. De ez nem lényeges, az a fontos, hogy túl van rajta.
Közben Zalán itthon mit sem sejtett. Vígan eljátszott. Nagyon örülök ennek, hiszen mostanában egy lépést nem mozdul mellőlem. Szó szerint együtt megyünk wc-re is és nagyon megviseli, ha el kell mennem. Mivel általában ilyenkor mama vigyáz rá, mert apa dolgozik, mikor meglátja mamát, már sír értem és sejti, hogy elmegyek. 🙁 Reméljük ez később majd változni fog! Hiszen olyan ügyes kis ember! Kis ezermester! Mindent megszerel, neki mindenhol ott kell lenni, ahol valami történik. Egy kis szeretetbomba! Mostanában nagyon szereti, ha énekelek neki. Olyankor hozzám bújik és csak hallgatja. Annyira lehet szeretni! <3
De őt mind szeretjük! Igaz, néha azért az idegeinken táncol, de inkább legyen eleven kis ördög, mint beteg.  Éppen elég megküzdenie ezzel a szörnnyel! Ezért aztán neki kicsit több is meg van engedve, mint a többieknek! De ez így jó! Akarom, hogy ő is akarjon gyógyulni, élni! És akkor minden rendben lesz!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

húsz − 18 =