Az oly sokszor végigvirrasztot éjszakák száma ma egy újabbal gyarapszik. Mint mindig, mielőtt utazunk, most sem számítok rá, hogy álom fog jönni a szememre. Mert holnap újra megtesszük azt az utat, amit már olyan sokszor megtettünk.
A hétvégét igyekeztünk tartalmasan eltölteni, hogy addig se gondoljunk a ránk váró újabb feladatra. Tegnap Pannonhalmán voltunk mentősnapon. Zalán nagyon élvezte. Beült a mentőbe, apával bekapcsolták a szirénát, majd a tűzoltót is kipróbálta. Sokat ugrált az ugrálóban és csúszdázott (bele se gondolok, mi lett volna ha ezért fizetni kellett volna). A tesók pedig árgus szemekkel figyelték minden lépését és vigyáztak rá. Sokszor majdnem összevesztek rajta, éppen ki vigyázzon rá! 🙂 Nagyon gyorsan eltelt így az idő! Estére mindenki fáradtan dőlt az ágyba. Zalán úgy aludt egész éjjel, mint egy kis mormota. 🙂
Igyekeztünk a mai napot is úgy élni végig, mintha egy átlagos vasárnap lenne. (Ugye már említettem párszor, hogy minél közelebb van az utazás időpontja, annál nagyobb bennünk a feszültség.) Apa a régóta tervezett emeletes cicaházat készítette el, aminek nagyon örültem, mert nem szerettem, hogy nem volt kinn egy nyugodt kis vackuk. Szuper lett! 🙂 Igazi kis otthon! Télig még szeretnénk valami módon leszigetelni nekik, hogy akkor se fázzanak a kis puha tappancsú barátaink.

Ebéd utáni alvás után meccsre mentünk apával. Mivel apa a csapat gyúrója, ő mindig ott van a meccsen ha éppen itthon van. Most mi is lementünk. Sajnos félidő után haza kellett hoznom a kis embert, mert sírt apáért, nem mehetett oda a kispadhoz. Azért 3:2-re győzött a csapatunk! 🙂 Hajrá Gyafa! 🙂
És sajnos eljött a nem várt este. Készíteni kellett a lányokat, akik ma lenn alszanak mamánál, hiszen mi nagyon korán indulunk. A búcsúzás ilyenkor a legnehezebb! Mindig megkérdezem tőlük, mit hozzak nekik Budapestről. Most is így tettem. Csenge Jégvarázsos pólóra vágyik, amin Elza és Anna is rajta van és egy cica. Jázmin pedig olyan Violettás táskára, amiben notesz is van.  Édes kicsi szívecskéim! Miután apa levitte a csajokat a mamához, gyorsan összeraktam a holnapra szükséges dolgokat is. Váltóruha, pelenka, pohár, kézfertőtlenítő. Papírok, kocsikulcs, telefontöltő. Remélhetőleg semmit sem felejtettem ki. Bár lassan tradicionálisan valamit itthon felejtek. Vagy pénztárcát vagy kulcsot, de volt már, hogy a papírokat, TAJ-kártyát hagytuk itthon. Egyszerűen képtelen vagyok ilyenkor összeszedni a gondolataimat.





Apa és Zalán már alszik. Csak én vagyok ébren. A gyomromban megint mintha gombóc lenne. Vacsorázni sem bírtam. Hiszen tudom mi vár ránk holnap. Hiszem, hogy minden rendben lesz holnap, mégis félek! Annyi minden történhet!  De nem fog! Nem fog! Minden rendben lesz! Holnap pedig boldogan fogom leírni, hogy minden rendben lesz! Mert így kell lennie!