Ez az első valódi vakációs nap, mikor bár hétköznap van, de a gyerekek itthon vannak. Furcsa is! 🙂

Ezen a nyáron is sok minden vár ránk, mint mindig. Szeretnénk kifesteni, hiszen nem mindegy Zalán milyen körülmények között él. A festékek felajánlás által egy festékbolt jóindulatából már megvannak, mindössze arra várunk, hogy apa végre itthon legyen pár napot és neki lehessen állni.

Ebben a hónapban még megy betegszálltózni apa, pl. ma is éjfélig dolgozik, azonban jövő hónaptól ez a lehetőség megszűnik. Érvényes pályázat érkezett a megye nyugati felének betegszálltására, így már nincs szükség az OMSZ-ra ehhez. Egyrészt örülök, hiszen egészen eddig a pillantig nem fizették még ki a bért, pedig ez már a 3. hónap. Másrészt nem örülök, mert megint munkát kell keresnie, ugyanis a 70 ezer Ft-os mentős keresetéből nem hogy nem tudjuk Zalán dolgait megoldani, de még megélni sem tudunk. 🙁 Reménykedem, hátha véletlenül belebotlunk valami jó munkába, amit mellékállásként tudna végezni, hiszen a beosztása mindig teljesen kiszámíthatatlan. 🙁

A munkában azért is reménykedek, mert nagyon le kellene cserélnünk a kanapénkat, ami itt van az étkezőben. Ez nem csak egy kanapé, hanem pl. ha valamelyik gyerkőc beteg, akkor apa itt szokott lenn aludni vele, hogy Zalán el ne kapja. Így viszont, hogy millió rugó áll ki már belőle, ez nem is olyan egyszerű mutatvány. Még úgy sem, ha 3 plédet is terítünk rá olyankor, hogy ne bökjön annyira. Nagyon szeretem ezt a kanapét. Ez volt közös életünk első kanapéja. 🙂 De sajnos eljárt az idő felette. 🙁

Tegnap megvolt András bérmálása. Nagyon szép volt a mise, melyet Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát tartott. Annyira büszke voltam Andrásra, ahogy 8 társával együtt ott álltak! Közben pedig elgondolkodtam, hogy vajon hogy létezik az, hogy a huszonvalahány fős osztályból mindössze 8-an jutottak el eddig. De ez van sajnos! Szűk családi körben tartottunk utána egy ébed, nem flancoltunk. Lehetőségünk sincs rá, hogy megtegyük. A gyereket mindesetre megtiszteltük ezzel, ennyi neki is jár. 🙂 Szombaton pedig már ballagásra készülünk. Nem is tudom, hogy örüljek ennek vagy inkább búsuljak. Hiszen újra lezárult egy fejezet az életünkben. András a biztonságos közelségünkből kikerül az életbe. Egyedül kell döntéseket meghoznia, távol lesz tőlünk minden nap. Féltem, de büszke vagyok rá és tudom, hogy egy kis szorgalommal sokra viheti az életben! Talán többre, mint én, többre, mint mi! Nagyon szeretném. A ballagást is várhatóan szűk családi körben fogjuk tartani több dolog miatt is, amelyet most nem is részleteznék. Elég legyen annyi, jópár emberben nagyot csalódtam. De azt hiszem ez inkább az ő bajuk, mint az enyém! 🙂

Hogy hogy fog ténylegesen alakulni a nyarunk, nem tudom. Mint tudjátok, idén nem megyünk nyaralni. Beszélgettünk apával, én szívem szerint nagyon szeretnék a nyáron hazalátogatni. 8 éve nem voltam otthon. Arról volt szó, hogy megszállnánk a szombathelyi mentőállomáson a vendégszobában (ez nem kerül pénzbe) és talán eljutnánk a kőszegi ostromnapokra. Utoljára akkor voltunk otthon, mikor Jázmin 5 hónapos volt. Nagyon szeretném, de persze ez megint csak nem rajtam múlik. Ha sikerül apának új mellékállást találnia és ki tudjuk gazdálkodni az utiköltséget (ami 90%-kal azért nem túl sok) augusztusban, mikor az iskolára kell készülnünk, akkor elmegyünk 2-3 napra. Maximum! Nekem ez hatalmas feltöltődés lenne. Sétálni Szombathely főterén, fagyizni Kőszegen az Ibrahimban (ha még megvan egyáltalán), kirándulni a Hétforráshoz, Velemben vagy az Írottkőhöz… Álmok… 🙂 Annyira jó lenne! 🙂

De most még csak június 15 van és koncentrálni kell a mai napra. Majd a holnapira és a többi vakációs meleg nyári napra. Az álmodozást pedig meghagyom későbbre! 🙂