Komolyan mondom, összezavarodtam. Már nem tudom mitévő legyek, mikor leszek “jó”.
Néhány napja azért voltam rossz, mert nem vettem Andrásnak kabátot, mikor már hideg van. Most azért lettem rossz, mert a gyerekeknek sapkát vettem, mikor nem volt még befizetve a lakás.
Összezavarodtam! Lehetséges,  hogy semmit se csinálok jól? Vajon ennek mi az oka?
A gyerekeimet is arra tanítom, ha úgy tűnik, túl sok a másképp gondolkodó körülötted, gondold át, nem te gondolkodsz-e másként. Hát én most átgondoltam. 23:50 van és egyhuzamban kattog az agyam. Az ok, hogy én nem jól gondolkodom, de akkor hogy kellene jól? 🙁

Nem igazán jók ezek az utazás előtti napok. Érzem, kezdek rástresszelni, ami megintcsak nem jó. Se apának, se Zalánnak, se nekem. Próbálom nyugtatni magam, hogy minden rendben lesz, mégis állandóan bevillan a másik lehetőség is. Ennyi idő eltelt, az eddigi eredmények biztatóak és mégsem tudok megnyugodni. Tudom, más számára ez a nyavajgás már unalmas, azonban nekem/nekünk ez nem nyavajgás. Sajnos egy reális veszély! Bárcsak ne így lenne! Mindent odaadnék érte! Mindent amit eddig kaptunk, csak a betegség tűnjön el örökre!
Tudom, hétköznapi dolog, hogy mit nem tudunk fizetni, hiszen vannak nálunk rosszabb helyzetben levők is. Az is megszokott (SAJNOS!!!!) Magyarországon,  ha egy gyereknek nem jut valamire vagy hogy az ember félve várja az ünnepeket. Ezek részben igazak is. Sőt, teljes egészében. Azonban sajnos bármennyire is fáj, a ti segítségetek nélkül nagy valószínűség szerint már nem lenne fedél a fejünk felett. Sőt, lehet már a gyerekek se lennének velünk. Azt hiszitek ezt olyan könnyű megélni és elfogadni? Nem! Nagyon nehéz!
Mosolyogva kezdeni a napot, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat. Mert a gyerekek bár okosabbak, mint gondoljuk, ők is biztonságra vágynak. Lehet, sőt, biztos,  hogy érzik a feszültséget. Azonban nem lennék az anyjuk, ha nem akarnám védeni őket a gondoktól. Magunkban őrlődni és újabbnál újabb lehetőségeket kutatni, a kiutat keresni. Csalódni folyamatosan,  mert mindenhol falakba ütközünk. Lassanként elfogadni a helyzetet,  de nem belenyugodni és az első új szellőre újra szárnyra kapni és új remények szárnyán újragondolni mindent. Tudjátok,  hányszor játszottuk már ezt végig mióta szembesültünk Zalán betegségével? Hiszen már anélkül is nagy bajban voltunk a letiltás miatt! Igen, vannak nálunk rosszabb helyzetben lévők is sajnos. Azonban a mi helyzetünk is annyira labilis, hogy bármikor ennél is rosszabb helyzetbe kerülhetünk. De még kitartunk! Mert muszáj!
Per pillanat az összes szál hajam égnek áll kínomban! Ne haragudjatok!  Minél többet gondolkodom, annál jobban összezavarodok!