2016.02.16.

2016.02.16.

Elég rég írtam már utoljára, annak ellenére, hogy szinte minden nap nekifogtam. De valahogy mindig úgy alakult, hogy befejezni egyik nap sem sikerült. Megpróbálom pótolni, bár tudom, az egy héttel ezelőtti érzelmeimet és gondolataimat ma nem fogom tudni ugyanolyan intenzitással leírni és átadni nektek.

Múlt héten, ahogy már olyan sokszor, sőt,szinte naponta jelent meg egy újabb mindenttudó cikk a daganatos megbetegedések gyógyításáról. Ha jól emlékszem most éppen a Blikkben. Hogy teljesen őszinte legyek, a hócipőm tele van az ilyen és ehhez hasonló okosságokkal. Ilyenkor többen is megkeresnek az ezt csináld, ne így, hanem úgy, ne ezt, hanem azt és hasonló tanácsokkal. Elhiszem, hogy sokan akarnak jót, azonban ezek a bulvárcikkek a legkisebb tudományos alapot is nélkülözik sajnos! Bár ne így lenne! Bár olyan egyszerűen gyógyítható lenne ez a betegség, mint egy nátha! De nem így van!

Zalán nem volt még 3 hónapos, mikor fény derült a betegségére és azóta nem telt el nap, hogy ne imádkoztam volna Istenhez, tegyen csodát, gyógyítsa meg. Tudom, hogy nem hiába kérem! Milliószor imádkoztam műtétek előtt, hogy Isten vezesse az orvosok kezét abban a pár tízpercben, mikor az én fiam fekszik a kezeik alatt. Milliószor kértem nekik bölcsességet, hogy a legjobb tudásuk és Istenadta tehetségük által gyógyítsák meg Zalánt. Milliószor kértem, hogy ha a látását nem kíméli, legalább az életét hagyja meg nekünk!

Emellett, mivel bár hívők, de nem vak hívők vagyunk, mi is szeretnénk hozzásegíteni Zalánt a gyógyuláshoz, ezért különféle általunk “talán hatásos jóságoknak” tartott szereket is bevetünk a gyógyulás érdekében. Hogy Zalánnak ne csak a gyógyszer, mint rossz maradjon meg, igyekszük az ő gyermeki nyelvére lefordítani mit miért kap. Így van traktoros gyógyszer, hogy tudjon traktort vezetni. 🙂 Van helikopteres, repülős, doktorbácsi által küldött finom gyógyszer és ezerféle név. 🙂 Így mindig tudja mihez kötni az éppen aktuális bevennivalót.

Szerencsések vagyunk, mert eddig ezt kevés kivételtől eltekintve meg tudtuk neki adni. Igaz, áldozatok árán, de sikerült.

Mint tudjátok, a múlt hét elején Zalán beteg lett, amiből eddig még nem sikerült teljes egészében kilábalnia. 2-3 napja úgy tűnt, végre javul a helyzet, azonban tegnapelőtt estére már újra átcsúsztunk a kruppba. Volt köhögés, fuldoklás, a sok köhögéstől hányás, sípoló, hörgő köhögés… Még több gyógyszer. A gondot fokozta, hogy Csenge is beteg lett, 3 napon keresztül neki is magas, 39 fokos láza volt. Naponta hagytam 5-10 ezer Ft-ot a gyógyszertárban. Mára végre már azt mondhatom, bár Zalán még köhög de a helyzet már javult. Láz nincs, nátha múlóban, a köhögés még makacs, de már legalább felszakad neki a váladék.

Az életünk nem egyszerű és közel sem ideális, de most ezzel a helyzettel kell megbarátkoznunk. Pontosabban lényegében 2,5 éve nincs más választásunk. Ennek ellenére sokszor érzem úgy, hogy nem azt az életet élem/éljük, amit szeretnénk, illetve már-már olyan érzésem van, mintha ez nem az én életem lenne. Ilyenkor el is gondolkodom ezen és mindig arra jutok, hogy valóban, ez az élet már Zalánról szól. Mi, a családunk tagjai csak mellékhegedűsök vagyunk. Ennek ellenére kötelességünk végigkísérni és szebbé tenni az ő játékát.

Ma részt vettem az iskolában a nyílt napon, ahova a leendő elsősök szüleit várták. Míg a bemutató órát figyeltem, volt időm gondolkodni. A 3. gyerekünk kezdi meg ősszel a tanulmányait. Hogy rohan az idő! 3 év múlva Zalánnak is el kell kezdenie. Nagyon utálom ezeket a gondolatokat, de vajon hogy fog alakulni a következő 3 év?

Ez a betegség annyira bizonytalan! És senki még az orvosok sem tudják megmondani biztosan a kimenetelét. Zalán élni fog? Ha élni fog látni is fog? Ha netán nem, a szemei megmaradnak? Vagy ki kell, hogy operálják, hogy az életét megmentsék? Nekünk kell döntenünk mit hogy teszünk és nem szeretném ha netán meg kellene bánnunk, hogy nem tettünk meg valamit, amit meg kellett volna tennünk vagy megtehettük volna, de mégsem tettük meg.

Megtanultam az elmúlt 2,5 évben, hogy nekünk csak a ma van! A múlt elmúlt, a holnap bizonytalan és nem is biztos, hogy lesz! Amit ma nem teszünk meg, lehet holnap már késő lesz vagy nem lesz rá lehetőségünk.

És mindezek mellett családi gondok is megnehezítik az életünket. Anyám lehetséges, hogy elveszíti a fedelet a feje fölül. Hogy akkor mi lesz, egyelőre nem tudjuk és még bele se merünk gondolni.

A sok gond közepette pedig szembe kell néznünk a folyamatos anyagi nehézségekkel is. Még mindig nincs befizetve a lakás és már túl vagyunk a határidőn. 🙁 Mivel a múlt heti utazás és a sok betegség miatt jelentősen megcsappant az amúgy is gyér lehetőségünk, inkább a kisebb összegű számlákat fizettem be. Hiszen a gyerekeknek gyógyszer kell, Zalánt vinni kell, stb. Szerintem más se döntött volna másképp. A dolgot tetézi, hogy az autó is rosszalkodik, most pl. a turboval van gond, egyszerűen letiltott. Csak bízni tudok, hogy valami banális és filléres oka van, különben nem is tudom mi lesz, mert ha nagy a gond, ahogy néztem, ehhez az autóhoz 100 ezres nagyságrendű az alkatrész. Pénteken kiderül, de már most rémálmaim vannak! 🙁

Rémálmok… Zalánnak még mindig rémálmai vannak, így nagyon nehezen telnek az éjszakák. Fáradt egész nap ő is, én is. De még tartjuk magunkat, reméljük jobb lesz idővel.

Mai nap reggelén érkezett a hír, hogy halálos mentőbaleset történt. Ne is tudjátok meg milyen érzés úgy elengedni apát, hogy …. Gondolni se merek rá, pedig annyi hajmeresztő történetet mesélt eddig is! És a kormány szerint nem veszélyes az ő munkájuk… Á, egy cseppet sem!

Aztán az elmúlt napok apróságai: Jázmin szögbe lépett, apa kezére ráolvadt a műanyag és saját elmondása szerint olyan, mint a túrórudi (pöttyös). Ennek ellenére nem maradhat itthon táppénzen, bár iszonyú ronda és nagyon fáj neki. (


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

16 + 18 =