2016.02.19.

2016.02.19.

Lassan 3 éves Zalán és idén bizony már 3 éve lesz az életéért és nem mellesleg a látásáért folytatott harcnak.
Eddig a csatákat megnyertük és bízunk benne, hogy nagyon-nagyon sokáig mi fogunk győzni a betegség felett. Egy olyan betegség felett,  melyet egy genetikai mutáció okoz és mint egy élesített bomba, nem tudjuk mikor lép működésbe. Újra és újra!
Lassan 3 éve ébredek úgy minden reggel, hogy talácsak egy rossz álom volt az egész. Hülyeség, tudom! Mégis álmodok még erről. Hogy talán nem is igaz, csak egy álom. Hogy felébredek és újra minden a helyén lesz. Hogy újra lesz életünk, hogy újra boldogok leszünk. Hogy más dolgunk nem is lesz újra, csak szeretetben és tisztességben felnevelni a gyerekeinket. 3 éve fekszem le úgy minden este, hogy abban bízom, reggelre visszatér minden a régi kerékvágásba. Minden este kérem Istent, segítse az utunkat, mutassa az irányt és ne csak fel-fellobbantsa előttünk a fáklyát.
Ennyi idő alatt bőven volt idő gondolkodni a miérteken. Választ persze sehol sem találunk. Talán nincs is.
Hibáztathatnék másokat, ahogy sokan teszik egy szeretett ember halálával kapcsolatban, egy felfoghatatlan tragédiával kapcsolatban amit az ember soracsapásként él meg. Azonban a hibát mindig magunkban kell keresnünk. Nem másra hárítani! Hogy miért pont minket ért ez a csapás, talán sosem derül ki, de egy lehetőség a változtatásra. Egy lehetőség arra, hogy átgondoljuk az életünket. Igen, én magamat, magunkat hibáztatom. Úgy gondolom, én tehetek Zalán betegségéről. Hogy miért gondolom ezt, azt nem tudom. Világ életemben hittem a jó és a rossz harcában. Abban, hogy a jó végül megkapja jutalmát, a rossz elnyeri méltó büntetését. Én ezzel kaptam büntetést. Tudom, hogy jobb emberré kell válnom ezáltal.
Sajnos nem tudom miképp, hiszen csak az iránymutatást kaptam meg a betegség által. A mikéntjét nem. De az biztos, hogy minden figyelmem és szeretetem egy nagyon nagy részét erre a csöpp kis hősre fordítom, hogy neki minél könnyebb legyen elviselni a rá még ki tudja meddig váró tortúrákat. Mert nyernie kell, nyernünk kell!
Zalán egy tündéri kis ember hatalmas energiával és akarattal. Szilárd elképzelése van mindenről! Amit ő megmond, annak úgy kell lennie! 🙂
Tegnap este, míg apát elvittem dolgozni, mama volt velük. Zalán és Csenge fürdött éppen. Az összes fogkrémet belenyomták a fürdővízbe. A csempén tenyérnyi rózsaszín fogkrémpacák vívtak harcot a kádszéli kék foltokkal. Mire Zalán kijelentette, anya, ez nem fogkrém! Ez alkotás! 😀 Lehet rá haragudni? 🙂
Én egyszerűen imádom! Nem tudok rá haragudni semmiért.
A rossz, vagy számomra még nehezen feldolgozható dolog az, hogy Zalán a maga gyermeki módján elkezdett érdeklődni a betegségéről. Történt, hogy a kórházból hívtak, de mivel boltban voltam és nem tudtam felvenni a telefont, itthonról visszahívtam a kórházat. Bemutatkoztam, mondtam, hogy Pintér László Zalán édesanyja vagyok. Zalán persze meghallotta és egyből kérdezte apát, hogy miért ő? Apa mondta, hogy azért mert beteg, daganat,stb… Zalán pedig csak nézett. 🙁
Eljött ez az időszak is. Gyanítom, könnyebb ezáltal nem lesz! Csak nehezebb ne legyen, hiszen már így sem tudom mitévő legyek. Miből mit mikor és hogy intézzek, hogy Zalánnak is minden meglegyen és a többiek se sérüljenek! Borzasztó nehéz!


3 thoughts on “2016.02.19.

  1. Elnézést kérek ező hozzászólásomért. A rák egy iszonyatosan rossz betegség, a legrosszabb. Itt egy film, ami szerintem fantasztikus. Talán Zalánnak is sikerül elmondogatni, hogy mi a betegsége az ő gyermeki nyelvén. Tetszik a filmben nekem, amikor a kisfiú mondja: “Gonosz manók távozzatok” minden kezelés előtt és ez erőt adott neki. Erőt adó és reményt az egész film: Csodatévő képeslapok – igaz történet alapján

    Szeretettel: Adri

    Az élményekkel kapcsolatban, miket szeret Zalán?

      1. Szeretettel. A bátor tábor jutott eszembe, élményeket adnak a daganatos és súlyos beteg gyermekek számára és családjuknak is. Amiről szól az élet. Sokat hallottam róla, hogy milyen sokat ad egy-egy ilyen tábor feltöltődést mind az önkéntesek, a szervezők, a gyerekek és szülők számára. És ingyenes: http://batortabor.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

17 − 13 =