2016.03.24.

2016.03.24.

Rémesen hosszú volt a nap! Azt hittem sosem lesz vége, aztán nagy nehezen mégis csak este lett. Végre! Mostanában szeretem az éjszakákat. Főleg ha tudok aludni. Addig sem kell gondolkodni!
Amiről előző postomban írtam többen is félre értettétek. Bár anyu nem volt sosem egy mintaanya, a gondokat most nem közvetlenül az ő viselkedése okozza. Sokkal inkább anyós.
Mindig is tüske volt a szememben, hogy az én gyerekeim csak a másik unoka után jönnek. De mindegy is! Sajnos kénytelenek vagyunk rá támaszkodni ha Zalánnal menni kell, mert nincs más aki vigyázna a többiekre! Bárcsak lenne!
Szóval a tegnapi nap is veszekedéssel kezdődött. Mérges voltam apára, mert úgy éreztem nem áll ki mellettem, a család mellett. Sajnálom,  hogy ezt nem tudjuk úgy megbeszélni, mint minden mást. Hogy ez ennyire érzékenyen érinti. Persze megértem, de nekem ez akkor is rossz!
Hajnalban keltünk, gyorsan hazahoztam apát (éjszakás volt), hogy tudjon vigyázni a gyerekekre (mert anyós nem vállalta úgy, ahogy kértük) és indultam is Kőszegre. Ezer dolog és elintéznivaló várt rám. Az ingatlanügynökkel alá kellett írni a szrződést, ami menthető azt elhozni, némi ruhát is ami a kocsiba befért és a számlákat, leveleket. Ezek voltak a legfontosabbak, hiszen ha el akarjuk adni a lakást, nem halmozhatunk fel tartozást. Mindent próbáltam sorban intézni, így bár sok idő nem volt, de alaposan elfáradtunk. Párszor meg kellett mászni a negyediket.
Sajnos a lakás eladására kényszerít több minden, többek között az elhunyt élettárs az örökösökre hagyott egy frankó kis pármilliós tartozást, amit az örökösök nem tudnak/akarnak kifizetni és ha a végrehajtó ráteszi a lakásra a végrehajtási jogot, már sok lövésünk nincs. 🙁 SOS kell megszabadulnunk a lakástól.
Fél 4-re értem haza, mert közben anyuhoz is befutottam a kórházba Győrbe. Mindezt a távot 2 kávéval és egy doboz light kólával tettem meg. Igaz, hazafelé Csornán már meg kellett állnom, mert már nem éreztem jól magam de kajára sajnáltam volna pénzt kiadni. Gondoltam majd eszem itthon. Aztán itthon se ettem olyan fáradt voltam. Örültem, hogy hazaértem abban a bolond szélben!
Ma pedig már újra futok, anyuért kell mennem a kórházba. Ma is fejetlenség lesz, nyakamon a húsvét és még annyi a tennivaló… Vezetés közben tegnap sok hülyeség megfordult a fejemben, mennyire könnyű lenne itthagyni ezeket a földi gondokat. De Zalánnak és nem csak neki, még itt kell a segítségére lennem!
Ne haragudjatok,  ha sokszor elkeseredek! Próbálok mindig pozitív lenni és megragadni a jó dolgokat, azonban mikor az utolsó ezrest is leveszem a számláról, mikor az elehén megfogadtam, hogy 20 ezret mindig rajta hagyok, hiszen bármikor megeshet, hogy sürgősen kell Pestre mennünk, olyankor egyszerűen lefagyok és nem tudom mitévő legyek. Vagy amikor azt érzem, hogy a gondok túlnőnek rajtam és nem tudok velük egyedül megbirkózni. Mert nincs időm, nincs lehetőségem vagy nincs erőm. Fáradok. Testileg, lelkileg! Sokszor úgy érzem, többet éltem már, mint egy 80 éves. Sokszir már nem akarom. Sokszor már nem merek a gyerekek szemébe nézni. Sokszor már az is fáj, hogy élek!
Szeretnék egy gyönyörű, gondtalan húsvétot! 1 nyugodt napot! (Másnap apa úgyis dolgozik.) Szeretnék mosolyt látni a gyerekek arcán, boldogságot! Hogy egy kicsit erőt merítsek belőlük, mert az ő boldogságuk adja az én erőmet és kitartásomat. Szeretem őket! Isten látja lelkem, más nem akarok, csak ők legyenek boldogok és egészségesek! És így lesz kerek a világ, ami még nem az! De az lesz!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenhárom − 9 =