2016.04.20.

2016.04.20.

Így utólag visszagondolva sokkal könnyebb volt a tegnapi nap, mint amire számítottunk.

Talán ez annak is köszönhető, hogy visszatértünk az eredeti tervünkhöz, azaz apa viszi Zalánt mindenhova, ahol valami történik vele, én pedig leszek a biztos pont, ahol tudja, nem történik vele semmi rossz! És ez úgy néz ki, bevált. Zalán nagyon ügyes kislegény volt egész nap!

Reggel szokás szerint korán indultunk és Zalán végigaludta a felfelé vezető utat. Apa már csak a Petőfi hídon ébresztette fel. Jókedvű volt, nem volt semmi gond. Gyors bejelentkezést követően kerestük a nappali osztályt, amit valamikor mostanában áthelyeztek, nem a régi helyén volt. De nem baj, mert most egy nagyon szép helyen van. 🙂 Zalán felfedezte a játszósarkot. Egyből talált egy nagy dobozt, amiben matricák voltak és már válogatta is ki belőle a dinósakat. Most az a kedvenc!
Arra számítottunk, az elmúlt évek tapasztalatai azt súgták, órákig kell majd várakoznunk, míg átmehetünk a Balassa utcai kórházba, viszont szinte még meg se melegedett a szék alattunk, már indulhattunk volna. Volna… Mivel jeleztem Zalán köhögését. Egy kis fiatal doktornéni egyből jött is megvizsgálni, majd a kedvenc Rényi doktorbácsi is meghallgatta Zalán hátát, megnézte hogy ver a ketyegője. 🙂 Miután mindent rendben talált (de a leírt tünetek alapján asztmára gyanakodtak és javasolták a kivizsgálást) és Zalánt altathatónak minősítették, már mehettek is apával a branülért. Ez volt a sarkallatos pont, a nap legfájdalmasabb része. Persze előre megbeszéltük a kisemberrel, mi fog történni. Mondtuk, hogy picit meg fogják szurizni a kis kezét, tesznek bele lepkeitatót és néhány öreg lepkét ki is engednek (vérvétel). Apa vitte, semmi gond nem volt. Pedig füleltem, de semmit sem hallottam. Pikkpakk bekerült a branül. Zalán a hősies viselkedéséért választhatott magának egy plüsst az asztalon lévő kosárból. Egy fehér pólós mackóra esett a választása.
Miután gyorsan kitöltöttem az altatáshoz szükséges zöld papírt, már indultunk is át a másik kórházba. Közben találkoztunk egy nagyon aranyos követőnkkel, akitől ajándékot is kaptunk! Köszönjük szépen!
Az MRI-t is áthelyezték. Eddig a Balassa utcában a neurológiai részlegen az ebédlő mellett volt. Jó kis ebédlő illatban kellett az éhes-szomjas gyerekekkel várakozni, közvetlenül 2 italautomata mellett. Azt hittem ennél nincs rosszabb. De van! Az MRI-t a pszichiátriai részlegre helyezték át. Mindösszesen 3 pad állt a 6 család rendelkezésére, akik ott vártunk (2×6 szülő és 6 gyerek). Jöttek-mentek a pszichiátriai kezeltek. Legtöbbjüket üveges tekeintet és igazi csőlátás jellemezte. De olyan is volt, aki annyira rázta magát és hadonászott a két karjával, hogy félre is álltam, nehogy orrba verjen. Én rendesen féltem! Hihetetlennek tartom, hogy a pszichiátria úgy “gyógyít”, hogy még azt a csekés lángot is eloltja az emberi elmében, ami esetleg van. Mondtam is apának, ha úgy alakul, hogy elmennek otthonról nekem, inkább üssön agyon, de ne hagyja, hogy élő zombit csináljanak belőlem!
Zalánt persze a legkevésbé sem zavarta a körülöttünk uralkodó légkör. Bohóckodott, majd játszott apa telefonján. Elég sokat vártunk itt, hiszen még ketten vagy talán hárman is voltak előttünk, mire Zalán bekerült. Apa vitte be és szokás szerint feldúltan jött ki. Lestük az órát mikor kell Zalánnak is kijönni. A végén már izgultunk, alig vártuk, hogy visszakapjuk. Aztán hozta is a doktorbácsi. Félig ébren volt, majd elbólintott, aztán beszélt pár szót, valamin ellenkezett (már nem emlékszem min), majd elpilledt a karomban és alig tudtuk felébreszteni, hogy igyon valamit, különben nem mehetünk el. Ivott is, hajaj! Féltem, hogy baj lesz, mert nagyászomjas volt és hirtelen sokat ivott, de nem lett! Közben apával számolgattuk, ez volt az 52. altatás!!! De túl volt rajta. Még visszamentünk a Tűzoltóba, egyrészt ki kellett vetetni a branült, másrészt mivel jövő héten utaztunk volna kontrollra,  szerettük volna letudni és akkor a jövő hetünk szabad lenne. Míg ezeket elintéztük, Zalán végre evett is. A tumormarkerek sajnos csak hétfőn lesznek meg, ezért fel kell hívnom hétfőn a Rényi doktorbácsit, hogy bediktálja telefonon, de amúgy minden rendben van. Az MRI-n ugye az a jó hír, ha nincs hír, úgyhogy most az elkövetkezendő 2-3 hétben azért kell imádkozni, hogy ne csörögjön a telefon! De szerencsére túléltük a tegnapi napot. Ígértünk Zalánnak egy nagy markolót az ügyességéért, de mivel azt nem talált magának, 3 kis dinót és Egy zebrás lufit vetetett. 🙂 Hazafelé úton a belső visszapillantóban mindig zebrát láttam. 😀

Ma pedig… Ma van az én álomnapom! A múlt héten írtam róla. Én azt kértem, hogy a családunk együtt elmehessen az állatkertbe (köszönjük szépen a sztrájkoló tanároknak, mellesleg 4 gyerekes anyaként tökéletesen egyetértek velük!) majd apával elmehessünk kettesben vacsorázni. Zalán miatt izgulok mi lesz este, de majd igyekszünk haza. 🙂 Kérhettem volna egy szép ruhát, sminket vagy fodrászt, de az az igazság,  én akkor vagyok boldog, ha a gyerekek boldogok! Ha együtt van a család és nevetünk. Együtt! Mert csak így érdemes élni!

És még egy jóhír a tegnapi napról… Az alapítvány, amitől tavaly az autót kaptuk beszáll a javításba. Tegnap akkor hívtak, mikor éppen betolattam az udvarba. Szuper! Ennél jobb nem is lehetne! Nagyon örülök!

Köszönjük szépen,  hogy tegnap szorítottatok nekünk! Köszönjük a bíztatást, a segítséget! Nélkületek sehol sem lennénk! <3


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

négy × 2 =