2016.04.21.

2016.04.21.

Összefolynak a napok, folyamatos rohanásban vagyok.
Tegnap volt az álomnapom! 🙂 A gyerekekkel állatkertbe mentünk és nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Igaz, Jázmin és Csenge megijedt a kecskéktől a símogatóban, mert olyan erőszakosak voltak. Megetettük a dámvadakat is. A tevék szájától majdnem rosszul lettek a gyerekek. 😀 A majmokon pedig sokat nevettünk. Szívem szerint minden héten elmennék, annyira tetszett! Este apával vacsorázni mentünk. A kedvencemet ettem és még almáspite is volt desszertnek, fagyival. Abból viszont annyit kaptunk,  hogy meg se bírtuk enni. 4 szeletet hazahoztunk a gyerekeknek, hiszen úgyis négyen vannak.
Ma pedig… Totális káosz… Napok óta hívogattuk az autószerelőt, mert úgy volt, hogy hétfőn hív. De nem hívott és a telefont sem vette fel. Így ma úgy döntöttünk, megkérdezünk mást is. Bár ne tettük volna! Azon kívül, hogy az első szerelővel egy árat mondott (min. 150 ezer), mégcsak rá sem ér, csak a jövő hét utáni héten (28-án lejár a műszaki!) és minimum 1,5 hétig lenne nála az autó. De a véleménye az volt, jobban járnánk, ha leadnánk a kocsit a vastelepen… Szóval no comment! Viszont délutánra mégiscsak sikerült elérnünk a szerelőt, aki viszont már ma elvitte az autót, így egyből vittem is be Győrbe. Közben ezerrel gondolkodtam,  kitől kérhetnék kölcsön erre a pár napra autót. Szerencsére egy kedves barátnőm révén lett kölcsönautó keddig. De jaj, de nehezen barátkozom vele… De örülök, hogy van, hiszen Csengét ma is orvoshoz vittem és holnap is oda viszem veseprobléma miatt. Zalánnak hétvégén jótékonysági focikupa lesz és ezer felé próbálom logisztikázni a család többi tagját is.  Nem egyszerű!
Hazafelé beugrottam Nyúlra, ahol kaptunk 10 tündéri aprótollas kiscsibét is. Zalánnak mennyire tetszett! 🙂 Állandóan cipelgetni akarta valamelyiket. Nehezen értettük meg vele, hogy nem szabad, de megértette. És végre vége a napnak! Semmi másra nem vágyom, mint egy puha ágyra, pihentető alvásra. Bár azt mondják, nem pihenteti az alvás azt, akinek a lelke fáradt. És én most nagyon fáradtnak érzem magam. Egész nap! Talán most csapódik le a keddi stressz! Most másra nem vágyom! Csak egy kis nyugalomra!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

4 + tizenhat =