Bajban vagyok ismét. Tudom, ez már nem újdonság,  nálunk szinte mindig van valami!
Beszéltünk az autószerelővel és még hétfőn se lesz kész az autó. Ez csak azért különösen rossz, mert keddre van időpontunk a tüdőgyógyász orvoshoz és erre az időpontra is 1 hónapot vártunk. És május 12, mikor újra Budapestre megyünk, újra itt van a nyakunkon. És altatás várható, viszont Zalán szakadatlanul köhög. 🙁
Én már kezdem azt hinni, abból az autóból már nem lesz semmi! 🙁 Teljesen le vagyok törve, de leginkább a keddi vizsgálat miatt. 🙁
Holnap anyák napja. Mint tegnap leírtam, anyám annyira nem méltatott minket, hogy bejelentse, hogy hazamegy. Biztos nagyon rossz ember lehetek, hiszen a saját anyám nem bír elviselni. És a családomat sem. Nekem holnap nem lesz kinek virágot adnom. Érdekes dolog ez! Úgy érzem, mindent megtettem érte, míg itt volt. Sőt, még többet is. Mégsem volt elég. Ő az egyetlen vér szerinti rokonom a gyerekeket leszámítva. És hát… Nem tudom, hogy rá legyek mérges vagy inkább magamra.
A hétre festést is terveztünk, hogy a szülinapra már ne legyen ilyen lepukkant a ház, de autó nélkül ezt sem tudjuk megoldani. 🙁
A szülinap után pedig még itt van Jázmin elsőáldozása is, egyből vasárnap. Azt hiszem vagy büdösek, vagy fertőzőek vagyunk. Több rokont is meghívtunk és sorra mindenki visszamondta ilyen-olyan kifogással. És ez nem az első ilyen alkalom. Ugyanez volt András ballagásán is. Egy dolog, hogy minket nem tisztelnek meg a jelenlétükkel, de ezek az alkalmak nem rólunk szólnak, hanem a gyerekektől. Most őszintén, mitől félnek, hogy elkapják? A szegénységtől vagy a betegségtől? Úgy érzem, egyikről sem tehetünk igazán!