2016.08.24.

2016.08.24.

Már meg se lepődök, hogy még vannak emberek, akik azt gondolják, az életünk egy rózsaszín, habos-babos álom és merő unalomból írom elmeseredett soraimat. Bárcsak így lenne!

Mikor napi életünk is bizonytalan lábokon áll, mikor ezer apró dolog hatalmas problémává sűrűsödik, mikor nem tudom merre vezet a tovább, nem tudok pozitív lenni akkor sem, ha ezt sokan úgy gondolják!

Vannak dolgok,  amiken ha átlépek is és elhalasztom a döntést, akkor sem oldódik meg, maximum a szőnyeg á söpröm és mikor a legkevésbé számítok rá, akkor botlok el benne, mert egyre nő a halom a szőnyeg alatt!

Vannak, akik azt mondják (már sajnoa visszajutott a fülembe) minek ezeknek segítség, mikor házat akarnak venni? A házat sajnos nem én veszem! Bárcsak annyi pénzem lenne, hogy tudnék venni! Per pillanat az is gondolkodóba ejt, ma mit tudok az asztalra tenni, ugyanis még étkezési utalványt sem kapott apa, mert aki ezt intézi (a szétosztást), ezen a héten szabadságon van.

Zalán szerencsére egy tündéri kisember, aki megédesíti a mindennapjainkat. Szerencsére még csak 3 éves és nem érti mi zajlik körülötte. Tegnap apa dolgozott (pontosabban kb. ebben a pillanatban lép le szolgálatból) és átvottem a gyerekeket hozzá, hogy mégis csak együtt legyenek egy kicsit. Zalán persze kapásból lehorzsolta a lábát, azonnali ellátást igényelt. A saját apja látta el, de tiltakozott a mentő ellen, mert attól félt, kórházba kell mennie. Ahogy apa felültette a székre, hogy bekösse kis sebeket, már félt, hogy tűt lát. Pedig nem látott. De én láttam a rémületet a kis szemében és láttam a félelmemtől lekonyuló szája sarkát.


Apró pici dolog, ami minden családban előfordul ezerszer,  de Zalánnak már ezek is óriási traumák. Szívesen videóra venném nektek egyszer (de sajnos ez lehetetlen,  hiszen nem tudom előre mikor történik baj), hogy lássátok, érezzétek a különbséget,  összehasonlíthassátok akaár a saját gyereketek reakciójával. Mi mások vagyunk, mint ti! Minket megtiport az élet és teszi ezt folyamatosan még mindig! Mi másképp döntünk ugyanabban a helyzetben, mert másképp látjuk és érezzük, mert mások a tapasztalatok,  mást éltünk meg.

Igen, rettenetesen nehéz! Sokszor mégis úgy érzem,  süket fülekre találok. Hát, ezért kacérkodom a blog feladásával!


3 thoughts on “2016.08.24.

  1. Kérlek ne add fel a blogot. Minden héten érdeklődéssel olvasom, hogyan alakul ennek a kis csepp embernek az élete…. El sem tudom képzelni milyen nehéz lehet nektek, amint módomban áll ismét küldünk nektek csomagot Írországból! Próbálj ne odafogyelni azokra a tudatlan, lelketlen megjegyzésekre… Sokkal többen vagyunk akik szeretettel gondolunk rátok! Millió ölelés mindannyiótoknak!!! Zsuci

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

három + 2 =