Lassan vége az ünnepeknek és újra jönnek a hétköznapok. Apa holnap 12, szerdán 24 órás szolgálatba megy. Mi ezt már megszoktuk, sőt, igazából még furcsa is ez, hiszen mióta együtt vagyunk, talán ez az első olyan karácsony, mikor apa végig itthon volt. De elmúlt… 

Holnapután én is megyek műtétre. Hazudnék, ha azt mondanám nem félek tőle. De talán nem is ez a helyes szó, inkább tartok tőle. De túl leszek rajta, és utána jön az újratervezés, a folytatás. Ha Zalán bátor, én is az leszek! 🙂 Márpedig ő nagyon bátor! <3

Zalán nagyon örült a karácsonyfának. Talán nagyobb ajándék volt neki maga a fa, mint amif alatta talált. 🙂 Egész nap oda-odafutott a fához, megnézte megvan-e még. Este elalvás előtt még lemászott az ágyról és gyönyörködött benne, le is fényképezte a telefonommal. 🙂 Reggel ébredés után boldogan mondta, még mindig megvan a fa. 🙂 Olyan jó érzés nézni a boldog kis arcát! <3

Ma viszont eltört a mécses. Csenge sírt és az ölembe ült vígasztalódni. Zalán pedig egyből rettentő féltékeny lett, el is sírta magát. 🙁 Hiába is mondtam neki, hogy őt is ugyanúgy szeretem.Véleménye szerint csak őt kellene szeretnem. 🙂 Persze ezt mint tudjuk nem lehetséges. 🙂

Így visszagondolva nehéz év áll mögöttünk. Anyu, anyós, após, apa… Mindenkivel történt idén valami! És közben Zalánnál a kiújulás… Apósra pedig januárban műtét vár. A rosszul összeforrt vállát újra eltörik, lemezelik, csavarozzák… Fél tőle, természetesen fél és ez az egész család hangulatára rányomja a bélyegét.

A házzal is… Most nem is akarok gondolni rá! Az utóbbi 1 hétben sorozatban csak rossz híreket kaptunk. Még emésztgetek, aztán majd leírom.

Szóval zajlik az élet! Inkább képet teszek fel és legyen a boldogság a mottó. A többi meg úgyis jön kérés nélkül.