Tegnap többen írtátok, nem tudjátok elképzelni mit élhetünk át mi, szülők! Őszintén írom, jobban örülnék, ha ezt nem mi élnénk át. Nem negyedszer! Egyáltalán semmi közünk se lenne a gyerekrákhoz. Maximum sajnálkoznánk egy-egy beteg kisgyereken.

Köszönöm nektek, hogy velünk vagytok és próbáljátok megkönnyíteni amit amúgy nem lehet. Nem lehet, mert ezt a kis embert mi hoztuk létre és a szívünk szakad meg érte. Mi vagyunk ott, mikor kimondják ismét ránk az ítéletet és mosolyogva kell fogadni, mert Zalánnak addig van ereje, míg a mi erőnk tart. Mi vagyunk ott, mikor leszáll az éjszaka és ránk szakadnak a gondolatok. Amik még álmunkban is kísértenek, egy percnyi nyugalmat nem hagyva.

Az érzés, ami a szívünket és gyomrunkat egyszerre szorítja össze annyira, hogy még levegőt venni is fáj és elgondolkodunk érdemes-e egyáltalán. Mégis újra és újra levegőt veszünk, mert nem adhatjuk fel, míg ő küzd. És látjuk, hogy nem akarja feladni! Mi se adjuk fel!

Zalán tele van tervekkel. Nagyon várja a szülinapot, a tortát már megrendeltük és reméljük elnyeri a tetszését. Imádja Bob, a mestert és Sam, a tűzoltót. Nagy kedvenc az Umizoomi csapat és a Mancs őrjárat. Zöld papagájt és vörös kiscicát szeretne. Sok autót és puskát. 🙂 

Nem tudjuk még mit adunk neki mi születésnapjára. Megpróbálok írni a balatoni hajósoknak, hátha sikerül elintézni neki egy is hajókázást, amit annyira szeretne. 

Most jött el az élmények ideje! Most kell megmutatnunk neki, hogy az élet milyen szép és mennyi-mennyi csodás élményben lehet része, ha ő is tovább küzd. Vannak elérhetetlen álmok, mint megnézni egy vízesést, pedig annyiszor csodálja a tévében. Vagy a világító halakat. De ezen kívül is rengeteg dolog van, amit még nem látott és tudom, hogy szeretné!

Nézem a lehúnyt kis szemeit és tudom, mögöttük rejtőzik a szörny, ami el akarja venni tőle a világot, a színeket, az életet és tőlünk az ölelő kis karjait. Annyira fáj!

Hiába éljük át már negyedszer, valahogy minden alkalommal belehalunk egy kicsit. Minden alkalom tanít valamit és elvesz egy darabot a reményből.

És látjátok milyen önző vagyok? A saját fájdalmammal foglalkozom, mikor szombaton őt ünnepeljük és azt, hogy eddig kitartott. Egyben megmutatjuk neki, ha velünk marad, ránk mindig számíthat. Akkor is, ha idegesek vagy fáradtak vagyunk. Csak ő maradjon meg nekünk!

Még mondig csak Zalánra tudok gondolni, pedig Andrásnak is születésnapja lesz vasárnap. De még nem tudok ezzel foglalkozni és ettől mégjobban fáj a helyzet amiben vagyunk. András 17 éves lesz és csak annyi kívánsága volt, hogy a fogait szeretné megcsináltatni. Most ismét nemet kell neki mondanom, bármennyire fáj is, hiszen minden fillérre szükségünk lesz. Nem tudjuk ez a harc még meddig fog tartani és így is nem előrelátó módon felvettük a hitelt, ami most rettenetesen nagy hátrány ebben a harcban. 

De Zalán álmát akartuk megvalósítani. Egy saját szobát, autós ággyal, kispolccal, ahol elférnek a járgányok, kisszőnyeggel. Olyan helyet, ami az övé, úgy igazából. Ahol nem kell még 2 másik tesóval és velünk, szüleivel osztozni egy csöpp kis szobán, ahol nem fertőződik meg folyamatosan a tesók által közösségből hazacipelt bacikkal. Ahol nem pereg a falról a penész… 

Mert bár számítanunk kellett volna erre a helyzetre, már kezdtük elhinni, hogy vége, győztünk. De sajnos nem!

Ismét egy küzdelemre készülünk pénteken, amit nem tudunk kinek a javára fog eldőlni. Csak bízni tudunk benne, hogy Zalán kerül ki győztesen. Mi mindent meg fogunk tenni ezért! 

Köszönjük ha segítetek ebben!