2017.06.21.
Mit is mondhatnék, ha minden pillanatunkat áthatja a küzdelem? Mikor annyi a bizonytalaság körülöttünk?
Egy dolog állandó csak, mert itt a hit kevés, legyőzzük Zalán szörnyét. Legyőzzük akkor is, ha a harchoz fegyver kell, a fegyverhez pénz és abból most nagyon nincs elég.
Rég beláttuk, a harcunk ezer síkon zajlik. Magunkban, Zalánban, a környezetünkben, az orvosokban, akik én hiszek benne, Isten keze által gyógyítják Zalánt legjobb tudásuk szerint. Mindannyiszor, ahányszor a műtő zsilip becsukódott Zalán után, Istent kértem, segítsen, hiszen az nem lehet, hogy őt azért küldte hozzám, hogy már el is vegye!
Mindig hittem a jelekben és igyekeztem az elmúlt négy évben is meglátni az összefüggéseket. Tudom, mert már megtanultam, az életben semmi sem történik véletlenül, semmi sem csak úgy “megesik”. Tudom, hogy mindennek ideje van és aminek meg kell történni, az akkor fog megtörténni mikor meg kell!
Tudom, hogy Zalán nem véletlenül választott minket szüleinek, illetve ha visszaemlékeztek, azt hiszen egyszer már leírtam (lehet többször is), hogy mennyire meglepődtünk annakidején Zalán érkezésén. Hiszen nem terveztünk több gyereket, meg is tettünk mindent ennek érdekében. Zalán mégis jönni akart, közénk, hozzánk.
Mikor még vártuk, hogy megszülessen, egy nagyon kedves,velünk baráti kapcsolatban lévő atyával sokat beszélgettünk erről és ő mondta azt, hogy “Istennek ezzel a gyerekkel terve van”. Ez azóta is a fülemben cseng, pedig lassan 5 éve hangzott el ez a mondat itt 2 faluval arrébb a plébánián.
Most úgy érzem, össze vagyok zavarodva és egyre nehezebben tudom felfedezni a valódi összefüggéseket és azt az utat, ami előre visz. Úgy érzem, az utóbbi időben elfáradtam vagy csak egyszerüen valahol hibáztam és most valamiért nem tudok visszatérni a helyes vágányra.
Hogy miért mondom ezt? Tavaly szeptemberben, mikor megfogadtuk, hogy valóra váltjuk egy kisember álmát, tulajdonképpen pénz nélkül álltunk neki. Terveztünk, segítséget kértünk és látványosan gyorsan haladtunk akkor is, ha még anyám által folyamatosan falakba ütköztünk is. A terveket nagyjából tartottuk, kész lett az alsó szint, ahol a semmiből kinőtt egy külön lakás. A felső szint, az igazi álom is alakult, annyira, hogy gyakorlatilag kész van. Zalán szobáján kívül minden készen áll. És itt megtorpantunk.
A festék még mindig nem érkezett meg. Írtam ismét a gyártónak, aki felajánlotta, választ nem kaptam. Így hosszas töprengés után apával úgy döntöttünk, az utolsó pénzünket rászánva megvesszük a festékeket. Az nem lehet, hogy pont Zalán álmát ne tudjuk valóra váltani.
Igaz, mostantól Csipkerózsika-álomba kell majd szenderülnünk, mert nagy valószínűséggel bár még pár napig kihúzzuk aztán teljesen elfogy a pénzünk. Aztán keresni kell egy klíma szerelőt is, aki a jelenlegit leszereli és áttelepíti a házba, mert akit találtunk az 60 ezret kér(ne), mi meg értelemszerűen nem hagynánk itt az önkormányztanak.
És hogy miért ez a sietség? Mert ha jövő héten nem tudunk költözni, akkor újabb havi lakbért kell kifizetnünk, 93 ezer Ft-ot. Nem! Nem megy már!
Ez a fotó tegnap készült. Mivel nincs festék, rögtönöznünk kellett és a meglévő anyagot felhasználni, így hogy annyival is kevesebb festék fogyjon, feltettük Zalán karácsonyra kapott poszterét. És hogy örült neki!
Ugye az nem lehet, hogy pont az ő álma ne váljon valóra? Kérlek, ha tudtok segítsetek! Mi hálásak vagyunk mindenért. Bármilyen segítségnek örülünk!