2017.08.20.

2017.08.20.

Államalapításunk ünnepén szeretnék szépet és jót írni. Ebben megkönnyíti a dolgomat a tegnapi felejthetetlen nap. 🙂

Néhány hónapja kaptuk a meghívást a közelünkben megrendezésre kerülő autó meetingre. Természetesen és főleg azért, mivel Zalán rajong az autókért nem mondtunk nem és ahogy telt az idő minden nap megkérdezte mikor megyünk már. 🙂

Azt hiszem itt ütött vissza a pár jól sikerült szülinap, hiszen az orrába beleivódott az égett gumi szaga, és vígan felidézte a ház előtt rögtönzött driftes bemutatókat. Régóta készült rá, hogy egy ilyen autóba beüljön. Azt hiszem megfertőzte ez a szenvedély.

Ebéd után mentünk csak ki, hiszen a mi helyzetünkben nagyon nem mindegy, kell-e külön ebédre költeni. Szerencsére pont időben érkeztünk a gyerekprogramokhoz, aminek minden számában természetesen Zalánnak is részt kellett venni. Lehet belebetegedett volna ha valamit nem engedünk neki. Volt célbadobás, gumihajtás. 😀 A gumit alig bírta megmozdítani, mégis végighajtotta a pályán. 😀

Találkoztunk régi kedves ismerősökkel, akiket mindig szeretünk látni, mert a mendemondák ellenére is kitartanak mellettünk és nem a kósza pletykáknak hisznek, hanem a szemüknek. 🙂 Köszönjük nektek!

A gyerekek nagy örömmel vettek részt az autós limbóban. A két lány az egyik autó csomagtartójában, Zalán a vezető ölében ülve nyomta súlyával az autót, hogy átférjen a léc alatt. Rettentően élvezték!

Messziről vizslattuk a nekünk gyűjtött kupak halmot, melyet nagyon szépen köszönünk mindenkinek! Kedden le is adjuk! Lesz helye a pénznek amit érte kapunk, ezer is! De legfőképp Zalánnál, akinek ruha is kell, cipője sincs és teljesen ki vagyunk fogyva a diétás élelmiszerekből.

Sajnos nagyon hamar rosszra fordult az idő és bár pulóvert vittünk, mégis az első esőcseppeknél úgy döntöttünk, Zalán miatt nem kockáztatunk, ideje hazaindulni. Terv szerint estig maradtunk volna, de így az nem sikerült. Azért még megnéztük a kamionhúzást, Zalán hangosan szurkolt. Ez a kép még előtte készült:

Sajnos Zalán nagy vágya mégis meghiúsult, szeretett volna egy driftelő autóba beülni. Erre készült hónapok óta, de sajnos az idő miatt és a megfázás veszélye miatt ezt nem tudtuk megvárni. Nagyon sajnálom, mert csalódott volt, de talán egyszer lesz még alkalom pótolni!

Köszönjük szépen mindekinek, aki tegnap támogatott minket, az új ismerősöknek a kellemes beszélgetéseket, az érdeklődést Zalán felől. Köszönjük a rendezőknek a meghívást, hatalmas élményben volt részünk!

Végezetül egy zárszó, ami nem ennyire kellemes. Pár napja kupakokat kaptunk egy viszonylag távoli településről és a hölgy aki hozta elmesélte, hogy bizony mikor decemberben a kanapés szavazás volt és ránk szavazott, egy kedves falunkbeli ráírt és mindennek elhordott minket! Szóval köszönjük az ingyen reklámot és még most, 4 év után is azt mondom, higgyetek a szemeteknek és kérdezzetek, nem kerül semmibe!

A kedves falunkbelinek pedig üzenem, hogy úgyis nagy divat lett a faluban egymás feljelentgetése. A nyaka körül pedig szorul a hurok és gyűlnek a tanuk is! Ebből már nem mosod ki magad!

Nektek pedig köszönjük a sok szeretetet és segítséget, amit az utóbbi, ötforintos kampányunk nyomán kaptunk/kapunk tőletek! Köszönjük a megértést, bizalmat és hogy vagy nekünk! Most szeretnénk bebizonyítani, hogy bár kicsi a bors, de rohadtul tud csípni, illetve hogy sok kicsi igazán sokra tud menni! Ha nyomtatható szórólapot szeretnétek, kérlek jelezzetek és küldöm. <3 Köszönjük mégegyszer! <3


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

10 + 4 =