2017.08.30.

2017.08.30.

Az életemet a sulira való utolsó felkészülés mellett az orvoshozjárás, a munka és az állandó testvérherc töltik ki. Ma már mondtam Andrásnak, azt hiszem szükségem lenne egy jó pszichiáterre, csak még nem tudtam eldönteni, hogy magamnak irassak nyugtatót vagy a gyerekeknek. András a fúvókás kábító injekciót javasolta átmeneti megoldásnak. 😀

Leírva vicces, de korántsem ilyen őszinte a mosolyom egy-egy gyerekekkel egyedül töltött nap után. Csenge teljesen megkergült és Zalánnal szinte egy pillanatra sem lehet egyedül hagyni, mert… Jázminra sem bízhatom egész napra, hiszen ő is csak gyerek. Zalán pedig ma kijelentette, ő utálja, hogy dolgozom és nincs rá időm. Hát, ez van! Mindennek van oka és remélem pár hónap múlva csak rémálom lesz ez az egész!

Zalánnal továbbra sem nyugodtak az éjszakák és már azt gondolom, talán azért nem alszik jól, mert apa mellettünk alszik és ő ezt nem szokta meg. Hiszen mindig csak velem aludt. Nem tudom. Mindenesetre minden reggel nyúzottan ébredek és egész nap fáradt vagyok.

Közben a testem olyan tüneteket produkál, hogy csak ámulok. Orvostól orvosig járok, de minden leletem negatív és komolyan olyan érzésem van, hogy hülyének néznek a dokik… És nem vagyok hipohonder, valós a probléma, valósak a tünetek és az őrületbe kergetnek. Az egy ami tuti, hogy a hormonrendszerem megadta magát. Nem túl kellemes!

De majd lesz valami! Jövő héten ismét utazunk, és most már muszáj, hogy minden rendben legyen, mert egyszerüen így kell lennie! Már nem bírnám elviselni ha még egyszer baj lenne! Hosszú volt az elmúlt időszak és sajnos még nincs vége! De remélem közeledünk!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizennégy + nyolc =