2018.01.16.

2018.01.16.

2018.01.16.

Egyáltalán nem volt egyszerű a nap. Kezdve azzal, hogy egy szemhunyásnyit sem sikerült aludnom éjjel. Amit még magamban meg is magyaráztam, hiszen óriási a tét.

Mikor megszólalt az ébresztő és apa megkérdezte, ennek ellenére elindulunk-e, csak annyit mondtam, igen. Muszáj!

Ahogy az autóba beültünk, elkapott a jól ismert gyomorgörcs. De menni kellett. Talán jó is volt a félkómás állapot, hiszen kevesebbet gondolkodtam, az utat viszont jobban kellett figyelnem. Főleg, hogy Budapest előtt elkezdett havazni is. De nem baj!

Parkolót csak a 2. körben sikerült találni, de onnantól már majdnem minden magától ment. Legalábbis a “megszokott” rendben. Előbb látásvizsgálat műszeres méréssel, “olvasás”, majd a szemcseppek, amik változatlanul nagy mumusok. Az első kör talán nehezebben ment, mint a második, hiszen Zalán retteg tőle. De próbáltuk neki megmagyarázni, hogy minél erősebben szorítja össze a szemét, sajnos annál erősebben kell szétfeszíteni. Persze megértjük, hogy ez neki nagyon rossz. Nekünk is, hiszen nekünk fáj, hogy neki fáj valami.

A vizsgálatra én már be se mentem. Egyszerűen elég volt, nem bírtam. Egyszerre küzdöttem a gyomorgörccsel, hányingerrel, remegéssel. Szerencsére apa magára vállalta, így nem volt gond.

Nem tudom, hogy jó vagy rossz a hír. Azt tudom apa elmondásából, hogy az ezelőtt fagyasztott daganat sokat zsugorodott. A papír szerint viszont sajnos még ott vannak a daganatot tápláló erek. 😦 Most nem kellett Zalán szeméhez nyúlni, de legközelebb ha megyünk, február elején, akkor éhgyomorral kell mennünk. Ha az akkori vizsgálat azt mutatja, hogy újra aktív az a terület vagy nő a daganat, akkor Zalánt újra műteni kell.

Mit mondjak? Lelkileg ez nagyon nem egyszerű és elsősorban Zalán miatt nem egyszerű, hiszen minden műtét után rengeteget szenvedünk. Ő a fájdalomtól és félelemtől, nekünk pedig a szívünk szakad meg érte, hogy szenvedni látjuk.

Tudjuk, hogy ez nem jó. Tudjuk, hogy senkinek se jó. De ez van. El kell fogadnunk. Most megint egy kicsit nehezebb, de minket nem abból a fából faragtak, hogy feladjuk. Inkább igyekszünk Zalánnak is amennyire lehet megkönnyíteni. Ez van!

Az utunk előre visz, jöjjön aminek jönnie kell. Persze jó lenne egy kis nyugalom. De majd eljön az is!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

17 − 16 =