2018.01.19.

 

Zalán jól van. Sőt, talán túl jól is. De ez nem baj, örülünk neki, ha kis ördögfióka. 🙂 Kell, hogy megélje a gyerekkorát! Kicsit másképp, mint más, mégis gyerekként. Igyekszünk nem gátolni ebben, de megfelelő határokat szabni egyben. Mégis csak arra készülünk, hogy egyszer egészséges lesz és akkor az egészséges társai közé be kell, hogy tudjon illeszkedni. Tudom, hogy így lesz!

Csaponganak a gondolataim a különféle alternatív terápiákkal kapcsolatban. Pl. egész jónak találom a kínai medicinát is. 🙂 Lehet keresek egy könnyen elérhető gyógyítót.

Tudom, furcsán hangzik ennyi idő után, de mivel úgy tűnik (legalábbis számomra), hogy a hagyományos orvoslás nem éri el azt az eredményt, amit szeretné(n)k, nyitottnak kell lenni mindenre. Rengeteget olvasok, kutakodok, gondolkodom merre tovább. Hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel éljük túl ezt az időszakot. Nem is mi, hanem Zalán. 🙂 De azt hiszem, erről már sokat írtam.

Sajnos tudom, érzem, felettem (talán felettünk) sem múlt el ez az idő nyomtalanul. Én pl. személy szerint elfelejtettem érezni. Ami egy borzasztó dolog. Nem is tudom szavakkal kifejezni. Nem tudom átélni a fájdalmat de a szeretetet sem. 😦 Egy dolog amit érzek, a gyomromban, a gyomorszáj környékén növekvő fájdalom, a feszültség. Erre az ezotériában egy magyarázat létezik, elveszítettem a lelkem egy darabját. 😦 Ez nagyon rossz és kellemetlen. A mai pszichológia ezt egyfajta depressziónak hívja, ami érdekes dolog, hiszen ezt nem lehet gyógyszeresen kezeleni. Nem is akarom. Csak újra érezni szeretnék. Szeretni, sírni, stb… Nem megy! Ez rémes!

Látjátok, ez az, amit hiába is olvastok, nem értitek és nem érzitek. Mikor régen leírtam, hogy nem tudok hinni a jövőben, hogy a napokat nem megéljük, hanem igyekszünk túlélni… Itt hibáztam. Ma már tudom, mégse tudom visszafordítani. És látjátok ebben a mai kis szösszenetemben is két példát hoztam fel a hagyományos orvoslás ellen.

Pont ezért, inkább hiszek azoknak a gyógymódokban, amik az energiaáramlást hivatottak szabályozni. Erre megyünk tovább! Hátha Zalánnal együtt az én lelkem is “meggyógyul” egyszer!