2018 01.25.

2018 01.25.

Nem könnyű úgy menni tovább, hogy minden percben érezzük, eggyel kevesebben lettünk. A “nagy csapatból” elment valaki. De nem valaki, Ő!

Intézzük a temetést és igyekszünk annyira összetartani, amennyire csak lehet. De senkinek sem könnyű! A családnak sem, aki egy hozzátartozót veszített el és nekünk sem, aki… A testvérünket engedtük el. De nem volt más választásunk.

Rengeteget beszélgettünk mikor még úgy volt, hogy csak limfómája van. Terveztük mi hogy lesz… Hogy együtt végigcsináljuk a kezeléseket. Hogy utána merre tovább.

Azt hiszem, senki sem számított arra, hogy ilyen gyorsan elmegy. Bíztunk a gyógyulásban és bíztunk benne, hogy a mi erőnk is elég lesz neki és kitart. És végigcsinálja. És mosolyogva intünk be együtt a betegségnek, a halálnak.

De ő nevetett tegnap éjjel a képünkbe. Tulajdonképpen még talán fel se fogtuk igazán. De hiányzik. Egyre jobban!

Nincs kihez bemenni a kórházba, nincs kire egy üzenetet írni, hahó, hogy vagy, kaptál gyógyszert, mit főzzünk, mit ennél?

Ezek most olyan távolinak tűnnek. Pedig tegnapelőtt még így volt. Mikor éjjel felébredtem bármiért, néztem a telefont, írt-e. Ha írt, nem baj, hogy éjjel 2 vagy 3 óra volt, válaszoltam. Mert egyszerűen ő fontos volt!

Magam sem tudom miért. Hogy lehetett egy “idegen” embert ennyire szeretni. Tudtam, éreztem, nem sok ember van, akivel úgy volt,  mint velem/velünk. Akivel a legkisebb marhaságot is megbeszélte és akivel a legnagyobb gondokat is megosztotta.

Terveztünk. Mert nem tudtuk mi jön. Terveztük, hogy tavasszal ha megkapjuk a hitelt, levesszük a tetőt. 🙂 Hogy majd ő hordja a téglát. Hogy majd főzök neki(k), mint mikor a házat újítottuk fel. Hogy…

Befejezetlen mondatok. Csak ez maradt. És a kép a lelkünkben. Egy mosoly, egy ölelés… És a szeretet a szívünkben.

Ma, mikor az idézetet kellett kiválasztani a gyászjelentéshez, majdnem megszakadt a szívem. De nem mutathattam. NEKEM kellett erősnek lennem, mert mindenki ezt várta. Nem tudtam olyan idézetet választani, amiben szerepel a búcsú. A koszorúra is csak annyit fogok iratni, hogy “találkozunk még”.

Nem! Nem tudok búcsúzni! Nem akarom elengedni! De nem tudom visszahozni. :'( Pedig nagyon hiányzik.

Várom, hogy belépjen az ajtón úgy, hogy előbb csak a fejét dugja be, majd megszólal: kopkop… Hogy megálljon az ajtóban és megvárja míg behívom. Hogy felvegye Masnit, aki körbenyalja örömében, hogy megsimogassa Mázlit. Hogy megigyuk a kávénkat reggel…

Hogy hívhassam ha baj van, hogy legyen kihez futnom… De már nincs! Tudjátok milyen kegyetlen? Nincs!

Ő sokkal több volt, mint egy barát. Azt hiszem ezt az egész baráti körünk nevében írhatom. Ő egyszemélyben volt a bátyánk és a kisöcsénk. Hol ő fogta a kezünket, hol mi az övét. De így voltunk egyek, egy csapat! Most hiányzik ez a rész. Nagyon!

Szombaton elkísérjük az utolsó földi útjára. De nem engedjük el! Nem felejtjük el, hogy volt egy öcsénk/bátyánk/testvérünk/barátunk. Összefogunk a gyerekekért, a családért és ha már így alakult, értünk.

Eggyel kevesebben lettünk. De csak ezen a földön. Tudom, hogy ő velünk marad, csak mostantól fentről vigyáz ránk.

Hiszem, hogy ha Zalánt ismét műteninkell februárban, ott lesz mellette és fogja az orvosok kezét. Mert annyira szerette Zalánt. Hányszor elmondta, senki se merjen rá/ránk rosszat mondani, mert akkor vele gyűlik meg a baja az illetőnek. Az ő kis barátja, Zalán!

Hihetetlen! Nem tudom felfogni! Szerencsére Zalán nem sokat ért az egészből. Tegnap este is csak annyit kérdezett, anya, azért sírsz, mert meghalt Attila? Tudja, érzi. De nem terhel vele. Inkább rosszalkodik és eltereli a figyelmem. Ami jó. Máshogy nem tudom hogy élném túl ezeket a napokat.

A szívemet tépő fájdalommal és azzal a tudattal, hogy a gyerekeinek szüksége van ránk. Illetve ahogy apa mondta tegnap. Sajnos Attila helyébe nem léphetünk, de ott leszünk ahol és amikor szükségük lesz a gyerekeknek ránk.

Talán temetés után könnyebb lesz. Ugye könnyebb lesz? Mindig csak egy kicsit! Csak múljon az idő!

 


One thought on “2018 01.25.

  1. Együttérzek Veled, nagyon szépen fogalmazol, nem tudom, hogy aktuális-e még, de Neked írnod kellene💗 szépek, rendezettek a gondolataid, nagyon jól esik olvasni, az érző embereket megérinti, ebben biztos vagyok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

12 + 15 =