2018.03.26.

2018.03.26.

Sajnos még mindig nem állt vissza minden a régi kerékvágásba. Zalán ugyanúgy sír reggelente, nem akarja a szemét kinyitni. Sokszor olyan érzésem van, mintha utálna aludni, felkelni, élni… Eljutottunk idáig… Dacára a gyerekpszichiáternek!

Nagyon nem egyszerű a történet! Ha sok-sok imádkozás árán valamikor a délelőtt folyamán egyszer csak hajlandó kinyitni Zalán a szemét, akkor megmagyarázza, hogy csíp, szúr, kijjebb jött, stb… Vannak olyan érvei, amire sokszor köpni-nyelni nem tudok.

Az utóbbi időben rengetegszer érzem magam tanácstalannak és mivel már az összes érvem kifogyott, sokszor csak átölelem és hagyom, hogy kisírja magát. Már nem csak a reggelek, az esték is kiakasztóak. Esténként nem akar elaludni, fél a rossz álmoktól és rendszeresen mondogatja, “pedig nem is akartam műtőbe menni”. Persze, hogy nem. De megtörtént, mert meg kellett történnie ahhoz, hogy élhessen. De ezt hogy magyarázzam el egy nem egészen 5 évesnek?

Mindenki nehezen viseli ezt a helyzetet. Legtöbbet talán Jázmin segít be. Róla már azt hiszem írtam, ő olyan Zalánnak, mintha egy második anyukája lenne. Ölelgeti, puszilgatja, szeretgeti. Rengeteget játszik vele, lesi a kívánságait. Ha kell eteti, ha kell fürdeti vagy öltözteti. Ez már-már olyan szerelem kettejük között. Csenge viszonya Zalánnal hullámzó. Van mikor együtt játaszanak, 5 perc múlva egy légtérben sem hajlandóak tartózkodni. De gondolom ez majd szelidül.

András éli a saját életét. Lassan betölti a 18-at. Tanul, edz. Ez kitölti az egész életét. Csak remélni tudom, hogy jó alapokat adtam neki a felnőtt élethez.

Az életünk nem egyszerű. Hatalmas csatákat vívunk, ami miatt leginkább elsodor az élet minket egymástól apával. Tudom, hogy neki se könnyű, de nekem sem és nem találjuk a közös nevezőt. Mentjük, vagyis próbáljuk menteni a menthetőt, de ez nem isnolyan egyszerű! Ha itthon van, én dolgozom reggeltől estig, sokszor éjszakába nyúlóan, hogy ha előre nem is lépünk, legalább a számlákat ki tudjuk fizetni. Az együtt töltött idő hiánya pedig ide vezetett. Látjátok, pedig volt aki azt állította, hogy mi kettesben utazgatunk a Zalánnak szánt pénzekből. Ilyenkor azt kívánom, bárcsak megtettük volna, akárcsak egyetlen egyszer is. Most nem tartanánk ott, hogy széthullik a családunk. 🙁

Nagyon nehéz  higgyétek el! Zalán miatt, a gyerekek miatt, az elmúlt 12 év biztonságos állandósága miatt… Mikor az alagút végén kialszik a fény? Kegyetlen! De akkor is megyünk tovább!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenkilenc − 18 =