2018.05.28.

2018.05.28.

Eltelt egy újabb hét, egy hétvége. A szombatot leszámítva Zalán egész tűrhetően volt. Akkor, mivel szegénykém akkor ébredt, mikor nem voltam otthon, volt egy kis balhé, mert nem akarta kinyitni a szemét. Tegnap viszont egyből kinyitotta. 🙂

Tudom, biztos, hogy idő kell. Ahhoz is, hogy még egy kicsit nőjön, egy kicsit okosodjon és egy kis idő, hogy felejteni tudjon. Tudom, hogy türelmesnek kell vele lenni, hiszen valószínűleg ő sokkal jobban szenved, mint mi. Ezt akkor is mindig figyelembe kell venni, ha nekünk is nagyon nehéz.

Most talán egy kicsit nyugodtabb vízekre evezünk, hiszen lassan vége az iskolának és Zalán imádja, mikor itthon vannak a tesók és valaki mindig foglalkozik vele. Talán az utazások is könnyebben fognak menni, hiszen Zalán nagyon szereti, ha valamelyik tesó, de legfőképpen természetesen Jázmin elkíséri.

És hogy megy az idő! Szeptemberben Jázmin 6.osztályba megy. Pedig elsőbe készült, mikor mi megkezdtük a harcunkat. Istenem, mennyi szép emlék!

Mert tény és való, hogy a rengeteg fájdalom és nehézség ellenére voltak szép emlékeink ebben az időszakban. Persze több volt a rossz, de igyekszik z ember ezeket minél mélyebbre temetni magában. Jó lenne végképp kitörölni valahogy az emlékezetünkből.

Tudom, ehhez is idő kell. Hiszen egyelőre még csak a harc közepén tartunk. Bár igazából nem is tudom, hogy ennél a betegségnél gyógyultnak nyilvánítják-e az embert. Azt hiszem nem. Csak tünetmentesnek. Hiszen bár az idő haladtával csökken valamennyire az új daganatok, illetve a kiújulások esélye, de el nem múlik. Illetve aakkor még mindig ott van az 50%  a másodlagos daganatokra. Mondjuk Zalánnak olyan nem lehet! Azt eldöntöttem.

Pont ezért igyekszünk az egészséges étrend és életmód felé terelgetni. Azt mondják, az vagy, amit megeszel. Végül is igaz. És ha az embernek olyan pallos lóg a feje felett, mint Zalánnak, úgy gondolom 100x jobban meg kell gondolni mit hogyan alakít.

Zalán még kicsi és az utat, ami helyes, nekünk kell megmutatnunk és megtanítanunk neki. Persze, ihat ő is kólát ha megkívánja. De nem a cukrosat! Persze, ehet ő is kenyeret, kiflit, akár kakaós csigát is (bár nem nagyon eszi meg), de nem a cukrost és fehérlisztest. Igaz, a szénhidrát csökkentett liszt rettenetesen drága, de szinte minden nap sütök neki valamit. Egy kis kalácsot, egy kis pizzát, sajtos kiflit… Tegnap eperlekvárt főztem saját eperből. Természetesen édesítőszerrel, hogy Zalán se maradjon ki belőle. Igaz, így sokkal drágább, mint cukorral. No, de az update lekvár se olcsó! Így legalább tudom, hogy Zalán igazi eperből eszi a lekvárt.

Igen, ez nagyon drága életmód, azonban Zalánnak a jövőjéről, életétről van szó. Itt nincs helye az alkudozásnak. Ez egy kőkemény harc magunkkal, a gyerekkel, a pénzzel. Mert ne áltassuk magunkat, mindennek megkérik az árát rendesen. Sajnos most a benzin ára is nagyon megugrott. 🙁

1 hetünk és 1 napunk maradt a következő útig. Most nagyon renykedem, hogy ismét jó híreket kapunk és a papíron írt kicsi maradvány is eltűnik jövő hét keddre. Megmondom őszintén, bár ahogy utánaolvasgattam, ennek a módszernek nagyon jó a hatásfoka, azért benne van az emberben a félelem. Mert mi van, ha pont nekünk nem sikerül? Ha nem hat a gyógyszer (tudunk ilyenről)  ha nem bírjuk idegileg, ha kimerülünk anyagilag, ha Zalán feladja…

De nem, ő nem adhatja fel! A rengeteg pozitív élménnyel, a sok szeretettel mind-mind azt sugalljuk neki, hogy küzdjön, hogy van tovább, hogy az élet szép, csak menni kell. Tovább, tovább, tovább…

Tudjuk, sok minden, talán az egész nagy része múlik rajtunk. Pedig magunkról mindig elfeledkezünk a harcban. Így sodródunk egymástól egyre távolabb. Így megy az egészségünkre a rengeteg idegeskedés… De megyünk tovább! Zalánért! Amíg bírjuk lelkileg, erővel, pénzzel!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

9 − öt =