Ha azt mondnám, hogy zajlik az élet vagy pörögnek az események, hazudnék. Az igazság az, hogy dolgozunk, apa, András és én is, a napok pedig valahogy elmennek. Zalán még mindig beteg, de talán már nem olyan nyügös, mint az első két napon volt. Igaz, az éjszaka még ma is nyugtalan volt, oda-vissza vándorolt a saját ágya és a miénk között. Egy hajnali esemény sürgős riadót fújt amire ő is felébredt és csodák csodájára nem kellett imádkozni a szemnyitásért. Amúgy mostanában…
Egyik este vacsoránál Zalán mesélte apának; -Tudod apa, nekem rossz manók vannak a szememben, ezért nem ehetek cukrot. Mert a gonosz manók azt szeretik. De ha nem eszem, akkor éhesek lesznek és elmennek. Másik nap délután Zalán Mancs Őrjáratot nézett. Egyszer csak felkiált; -Halljátok? Ilyen hang van a műtőben is. Pity-pity-pity… Ezek a dolgok azok, amiben Zalán más, mint a többi gyerek. Minden más tekintetben ugyanaz, mint egy 5 éves. Aki volt már nálunk, az tudja, látta. Ugyanúgy játszik, nevet,…
Még adós vagyok a tegnapi eredménnyel. Tegnap nem azért nem írtam, mert egyáltalán nem fontos mi van Zalánnal, hanem hagytam ülepedni a híreket. Nem írnám le hosszan a tegnapi napot, hiszen úgyis felesleges. A látásvizsgálat a szokásos rendben zajlott, Zalán imád “olvasni”. Most valahogy rosszabb lett ennek az eredménye. Zalán az első szemcseppet nagyon rosszul viselte, a másodiknál pedig csúcsszuper ügyes volt! A vizsgálaton a doktornő megdícsérte, nagyon szépen együttműködött, minden utasítást pontosan végrehajtott. Az eredmény? Ehhez kellett egy kis…
Megjött a várvavárt útiköltség térítés , amely egyesek szerint 80%! Higgyetek a szemeteknek! Ezt a papírt adtam le, igaz, a kép készítése után még rákerült a 06.26-i utazás pecsétje. Tehát 4 út! Ez pedig az imént érkezett a számlára! Hm! Zalán hogy van? Később!
Azt hittem, sose fog eljönni az az idő, mikor leírom ezeket a sorokat, de mára azt hiszen elmondhatom, rutin lett az utazások előtti készülődés. Sajnos! Hiszen ehhez rengeteg idő kellett. De már nem tervezünk, egyszerűen mindenki teszi a dolgát. Tankolunk, pályamatricát veszünk, az autóba betesszük a “túlélőcuccokat” (víz, egy kis cukormentes rágcsa), ha úgy van akkor berakjuk az útimotyónkat, a betegség során született többszáz oldalnyi papírt, a kis utazótáskát, plédet… Mert holnap ismét utazunk. Mivel apa és András is dolgozno…
A ritkább jelentkezések oka nem más, mint hogy, próbálok többrészre szakadni, de nem megy. Munka, háztartás, gyerekek. Rengeteg munkát kaptam pénteken és ha nem 20-30 ezer Ft-ot szeretnék keresni, akkor bizony reggeltől estig vasalnom kellene, de mivel András délutános ez most nem megy. Zalán pedig teljes embert kíván még akkor is, ha most szünidő van és a csajok itthon vannak. Kedden ismét utazunk. Mivel az előző útiköltséges papírt leadtam, ma le kellett mennem az orvoshoz újat iratni vele. Persze, több,…
Ismét túlvagyunk egy remek éjszakán. Zalán kétszer is rémálmodott, majd az éjszaka közepén kért fájdalom csillapítót mert fájt a lába. Tudom, nem kellene, de ilyenkor mindig halálra rémülök. Tudom, szeretném hinni és erre van a legnagyobb esély, hogy ez egyszerű növekedési fájdalom, mégis megijedek, hiszen a csontfájdalom esetleg másodlagos daganat jele is lehet. Amire sajnos Zalánnak és a retinós kisbetegeknek 50%-nál is nagyobb esélyük van. Talán ha csak egyszer-egyszer fordulna elő, nem lenne ennyire rémisztő, de nálunk ez sajnos rendszeres….
Tudjuk, mindennek ára van. A gyógyulásnak is, a túlélésnek is. Csak miért ilyen drága? Zalánnal remek napokat élünk. Éjfél körül alszik el (pedig legkésőbb 9-kor ágyba van parancsolva), majd végigüvölti az éjszakát. Hogy miért, azt nem tudjuk, megint rémálmok gyötrik. Az éjjel olyan hangosan sírt, hogy összefutott az egész ház. Reggel mégis ma pl. felkelt 7-kor és nyűgös. Semmi se jó, senki se jó, ha enni kell nem kér. Remélem ez rövidesen változik, mert a fáradtságtól már szédülök. Még szerencse,…
Tegnap nem akartam írni, mert annyira magam alatt voltam, hogy nem biztos, hogy úgy tudtam volna leírni ami bennem van, hogy mindenki megértse. Zalán még mindig minden nap minden reggelén megküzd a szemnyitással. Tudom, természetes, hiszen annyiszor megbeszéltük az orvossal. Tudom, idő kell, hogy a rengeteg rossz tapasztalat, fájdalom és félelem kicsit ülepedjen. Mégis! Olyan erővel szorította ez tegnap a szívem, mint már nagyon rég nem. Ezerszer átgondoltam az elmúlt hosszú időszakot. Mit tehettünk volna másképp, hogy segíthettük volna jobban…