Sajnos még mindig nincs jól Zalán. Ugyanúgy hurutosan köhög és náthás is. Ennek ellenére próbáljuk elnyomni magunkban a félelmet, amit a kezelés csúszása okoz. De nem megy!

Szeretném azt írni, hogy ugyanúgy élünk, kelünk, fekszünk, dolgozunk, mint ti, de sajnos ez nem igaz. Csak hogy egy példát említsek, ha csak boltba megyek is, meg kell oldanom Zalán felügyeletét, mert oda se vihetem, ne kapjon el semmit! Most meg pluszba ne!

Igyekszünk mégis mindent megtenni és előre tekinteni, így nem hanyagoljuk el Zalán fejlesztését sem. Hiszen elvileg szeptembertől naaaagy iskolás lesz! Azt persze még nem tudjuk, hogy el tudja-e kezdeni rendesen az iskolát vagy magántanuló lesz. 🙁

Ma logopédushoz mentünk, aki az oviban fogadja Zalánt. Szépen haladunk, persze ehhez is idő kell.

Ahogy ültünk kinn az előtérben, a logopédusra várva… A csoportszobában egy kislány énekelte:, “zsák, zsák, teli zsák…” Összeszorult a szívem.
Nem magamat sajnáltam, hanem Zalánt. Csak 3 röpke hónap adatott neki, hogy ugyanolyan vagy majdnem ugyanolyan gyerek legyen, mint a többiek. Aztán újra ítéletet mondtak rá.
Csak ültünk és hallgattunk. Láttam rajta, hogy milyen szívesen ment volna be, játszani a többiekkel. Ha kijött egy kis társa, köszönt neki vagy hívta be, eltakarta a kis kezével a szemét, mintha ott se lenne. A szívem szakadt darabokra. Mert nem mondhattam neki, menj, játssz, légy gyerek!
És még így is, hogy nem mehet oviba, hogy nem játszhat és nem lehet gyerek, így se tudunk menni szerintem Budapestre menni. Hiszen náthás és köhög is, így pedig nem altatható. Ha pedig nem alszik, a kezelést sem kaphatja meg. 🙁
Már 2. hete fog csúszni a kezelés és természetes, hogy félünk. Hiszen ha 4 hét alatt a láthatatlanból, a semmiből kialakultak a szabad szemmel látható áttétek, akkor most minden nappal nőnek, híznak. 🙁 Rettegünk!
Rengeteg gyógyszert és vitamint vásároltunk az elmúlt 1,5 hétben és úgy tűnik, nem elég! Alkalmanként 8-15 ezer Ft között hagytam a gyógyszertárban. De nem elég! Nem hat! Inhalálunk, párologtatunk, orrot szívunk, köptetőzünk. Mit tehetnénk még? 🙁