Újabb napon vagyunk túl. 🙂 Már majdnem alakul!

Zalán tegnap az ovival színházba ment. Talán ezért is, de nem volt hiszti, hogy nem akar menni. Ügyesen készülődött, igaz, ebédet nem nagyon akart enni, mert azt mondta, hogy fáj a hasa. Az utóbbi időben gyakron mondja ezt, de már rájöttem, hogy ilyenkor izgul. Biztattam, beszélgettünk róla, talán ez is segít neki valamit.

Délben vittem át az oviban, onnan pedig mentek is egyből a bábszínházba. Mikor hazaért, akkor sírt, mert nem én mentem elé a falubuszhoz, hanem Jázmin, de minden csöpp kis időt ki akartam használni a vasalásra, hiszen most elég nehéz zsebkendőt kaptam és mielőtt nekiállok vasalni, szét is kell válogatni, mert sajnos számszerint sem egyeznek a színek. Pedig illene… No mindegy! De muszáj, nagyon kell a pénz és nagyon rosszul állunk. Jelenleg így áll a számlám, nem árulok zsákbamacskát.

Hogy miből lesz idén húsvét, az most annyira nem foglalkoztat, sokkal inkább az, hogy kaja miből lesz. Főleg Zalánnak, főleg a gyerekeknek!

No szóval, messziről hallattom, hogy Zalán lassan hazaérkezik, mivel annyira sírt, hogy el nem tudtam képzelni mi történt. Miután beértek, Zalán közölte, hogy azért sírt, mert annyira várta már, hogy lásson, de nem én mentem érte. Természetesen a nap további részében le se szállt rólam és a maradék napra is rányomta a bélyegét ez a hangulata. Ismét el kell gondolkodnom a pszichológus újbóli látogatásán, mert Zalán úgy érzem, nem a legjobb irányba halad. Az utóbbi időben sokkal jobban kötődik hozzám, mint eddig valaha is, ami neki is megkeseríti az életét. Egyedül a dolog anyagi része tart vissza, hiszen akkor a logopédus mellett a pszichológust is fizetni kell. 🙁 És már így sem bírjuk. 🙁