2019.10.08.

2019.10.08.

Ez a nap se, mint a legkönnyebb napunk, vonul be a történetünkbe.

Mivel Zalán már péntek óta sirdogált, hogy nem akar menni, tudtuk, hogy nagyon fél. Cserébe megígértük neki, hogy elvisszük Jázmint magunkkal.

Ennek ellenére az első szemcseppnél négyen fogtuk le. Persze ebben nagy szerepet játszhatott az is, hogy Kati néni adta a szemcseppeket, akitől Zalán szó szerint retteg. De meg is lett az eredménye, mindkét szemhéja be is vérzett szegényemnek. A második adag szemcseppet már Annamari néni adta, aki maximálisan figyelembe veszi Zalán érzékenységét és miután alaposan megölelgette és megszeretgette, megalkudtak, hogy Zalán engedni fogja a csepegtetést az általuk kifejlesztett lightos módszerrel. (Szemek becsukva, arra cseppenti a cseppeket, Zalán egy pillanatra kinyitja, majd letörlik.) No, így minimális ellenkezéssel sikerült is!

Mivel rohantunk tovább MRI-re, ezért villámgyorsan következett a vizsgálat, igaz, utána jóval több időbe telt a beszélgetés, hogyan tovább.

Zalán szemében most nem látott elváltozást a doktornő, így alapjában véve arra számítunk, hogy az MRI rendben lesz. Viszont… Sajnos szót kellett erről is ejteni. Ha az MRI kontrasztanyag halmozódást mutat még mindig, akkor meg kell kapnia Zalánnak a maradék egy blokk kemót, amit ismét műtét követne és ezzel el is lőttük a magyarországi lehetőségeket. A további kezelésünk Svájcban folytatódna, ami hetekig tartó kinn tartózkodást és naponta altatást jelentene. No, de… Ilyen nem lehet! Ki van zárva! Punktum!

A szemészet után mentünk át a Tűzoltóba, ahol szokás szerint rengeteget vártunk, de ez már megszokott dolog. Megvolt a branül behelyezés, ami ismét 4 emberes művelet volt, de megnyugtattak, hogy Zalán esetén az lenne a meglepő, ha nem így reagálna. De volt olyan küzdelem szegénnyel…

Zalán végül délután kettőkor került be az MRI helyiségbe. Addigra már nem érezte jól magát, szédült, éhes, szomjas volt. Ráadásul halálra volt rémülve. Amíg el nem aludt, addig sírt, ráadásul nem is volt elég 1 adag altató, kapott egy kis “repetát” is belőle. Ennek köszönhetően persze az ébredés sem volt zökkenőmentes, csak fájdalomreflexszel sikerült felébreszteni. Majd visszaaludt és ismét ugyanezt kellett megismételni. Aztán végül felébredt nagy nehezen. Onnantól már nagy gond nem volt főleg azért, mert végre ihatott. Utána evett egy túrórudit és máris kerekebb volt a világ.

Az MRI helyiség előtt, mikor végeztük, odajött hozzánk valaki, hogy ő ismer minket. Olyan jól esett az a pár kedves szó és köszönök szépen neked mindent. Zalán egyből be is falta a csokit, mi pedig örültünk ennek is. Persze hazafelé lekenyereztük egy csibeburgerrel. 🙂

Nemrég értünk haza és most jön pár idegőrlő nap, mert holnap a doktornő elutazik Svájcba és mi hétfőn tudjuk meg hogyan tovább. De nagyon-nagyon bízunk benne, hogy minden rendben lesz! Az nem lehet, hogy 3 hóbapon belül másodszor kelljen kemó!

🤞🤞🤞🤞Szorítsatok, kérlek!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

öt × 1 =