Még 2 nap és újra egy ítéletet kapunk. Hogy milyet? Nem tudni!

Alapjában véve én azt gondolom és a szívem mélyén azt érzem és szeretném, ha hétfő délután örülhetnénk, mert jó hírt kapunk, nincs aktív terület, nem halmozza a kontrasztanyagot! Én hiszek benne, hogy ez lesz az eredmény!

Hiszek, annál is inkább, mert Zalán végre ismét gyerek lehet. Barátokat gyűjthet, iskolába járhat és majdnem úgy élhet, mint más. 6 év ide vagy oda, rengeteg könny és fájdalom, ami mögötte van. Mégis! Továbbra is csak az a célunk, hogy győzzük a terheket, bízzunk és gyógyuljunk. Mert másképp nem lehet.

Sajnos időről időre előlopakodik az elmémből a mi van, ha… kérdése. Én pedig ugyanígy időről időre számolgatom, hogy mi van, ha… De nem akarom! És minden porcikám tiltakozik azellen, hogy újra kemó kelljen, újra műtét legyen, vagy hogy az utunk kifelé, külföldi kezelés felé vezessen!

Jelenleg még mindig küzdünk a júliusi kemók mellékhatásaival. Bár Zalán fejecskéjén megjelentek az első pelyhecskék és iszonyat finom puszikat lehet tőle lopni, továbbra is egy nagy küzdelem az étkezés. Szinte mindent visszautasít, még a régi nagy kedvenceket is, mint a spenót, borsófőzelék, vagy grillezett csirkemell. Semmi, sokszor szó szerint nem fogad el semmit. De ha mégis, akkor az napi fél zsemle. Pedig higgyétek el, kitartóan próbálkozunk és folyamatosan probálom olyan szinten tartani az itthoni készleteket, hogy ha akar, találhasson valamit, amire éppen rákíván. Sajnos a tápszert is hiába írta ki a doktorbácsi, egyáltalán nem issza meg. Szerdán, a tüdődoki, akinél voltam, mondta, hogy esetleg próbálkozzunk más ízzel. Hétfőn megpróbálok neki valami mást iratni. Pesig higgyétek el, most éppen azt se bánnám, ha chipset enne csokival és kólával vagy gumicukorral.

Szerencsére a kedvével nincs baj, szépen tanul és gyönyörűen teljesít. Már van 2-3 barátja és rengeteg piros pontja. Perszs továbbra is magántanuló, a maga hibrid módján és nem győzök eléggé hálás lenni a tanárainak, hogy ennyire mellé állnak és segítik.

Szóval… Ezek a napok ismét kegyetlen nehezek. Remények és félelmek között hánykolódva. Reménykedni és várni, hogy hétfőn nem csoda, de jó történik! Mert annak kell! Aztán majdcsak alakul már minden.