2019.10.15.

2019.10.15.

Nem semmi napok állnak mögöttünk. Egyrészt valahol a lelkem mélyén minden erőmmel abban bíztam, hogy jó lesz az MRI eredménye. Másrészt viszont ott volt az elmúlt 6 év minden félelme és a még annyira eleven júliusi emlékek.

Talán tegnap csúcsosodott ki a legjobban a dolog és közel álltam már ahhoz, hogy apát is kitessékeljem itthonról, annyira ideges volt. Én pedig próbáltam megőrizni a nyugalmamat, ahogy az elmúlt napokban is. Folyamatosan csak azt mondogattam magamban, hogy a hídon akkor megyünk át, ha odaérünk.

Persze ezerszer végigcsorgott az agyamban, hogy mi van, ha… Hogy oldjuk meg az újabb utazásokat. Hogy lesz újra szállás. Hogy lesz, ha ki kell menni Svájcba. Mi lesz a gyerekekkel? Mi lesz ha apa is kiesik a munkából? Mikor nyakunkon a végrehajtás, a folyamatosan kikapcsolás alatt álló villanyszámlák, a vízelmaradás… Mi lesz akkor a hitelekkel? De mindenekelőtt mi lesz Zalánnal? Hogy mondjuk el neki? Hiszen soha ennyire nem félt még semmitől!

Ez a július betette a kaput teljesen. Zalán azóta sem eszik. A hétvégén kaptunk Monte italt, azt hajlandó meginni, akár napi többet is. A gond az, hogy sajnos sehol se kapok. 🙁 Még van 1, aztán több semmi. 🙁

Szóval nehéz volt! Mikor tegnap hiába hívogattam a doktornőt és nem értem el, akkor hol azt gondoltam, hogy biztos minden ok, különben már hívtak volna a Tűzoltóból is, hol arra gondoltam, hogy lehet éppen most szervezi a továbbiakat. Kifejezetten helyzetmentő volt, hogy anyósnak felment a vérnyomása és vele kellett az ügyeletre menni. Kicsit elterelte a figyelmemet. Mellette pedig apát is nyugtatni, akihez egész nap szólni se lehetett, de még ránézni sem! Talán ez még nehezebbé tett mindent! Mikor a doktornő egy annyi üzenetet küldött, hogy reggel beszéljünk… Na, akkor már nem is tudom mit gondoltam.

Reggel hívtam 8:01-kor, majd 02-kor, 04-kor is. De foglalt volt. 08:09-kor kicsengett, de nem vette fel. Végül akkor hívott, mikor pont boltban voltam. Igyekszem szó szerint leírni, amit mondott.

A 2019.07.02-i MRI eredménnyel összehasonlítva, a heg maximális vastagsága nem éri el az 1mm-t. Az akkor aktív sáv mérete nem mérhető. Keringés van, amit nem tudni, hogy a szemfenék normális keringése, vagy rossz keringés. Annyira kicsi, hogy mérni nem lehetett. A kontrasztanyagot nem halmozza.

Így marad a nagyon szoros kontroll, 5-én kell újra mennünk, majd 20-án ismét. Nagyobb időszakra ahogy a doktornő fogalmazott, nem meri elengedni a kezét. Megbeszéltük azt is, hogy mikor megyünk, akkor juttassam eszébe, hogy mondja el, mit intézett Zalán ügyében Svájcban, illetve megbeszéljük a továbbiakat.

Szóval most ez van. A hírek alapvetően jók, aminek nagyon örülünk. Ismét kaptunk egy kis haladékot és reméljük, hogy a sok kis nyert idő idővel Zalán gyógyulását jelenti majd!

Sajnos Zalán szombat délutánra beteg lett. Nagyon fájt a torka és iszonyatosan köhögött. Annyira, hogy vasárnap éjjel eljutottunk a hányásig is vele. Ez folytatódott hétfőn is, dacára annak, hogy még vasárnap elkezdtük az antibiotikumos kezelést. Aztán hétfőn annyira köhögött már, hogy gyakorlatilag 1 perc szünet nem volt két köhögés között. Akkor fújtam neki az asztmapipával és láss csodát, azóta mérföldekkel jobb a helyzet. (aki nagyon régi követőnk, az emlékezhet rá, hogy anno Pesten azt mondták Zalánra, hogy asztma gyanús) Holnap megpróbálok beutalót kérni a gyerek pulmonológushoz. Ma pedig előbb reggel kicsit, majd délben miután beadtam az antibiotikumot már teljesen elborította Zalánt a csalánkiütés, így az antibiotikumot is abbahagytuk. Szóval zajlanak az események. Bár most egy kis nyugalomra vágynánk!

Sajnos nyugalom nincs. Munka van. 🙂 De egy kicsit nyugodtabban! Köszönöm szépen nektek, hogy szorítottatok nekünk!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenhárom − 6 =