2020.04.22.
Visszatekintve az elmúlt hónapokra, rengeteg minden történt velünk. Kiújulások, melyről már tudjuk, miért nem tudták itthon megfelelően kezelni… Kemók, majd újabb műtétek, iskolakezdés, majd újabb ítélet, Svájc, rengeteg műtét és olyan beavatkozás ami előtte nem volt, szétszakírottság, rengeteg átsírt nap, melynek még mindig nincs vége. Bizonytalanság, lelki, anyagi… Egy tönkrement házasság, rengeteg rágalom és bántás…
Az utóbbi időben sokat gondolkodtam, hogy vajon én akkor egy ennyire rossz ember vagyok? Sokszor mondom, majd a karma elintézi… És akkor én ezt mivel érdemeltem ki? Soha nem volt könnyű életem. Először az első házasságomban egy bántalmazó férj, majd alkoholista, pszichopata élettárs, utána minden jó lett volna, de jött a betegség és talán minden addiginál nagyobb szenvedés.
Mikor egy kedves ismerősömnek tettem fel a kérdést, hogy ha a karma mindent elintéz, akkor én miért kaptam ezt a sorsot? Csak annyit kérdezett, hogy akkor Zalán?
Az elmúlt hónapok úgy érzem, mindent összezúztak, ami valaha fontos volt nekem. A család, a kitartás, ha nem is anyagi, de lelki értelemben a biztonság. Hogy van hova, van ki(k)hez tartoznom. Sokszor érzem úgy, hogy magamra maradtam és sokszor érzem azt, ezt a terhet már nem bírom elcipelni a hátamon.
Zalán látszólag jól van, de belül ki tudja mi zajlik. Ahogy eddig sem, most sem látok bele! Bárcsak belelátnék! Bárcsak látnám vagy láttam volna előre mi következik. Talán tudtam volna tenni ellene! De nem tudtam.
Úgy érzem, az erőm legeslegvégén járok és már nem jut energiám beosztani. Nem tudom elgondolni, mi után minek kellene következni, mit miből és hogyan kellene megoldanom, minek mi lesz a következménye. Mikor csinálok valamit jól és mikor rosszul?
Hogy rossz ember vagyok-e? Valaki szerint igen, van aki szerint nem. Van aki szerint nem elég… Van aki szerint túl sok! Szerintem? Nem tudom!
Igen, kiakadok, mert a gyerekek nőnek, vagy csak a ruhákat mosom gyakran és irdatlan iramban mennek össze. Igen, szakadnak is. Igen, időről-időre éhesek lesznek a gyerekek. Igen, néha kellene ez is meg az is. És igen, ilyenkor nem érzem magam jó embernek, mert most per pillanat az alapot is nehezen tudok csak nekik megadni, vagy alkalomadtán úgy sem!
Ma már 2 perc alatt szerelem le az olyan kéréseket, hogy “de online órám lesz és nincs mikrofonom”. Nagy cucc, értse meg a tanárnő! Van akinek számítógépe sincs. Nem régi, semmilyen! Alkalmazkodjon hozzá mindenki, nem telik mindenkinek internetre akkor sem, ha ma már egy sima feltöltős simkártyára is ad a vodafone 10gigabyte netet. Van akinek ez sincs!
Vagy a hajgumi, ami rendszeresen elveszik. 2 opció is van. 1. És ez a legfontosabb, vigyázni rá, mert hiába fogyóeszköz, ha nem tudjuk pótolni. 2. Attól még hajkefe van.
Hogy miért ezt a 2 példát hoztam? Direkt! Egy kicsi és egy nagy dolgot. Az én gyerekeim se mások, mint a tiétek. És mégis mások!
Ahogy én is más vagyok, mint Ti! Más szüleim, más gyerekkorom volt, másképp szocializálódtam, másképp nőttem fel. Hol apa nélkül, hol teljesen szülő nélkül. 20 évesen neveltem 10 éves gyereket, gyerek mellett tanultam és dolgoztam és hosszan sorolhatnám!
Rossz ember vagyok? Lehet! Másoknak! A gyerekeimnek talán nem! De az erőm legvégén járok, ez teljesen biztos! Már nem vagyok benne biztos, hogy lesz holnap és lesz holnapután…
One thought on “2020.04.22.”
Nem nem vagy rossz ember Enikő,ezt gyorsan felejtsd el!♥♥♥ Imádkozom értetek és erőt adó ölelésem küldöm!♥♥♥