2020.05.02.

2020.05.02.

Jó hír továbbra is csak az, hogy jól vagyunk. Mivel betartunk minden kényszerintézkedést. Maximum kenyérért megyek el itthonról, akkor megveszem több napra, hogy ne kelljen gyakran menni. Szívesen sütnék, mint régebben, de mivel a tűzhelyünk palackos gázról megy, ami nem túl olcsó, ezt a luxust most nem engedhetjük meg magunknak.

Így is elég, hogy a héten a beharangozottal ellentétben nem volt fizetés és mivel jövő héten nem dolgoznak az üzemben, minden valószínűség szerint akkor sem lesz. 🙁 Nincs más, még szorosabbra kell húzni az amúgy most már nagyon feszítő nadrágszíjat.

Hogy hogy vagyunk? Testileg nem merek tippelni sem. Folyamatosan visszaesünk ebben a torokfájós nyavajába. Mire jön 1-2 nap nyugi, harmadik napra ismét jön a virrasztás és a tea. 🙁 Nem tudom mi ez, hogy nem bír kikopni. 🙁

Lelkileg? Nagyon nehéz! Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog viselni! Tanácstalan vagyok és rendkívül határozatlan. Nem tudom merre induljak, mit tegyek, mit ne, hogy lenne a legjobb vagy ha nem is a legjobb, legalább a legkevésbé rossz. 🙁 Ez viszont még jobban elszomorít. Most egyáltalán nem látok egy csekélyke fényt sem az alagút végén. 🙁

Nem akarok gondolkodni. Nem akarok belegondolni, mi lett volna, ha nem megyünk ki Svájcba. Ma már egyértelmű sajnos a válasz, Zalán minimum a szemét elveszítette volna, ha nem az életét… Hiszen már a látóidegen csücsült 5 daganat. Ha nem megyünk ki, minden bizonnyal nem futott volna zátonyra a házasságunk, ám Zalánt valószínűleg elveszítettük volna. De már nem fogjuk! És most ez az, ami visz előre!

Hogy meddig, azt nem tudom. Mindig azt mondjátok, a rossz után csak jó jöhet. De én nem így látom! Tulajdonképpen az elmúlt 10 évem egy csődtömeg! Kezdődött azzal, hogy anno apának elkezdtél letiltani a fizetése 50%-át, amitől teljesen lecsúsztunk. Majd jött szinte egyidőben Jázmin immunbetegsége, majd Zalán és a harc. És mindig csak lejjebb csúsztunk. Nem igaz, hogy a gödör aljánál nincs lejjebb, mert akkor bizony simán nyílik egy új szakadék és zuhanunk, zuhanunk bele!

Szeretném elmenni újra dolgozni, szeretném azt az életet élni, amit 15 évvel ezelőtt élhettem. Mikor dolgozhattam, mellette gyereket neveltem és megvolt mindenünk. Sajnos az a bank már kivonult az országból, oda már nem tudok visszamenni és azóta olyan szabályok, kritériumok lettek, amik legalább egy tanfolyamhoz kötik a munkát. Természetes ez se kevésbe kerül, így nincs rá lehetőségem. Zalán betegsége mellett pedig 2 féle munka jöhet számításba. Vagy az otthoni, vagy a kötetlen munkaidős. Hát, most marad az itthoni munka és a nélkülözés.

Igen, el vagyok keseredve, mert nem làtom magam előtt azt az utat, melyen reális esélyem van végigmenni. Azt látom merre mennék szívem szerint, de sajnos ez jelen esetben nem megvalósítható.

Látom az utat Zalán előtt, de ezt alapítvány nélkül nem tudjuk végigjárni. Az idei kontrollvizsgálatokra (csak kontroll!!!) 22.500CHF-ot kellene befizetni, ebből 11.500-at 1 hónapon belül. Ha éjjel-nappal vasalok se lesz ez meg. 🙁

Teljesen felőrölnek ezek a gondok és nincs kivel megbeszélnem. András érettségire készül, a kicsikre meg nem zúdíthatom rà minden fájdalmamat, így csak őrlődök. Szerintem ennyire nehéz helyzetben még nem voltam! 🙁

Ne haragudjatok, nem tudok pozitív lenni! De köszönöm, hogy ha hallgatólagosan is, de velem vagytok! Sokszor sokat jelent egy-egy szó is!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

kettő × négy =