2020.05.13.

2020.05.13.

Ma végre sikerült beszélni a svájciakkal.

Azt az információt kaptam, hogy megvan a júniusi időpontunk, hamarosan megérkezik e-mail-ben. Ebből arra következtetek, hogy végre megnyílnak a határok és végre megszűnhet ez a bizonytalan állapot, amiben 2 hónapja vagyunk.

Talán emlékeztek, hatalmas fejtörést okozott a hogyan tovább, hiszen a vírussal és a lezárt határokkal pont a kezelések, illetve kontrollok legkritikusabb időszakában kellett szembenéznünk. Fogalmunk sincs, hogy mi a helyzet a daganatokkal, van kiújulás vagy nincs. Én nagyon szeretném azt hinni, hogy végre megszabadultunk tőlük és már csak a kontrollok lesznek.  Azonban mint eddig is, most is bennem van a félelem. De nem lesz, nem lehet kiújulás! Nem! Egyáltalán nem! És pont ezért kellettek volna azok az elmaradt kontrollok, amik a vírus miatt kiestek.

Viszont ma visszatért a remény és vele együtt a kétség is! Miből!?

Mint tudjátok, az S2-t január 26 óta sem sikerült elbíràlni, ezért mint a napokban láthattátok, a februári és márciusi számlákat már úgy kellett kifizetnünk. És most jön a többi!

Erre az évre 22.500CHF a deposit, a kórházi előirányzat szerint. Ennek durván a felét, 11.500frankot kérnek a júliusi vizsgàlatig. Egy hozzávetőleges számolást végeztem, mely szerint úttal, szállással (airbnb) együtt durván 1 hónapon belül (pontos időpont akkor lesz, mikor megérkezik az e-mail) 4.500.000millió ft-ot kell átutalnom a kórház számlájára. Nagyon nehéz és hatalmasak bennem a kétségek, hogy sikerül, sikerülhet.

Kérdések tömkelege tombol mennem! Mit tegyek?

Az alapítványi számlaszám továbbra is csak letéti számla, arra utalni jelen pillanatban még nem lehet. Mire sikerült dűlőre jutni, addigra a kurátor nem ér rá a munkája miatt, hogy megnyissa. Dolgozunk rajta, de minden perc számít most! Ismét! Nekirohanunk újra!

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

11 + 8 =