2020.08.12.

2020.08.12.

Hétfőn indultunk nyaralni. Majdnem feladtuk, miután nem egészen 3 km után felforrt a hűtővize a kocsinak, majd gyors szervíz után ismét…

Viszont hallva Zalán kétségbeesését, mindenféle mentőötleten agyalva mégis folytattuk az utunkat és csodák csodájára az autó is meggondolta magát és helyreállt miután kapott egy nem kis adag desztillált vizet. 🙂

Sokat gondolkodtam azokban a percekben hogyan tovább, de tudtam, hogy Zalán és a tesók is megérdemlik, hogy ha kell, de vonattal is lehozzam őket a Balatonra! Mindegyik megérdemelte! Mindenki ugyanúgy végigszenvedte az elmúlt 1,5-2 év minden borzalmát. Sokszor sírtunk együtt és többször sírtunk, mint nevettünk. Kitartottunk egymás mellett akkor is, mikor a család szétszakadt! Megérdemelték a gyerekek ezt a pár napot!

Gyorsan felszáradtak aztán a könnyek, mikor el tudtunk indulni és mikor végre feltűnt előttünk a Balaton. Utoljára 5 éve voltunk a mentősnyaralóban Balatonszemesen, így Zalán már nem is emlékezett milyen is a Balaton! 🙂 Volt is öröm, egyből menni kellett pancsolni.

Sokat gondolkodtam otthon is, hogy eljöjjünk-e, hiszen anyagilag sehogy sem állok jelenleg, de ha egyszer nyertünk a pályázaton, így a szállás “ingyen” volt, a gyerekek pedig bőven rászolgáltak egy kis pihenésre, nem tehettem meg velük, hogy utolsó pillanatban lefújom a várva várt nyaralást. Enni pedig otthon is kell alapon alaposan a szájukba rágtam, hogy napi MAXIMUM 1 fagyi!

Természetesen arra nem is számítottam, hogy itt ilyen árak vannak! Készültem, hogy nem a parton a kell enni, hanem otthon, de… Reggel a boltban 1 liter ecetet (350Ft) éd 4 db krumplit vettem és 990 ft-ot fizettem. 😱😱😱 Hát itt nagyon drága minden! A strand 1000Ft/fő, így alaposan lekutyagolhatjuk a lábunkat az első szabadstrandért, ami kb 20 perc sétára van. De valamit valamiért. Szendvicset készítek “otthon”, így külön kajára nem költünk. 🙂 Üdítőt is az Aldiban vettem, jó az. 🙂

A napok sajnos gyorsan telnek. Túl gyorsan! Zalán imád fürdeni, igazi vizicsibe. Nem is gondoltam volna. 🙂 Minden nap sort kerítünk egy kicsi vagy nagyobb sétára is. 🙂

Zalán szeretett volna a kalózhajóval is kirándulni, de még úgy, hogy kuponunk is van hozzá, úgy is drága. De nem volt gond vagy hiszti emiatt, megértette. 🙂

Szóval minden ok. És nagyon jó így, hogy Zalán ennyire élvezi a nyaralást! Már megérte eljönni! És legalább kicsit kompenzálhatom neki a sok szenvedést, amin a télen keresztül kellett mennie. Minden ok vele és ez a lényeg!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

5 × 1 =