2020.09.30.

2020.09.30.

Az utóbbi időben minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy pozitívan álljak hozzá a dolgokhoz. Legtöbbször sikerül is. 🙂

Most is igyekeztem ezt a hozzáállást alkalmazni és így délután már nevetek csak az egészen. Történt ugyanis, hogy Zalán már tegnap fájlalta a pociját, de mivel evett, játszott, elvolt ügyesen, nem gyanítottam semmi bajt. Aztán éjjel fél 3-kor felébresztett, hogy nagyon fáj a hasa. 🙁 De aztán mégis visszaaludt.

Reggel amikor keltettem, akkor is panaszkodott, hogy fáj a hasa, majd el is foglalta a wc-t. 🤔 Hát aranyomnak most a hasa megy. Kezdem azt hinni, ellenem összeesküdtek az égiek! Zalán ebben a hónapban harmadszor beteg. Egyikből ki, másikba be! Nyakig!

A dolgot tetézi, hogy András is beteg vasárnap óta. Igaz, azóta csak rosszabbul van. 🤔 Aztán ma délután Csengének is elkezdett fájni a hasa. 🤔

Jaaaaaj, lassan már el se hiszem, hogy mindez velünk történik meg! Nyugtassatok meg, hogy másnál is ilyen vírusos ez a szeptember, nem csak minket tüntet ki vele!

A házi feladatok miatt ma beszéltem Zalán tanárnőjével is, aki megerősített benne, hogy Zalánnal semmi probléma nincs tanulás terén. 🙂 Sőt, elég jó kis logikája van. 🙂 Megbeszéltük az elkövetkező napok anyagát, mit hogyan kell elsajátítani a tananyagból, stb. 🙂 Hiszen úgyis rutinosak vagyunk már az itthon tanulásban. 😆😆😆

Közben pedig teljes erővel keresek Zalánnak melegebb ruhákat, illetve cipőket, mert úgy megnyúlt, hogy csak na! Szóval ha láttok, hallotok eladó nadrágokat, pulóvert, kabátot, cipőt 128-134-es ruha és 31-32-es cipőméretben, kérlek szóljatok! Kifizetni csak családikor tudom, de szóljatok kérlek!

Most viszont, hogy itthon vannak a gyerekek, hááát, elég nyögvenyelős a munka is. 😆 Igaz, ma hoztam el egy újabb adag zsebkendőt és haladok is rendesen, de azért mégse olyan, mint amikor nyugodtan dolgozhatok, mert nincsenek itthon! Most teát kérek, kaksi lesz, kísérj el, stb… 🙂 Sokszor jó lenne, ha legalább 2-3 testem lenne, mert ez az egy nem elég! No meg ekkora testből kijönne legalább mégegy! 😆😆😆

Az utóbbi órákban erőteljesen foglalkoztat a gondolat, hogy gyógyszertárt kellene nyitnom.

Amennyi gyógyszer, orrspray, probiotikum és zsebkendő elfogy itthon… Hát ez kész! Ilyen az én szerencsém!

Hát, én úgy várok a családit, mint valami messiást! 😆😆😆 Nyugtassatok meg, hogy máshol is hasonló a helyzet, mert kezdek kétségbeesni!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

három × egy =