Nemrég értünk haza a kórházból. Hosszú nap áll mögöttünk.

Zalán egy hős! Ezt csak úgy mondom! Én nem bírnám ki, amit ő kibír. 🙁

Tegnap este éreztem a növekvő feszültséget. Éjjel rosszat álmodtam. Kígyó elől menekültem, mindenütt piszok volt, majd a terasz lépcsőhöz érve egy gyűlölt ellenség nézett velem farkasszemet.

Reggel már tudtam, valami megint változni fog. A megbeszéltek szerintem 10:30-kor kellett jelentkeznünk a recepción, majd eredetileg a 7. emeletre kellett volna mennünk. Azonban a recepción egyből a 4. emeletre küldtek, hogy fotózás lesz. (Ez terv szerint 11 órakor lett volna.)
Érdekes volt, mert bár az eljárást és gépeket is ismerjük mind, furcsa volt, hogy többször is visszatértek mindegyik géppel egy bizonyos szöghöz, amiből újabb és újabb felvételek készültek. Behozták közben kinyomtatva az előző képet, segítségül, majd újabbak készültek ismét. 🤔 Egyre jobban éreztem, hogy valami nincs rendben.

A műtőben… Én még ilyet nem is tapasztaltam. 8 év van mögöttünk, de ilyet még nem tapasztaltam. Zalán küzdött az altatógáz ellen. (Svájcban benn lehet vele lenni a műtőben, míg el nem alszik.) Le akarta tépni a maszkot, űgy fogták le. Aztán egy pillanat alatt fennakadtak a szemei, a tekintete pedig üveges lett. Rémítő volt! Barátoknak írtam is, hogy sokmindent láttam eddig, de ilyet még nem. 🙁 Ólomlábakon járt az idő. 3 percenként néztem a telefont, de valahogy szokatlanul hosszúnak tűnt az idő, mire a nővérke megjelent az ajtóban, hogy go down!
A szokásos meetingre készültünk a professzorral, azonban még csak mi ültünk a kis tárgyalóban, mikor meghallottam, mennyire sír Zalán. Gyorsan futottam a zsiliphez, ruha le, steril fel, kézfertőtlenítés és rohantam is be hozzá. Mikor megláttam a szemén a kis kagylót, tudtam, hogy baj van. Ha csak kontroll lett volna, esetleg lézeres kezelés, akkor nincs kiskagyló, nincs kiabálás, nincs fájdalom. Most volt.
Zalán bal szeme be volt dagadva és fájt neki. 🙁

Még a műtő őrzőjében, csak amikor én benn voltam, kapott Zalán 2 adag morfiumot, illetve 2 fecskendő tejnek látszó szert, minden bizonnyal propofol volt, de egyszerűen dühöngött fájdalmában. Nagyon nehéz volt megnyugtatni. Azt vártam, sőt, a szavaikból kivéve a 2 orvos is azt várta, hogy gyorsan hatnak a szerek, de nem. 🤔 Így mikor a szobába értünk nagynehezen, mert Zalán magán kívül volt, kapott egy újabb adag szirupot is.

Szerintem az hatott, mert utána bár kis küzdelem még volt, de végül elaludt a karomban, amiért hálás voltam, mert nyugodtan kisírhattam magam, hogy a franc essen most már mindenbe, megint nem sikerült.

Ekkor tudtunk nyugodtan beszélni Andrással, aki ott maradt a meetingen, hogy mit tudott meg. Nem a professzorral zajlott a beszélgetés, hanem Stathopoulos doktornővel, aki elmondta, hogy 3 új daganat keletkezett Zalán szemében, amiből 2 még azon a méreten belül volt, amit lehetett azonnal kezelni, így az meg is történt, de a harmadik már túl nagy ehhez. Ennek kezelésére egy olyan eljárást fognak alkalmazni, amit Zalánon eddig még nem végeztek. Elvileg a jövő héten lesz az első ilyen műtétje.

Most mi is csak ennyit tudunk. Kaptunk az első éjszakára egy rakat gyógyszert, hogy ha Zalánnak komolyabb fájdalmai lennének, akkor kihúzzuk vele reggelig. Az egyiket 10:30-kor, a másikat éjjel 1-kor kell beadni.

Egyelőre ennyit tudunk. Maradnunk kell, ki tudja meddig. Megint. 🙁 Zalán nagyon sírt, mikor megtudta. De… Nincs de! Győzni jöttünk! Holnapra összerakom magam, aztán lesz valami.

Remélem ma elkerülnek az álmok! Nem akarok álmodni, se gondolkodni. Majd lesz valami!

Köszönöm nektek a vígasztaló szavakat, most nagyon sokat jelentenek! 😘