2023.08.03.

2023.08.03.

Azt hiszen az életünk végérvényesen megváltozott 3 hete. Mindennel számoltunk csak újabb kiújulással nem. Úgy érzem magam, mint akit leterített valami forgószél.
Zalán érdekében igyekszem nem mutatni a kétségeimet és ne értsétek félre most a szavaimat, mert nem benne vagy az orvosaiban nem hiszek. Egyszerűen mindenre számítottam, csak erre nem.

 

Terveztük, hogy Zalán szeptembertől már nem magántanulóként teljesítik az ötödik osztályt. Az igazgató bácsi javaslatára mégis beadtuk az egyéni tanrendre a kérelmet, mert ahogy mondta, bármi lehet és ez nagyobb mozgásteret ad. Én azt hittem, már nem jöhet semmi! És jött!

Nem kopogott, egyszerűen ránk rúgta az ajtót. Talán kibékültem volna egy sima kis retinoblastomás daganattal valahol a retinán. Tudom, hogy itt, Svájcban azzal egy szempillantás alatt megbirkóznak.

De nem! Ezek nem a retinán vannak. Sunyin, rejtőzködve, apró hártyák között megbújva éltek túl annyi minden kezelést. Mintha direkt arra vártak volna, hogy elkezdjenek ritkulni a kontrollok és ők átvehessék a hatalmat Zalán szemében.
És amilyen halkan és nesztelen osontak vissza Zalán szemébe a rossz sejtek, olyan hangosan és kegyetlenül üvöltött be a tudatomba a félelem.

Az a félelem, amit már igyekeztem minél messzebb távol tartani magamtól. Mert hittem! Hittem abban, hogy nekünk VAN esélyünk.

Ránézek Zalánra és nem tudom eldönteni hogy teszek neki jót. Ha hagyom tovább küzdeni, mert nem akar megvakulni, a szeme eltávolítása pedig vaksággal járna, hiszen már csak a bal szeme látó.
Vagy ha eltávolíttatom a szemét és megvakul.
Ha itt letudnánk a betegséget…

De nem! És innen már az a kérdés, hogy látón vagy vakon küzdjünk meg az esetleges másodlagos daganatokkal, hiszen Zalán betegségét egy génhiba okozza, ami miatt sajnos nagy a másodlagos daganatok esélye. Nem 1-2 vagy 10-20%. 🙁

Az elmúlt hetek nagyon nehezek voltak. Volt, hogy már együtt sírtam Zalánnal. Volt, hogy én mondtam, hogy nem bírom tovább nézni az ő fájdalmát és vetessük ki a szemét.
És ő csak annyit kérdezett:

-Anya, tényleg megtennéd? Mikor én nem akarom?

Átöleltem és együtt sírtunk tovább…


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

három × négy =