Szerda van. Mint szinte minden nap, ez is döcögősen indult. Zalán nyűgösen ébredt, mert a legszebb álmából keltettem. De nem volt gond, ment szépen az iskolába. Ma “nem szeretem” órái lesznek, de lesz egy magántanulói órája, ami a legkedvesebb tanárnőjével lesz. Ez feldobta a reggelét is.

Hamarosan ismét utazunk. A szükséges kontrollok és reméljük csak kontrollok lesznek, még nagyon gyakoriak. Ahogy a legutolsó orvosi papíron szerepel, hogy a kiújulás korán detektálható legyen. 🤯

A kiújulás szótól a frász feltör! Szeretnék én is végre normális életet és a majdnem elért 2 tünetmentes év már megcsillogtatta előttem a szabadságot. Annyira jó volt! Dolgozhattam és nem voltak problémáink. Aztán visszaestünk a kiújulással ugyanabba a gödörbe, amiben 10 éve, kisebb-nagyobb megszakításokkal ülünk.
Igaz, Zalánnál nem várt dolgok is előjöttek, amik megnehezítették a munkámat, de megoldottuk és szuperül éreztem magam, hogy nem vagyok a 4 fal foglya, hogy hozzájárulhatok a családunk megélhetéséhez.

Mikor Zalán íriszét fotózták, mikor kiderült a baj, mikor azt hittük csak a lencse koszos, akkor kaptam az üzenetet, mehettem volna vissza Ausztriába dolgozni. Ejj, de rosszul éreztem magam! A munka miatt is és Zalán miatt is. 🙁 Újult erővel kellett és kell azóta is harcolni. Én hiszek a sikerben de nehéz!

Hamarosan ismét indulunk. Még a legkritikusabb fél évben vagyunk. Persze, hogy félek! De addig, míg nem kell menni hagyom, hogy Zalán igazi gyerek legyen!