2024.05.23.

2024.05.23.

Kavarognak bennem az érzések így, az indulás előtt néhány perccel. A lassan 11 év mégis csak 11 év minden tapasztalatával, amik akaratlanul is nyomot hagytak Zalán és az én lelkemen is.

 

Bevallom, mint minden altatás alkalmával, most is félek. Többször írtam, Zalán rettenetes ébredéseket produkál. Gyakorlatilag mintha ördögöt űznének rajta. Bár gyakorlatilag nincs magánál, a pszichológus szerint (a videó alapján amit felvettem neki) ilyenkor Zalán az álom és az ébrenlét közötti keskeny területen ragad és egy nagyon erős félelmi reakcióval reagál mindenre. Legyen az egy hang, egy lágy érintés vagy bármi és tehetünk akármit, nem tudjuk belőle kizökkenteni. Sokszor többen fogjuk le, óvjuk a saját ökölcsapásaitól, karmolásaitól, önmagától.

Egyelőre nincs megoldás erre. Nem is tudjuk merre lehet a megoldás. Az biztos, hogy a több, mint 10 éve tartó rendszeres altatások nagyon nem tesznek jót az idegrendszerének.
Anyaként pedig tehetetlenül végignézni időről időre akkor is rettenetes, ha “megszokott”. Ezt nem lehet megszokni. A szívem szakad meg érte.


Aztán jön a hasmenés. Ismét és ismét. Sőt! Az elmúlt időszakban már az elindulás napján Münchenben elkezdődik. Ez most is így van/volt, ezért is nem tudok friss képeket mutatni nektek. Pedig milyen szívesen mennék vele a játszótérre vagy a partra sétálni!

Még pár nap és jobb lesz. Talán. Több, mint 10 éve futjuk ezeket a köröket. Senki se sejtette akkoriban, mikor a betegsége kiderült, hogy ez ilyen hosszú lesz. Hogy ilyen nehéz lesz. Hogy ennyit kell küzdeni. Hogy 10 év után még mindig szükség lesz az altatásokra.
És félek, mert annyi minden történt a 10 év alatt. Ahányszor már elhittem, hogy nyertünk, mindig visszaesett Zalán. Persze, hogy félek.

Egy perc alatt dől romba minden, amit az ember már felépített magában. 🙁

No, megyek szendvicseket csomagolni, mert pár perc és indulni kell. Újra.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

négy + 10 =