3016.05.12/2.

3016.05.12/2.

Mint mindig, az első döbbenetet és kétségbeesést felváltotta a muszáj csinálni tovább érzés. Akkor is ha nehéz, akkor is ha lehetetlennek tűnik. Mindent meg kell próbálnunk!

Az autónak mennie kell, Zalánt vinni kell! Tudom, más is van nehéz helyzetben, azonban én még mindig azt vallom, mindenkinek a saját helyzete a legnehezebb és mindig mindenki a más baját tudja könnyebben megoldani, mint a sajátját.

A mi keresztünk Zalán betegsége. Ekörül forog az életünk. Amíg nem volt beteg gyerekünk, nem is álmodtunk, nem is vágytunk autóra. Miután Zalán beteg lett, ezer dolgot próbáltunk. A betegszállítótól kezdve addig, hogy valaki vitt minket. Azonban egyre nehezebben oldottuk meg, hiszen minden ismerősünk, akinek autója van dolgozik… Akkor is volt, hogy lemaradtunk egy-egy útról, mert nem volt autó.
A decemberi kiújulás óta valahogy talajt vesztettünk, sorozatban jöttek a nehézségek annak ellenére, hogy a 2016-os évbe nagy reményekkel indultunk. Már felcsillant a remény arra is, hogy végre a letiltás semmissé lesz! Ó, de vártuk ezt! Számoltuk vissza a napokat, ami aztán nem jött el, csak egy újabb letiltó végzés! 🙁 Lenyeltük, mert arra gondoltunk, ha perre megyünk, esetleg veszíthetünk és több lesz amit ki kell fizetnünk. Aztán jöttek sorozatban a gondok az autóval. Azzal az autóval, amihez egy paksaméta iratot kaptunk azzal, hogy nyugodtan vigyük a műszakira, át fog menni, mert minden javítva lett rajta. Aztán az előműszakin ért minket a meglepetés. Minden? Semmi! Tudom, hogy ajándék lónak nem szabad nézni a fogát, de legalább szóltak volna! Akkor felkészültünk volna és minden hónapban ha csak egy kicsit is de javíttattunk volna rajta. De így derült égből villámcsapásként ért.
De az élet nem áll meg, ahogy a betegség sem. Nekünk tovább kell küzdenünk Zalán életéért, ehhez pedig autó kell, mert ha menni kell, hát menni kell, nincs mese!
Ebben az sem játszhat szerepet, hogy a házasságunk romokban van. Romokban,  mert annyi a nehézség, hogy az érzelmekre nem marad időnk, folyamatosan orvosoljuk a gondokat. Egyiket a másik után. Ezek olyan dolgok, amik ellen tehetetlenek vagyunk.
Sajnos ez első autónk, nem tudjuk mi hogy működik, most tanuljuk. Jó lecke volt! Vakon hittünk, hittük, hogy ez nekünk az álomautó. Igaz, most rémálom, de fel kell ébrednünk és tennünk kell a dolgunk. Zalánnak meg kell gyógyulnia, utaznunk kell, az autóra nagy szükségünk van. Bárhogy is csűrjük-csavarjuk, össze kell kapnunk magunkat akkor is ha nehéz, akkor is ha millió a szálka bennünk. Nem haragszunk senkire, hiszen lehetséges, hogy az előző tulaj is így vette és jószándék vezérelte. Ez így jött össze, sajnos rosszul.
A mi feladatunk sajnos ezt helyrehozni. Mivel mi ezt nem tudjuk megtenni, segítségül hívunk titeket,  sajnos már nem először, de remélhetőleg most már egy jó ideig utoljára. Ha segítetek, azt megköszönjük! Nekünk sajnos most nincs más választásunk. Természetesen holnap, ha bővebbet tudunk a hibáról és a hiba okáról, esetleg a pontos költségről, azt meg fogom írni. Többen jeleztétek, hogy ne hagyatkozzunk a márkaszervíz által mondott költségre, mert szeretik túlbecsülni. A próféta szóljon belőletek! 🙂 Remélem igazatok lesz! Ha valaki úgy dönt, hogy ismételten segít nekünk, annak nagyon szépen köszönjük! A számlaszámunkat az “Utalással” menüpontban megtaláljátok. Természetesen a Facebook-on folyamatosan kiírom a beérkezett utalásokat, hogy mindenki követni tudja, esetleg ellenőrizni, megérkezett-e az összeg, amit nekünk küldött. Köszönjük szépen, hogy vagytok nekünk!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

hat + tizennyolc =