Csalódott vagyok. Nem magamban, mert az most más téma és tegnap megfogadtam, hogy nem fogom folytatni a blogot úgy, ahogy eddig! A társadalomban csalódtam. Ha úgy tetszik,  az emberekben!
Az országban, bármely területet nézek is, mindenki puffog. Nem úgy tanul a gyerek, ahogy elvárnánk; a tanár a hibás! Nem úgy működik az igazságszolgáltatás, ahogy kellene; a rendőr a hibás. Éheznek a gyerekek; a szülő a hibás. Nem működik az egészségügy; az orvos, ápoló, stb hibás. Mindenki hibás! Csak TE nem!
A bankok ellopják a pénzt, háborogtok, de kaparja ki más a gesztenyét,  úgy kényelmesebb!
A beteg gyerekeket lehetne külföldön kezelni, de a magyar állam nem ad rá pénzt. Háborogtok, milyen dolog, hogy fizetitek a szociális hozzájárulást ( apropó,  elolvastátok már valahol, hogy nem csak átnevezésre került a TB, hanem egyúttal bármire költhető, nem csak az egészségügyre?!) és a gyerek mellett csak a földön lehet aludni a kórhózban vagy jobb esetben széken. Hogy huzatos a rendelő, omlik a vakolat, nem ér ki időben a mentő, stb… Tesztek valamit, hogy változzon? NEM!
A magyar ember olyan,  aki mindent jobban tud a másiknál, egészen addig, míg meg nem kell valósítani! Ha segíteni kell, “jövök”. És mikor jönni kéne, senki sem ér rá!
Hol az összefogás???
Ezer éve ország az országunk! Tudtok olyan példát mondani, mikor összefogtak az emberek és elértek valamit? (56-ot hagyjuk ki, mert bár összefogás volt, jöttek minket “felszabadítani”, csak elfelejtettek hazamenni!) Elértetek valaha is nagy célokat az életben?
Könnyebb mindig mást hibáztatni és várni a sültgalambot a szánkba repülni. Csakhogy a sültgalambnak először ki kell kelni a tojásból, amihez galamb kell. Egy vadásznak ki kell lőni, valakinek meg kell sütni és még egy valakinek feléd kell hajítani! CSAPATMUNKA!
Nem csak gyerekek betegek, felnőttek is! Köztük olyanok, akik a fél vagy háromnegyed életüket tisztességesen ledolgozták, netán a munkába rokkantak bele. Fél karjuk, lábuk hiányzik, stroke-ot kaptak, stb… Ezeket az emberek éhen akarja halatni a kormány. Mert terhes az eltartásuk. A daganatosoknak sokszor fél évet is kell várni a kezelésre,  mikor tudjuk, akkor már minden perc drága! Hatalmasra duzzadtak a kórházi várólisták a teljesítmény volumen korlán miatt. A kormány mondja meg, egyszerre hány ember lehet beteg egy hónapban. És ha te leszel a +1? Szidod az orvost, ápolót, aki éppen kéznél van. Nem úgy szól hozzád, ahogy elvárnád? Rosszul esik? Lehet! De lehet, hogy éppen a saját lelkével van harcban, mert betegen otthon kellett hagyni a gyerekét és dolgozni menni a megalázóan alacsony bérért. Lehet éppen rossz hírt kapott. Vagy csak egyszerűen belefásult a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelembe. Lehet, hogy morog, de szükségünk van rájuk! Mert mi lesz, ha nem lesz aki leveszi a vért? Aki apánkat vagy anyánkat ellátja, mikor kórházban lesz és nekünk dolgozni kell? Mert mi lesz, ha a gyerekünk lesz beteg?
Csalódott vagyok! Mert nem álltok, nem állunk ki magunkért. Mert hirtelen mindenkinek van kifogása, miért nem kell egy jó ügy mellé állni. Vegyétek észre kérlek, ha ma az egészségügyisek tüntetnek, melléjük állunk, elérik a céljukat, lehet holnap a tanárok, aztán az egyszerű munkások jutnak ugyanerre az elhatározásra. De ha összetartunk, nincs az az erő, ami megállíthatna! Mi választottuk a kormányt? (Én nem!)  Mi! Akkor ha alkalmatlan, fel is mondhatunk neki!
Hajrá magyarok! Mutassuk meg legközelebb azt, amit tegnap megtehettünk volna, mégsem tettük meg!