Így álmodja Zalán

Így álmodja Zalán

Majdnem egybeesett Zalán szemében a daganat kiújulásának időpontja azzal, hogy anyu által lehetőségünk nyílt egy ház vásárlására, amit bár fel kell újítanunk, de ezáltal végre a sok penész nem fogja hátráltatni Zalánt a gyógyulásában.

Nehéz volt, mert csak a sok munkát láttuk, ami előttünk áll, de mivel Zalán egyre többször lett beteg és tartósan beteg, ami miatt kontrollok és műtétek maradtak el, így nem volt választásunk. Az pedig, hogy ő saját szobát, kis birodalmat szeretett volna csak a lendületet adta, hogy egyáltalán álmodni merjünk és belevágjunk a megvalósításba!

Igen, a ház rossz állapotban van, amit itt a képeken láthattok is.

12

3

7

10

15

16

Hogy Zalán számára élhető legyen, a burkolatokat cserélni kellett, a fürdőszobát teljesen felújítani, a szőnyegeket eltüntetni, a vízvezetéket és csatornát kicserélni, a villamos hálózatot korszerűsíteni, a fűtést megoldani, hiszen a házban gáz nincs.

Apa idejét és erejét nem sajnálva két barátjával esett neki a 3 főnek rettenetesen sok munkának. Szerencsére nagyon sok segítséget kaptunk, amit köszönünk szépen. Volt, hogy építőanyagot, volt, hogy élőmunkát. Így alakult szépen lassan a ház és vele Zalán nagy álma, a saját szoba, autós ággyal és kisszőnyeggel, a saját birodalom.

Először a víz- és csatornázás újult meg. Ehhez teljesen szét kellett szedni a fürdőszobát, még a betont is fel kellett törni.

21

De sikerült! A fürdőszoba teljesen megújult, ahogy a mellékhelyiség is!

2223

Párhuzamosan kellett dolgozni mindkét szinten, hiszen alulról jöttem fel a csövek. És bizony volt, hogy elfagyott a télen, nem is egyszer. 🙁

De tudtuk, hogy sikerülni fog, hiszen Zalán mindig mondogatta, kérdezgette, mikor lesz már kész a szobája. Rendszeresen jött ellenőrizni is a munkát. 🙂

A nem használt “beugróból” nappali lett, amit összenyitottunk a konyhával és a közlekedővel. A konyha új burkolatot kapott, ahogy a közlekedőből is kikerült a linoleum.

31

33

32

 

Közben elkezdődött a fűtésszerelés is, amihez rengetegen segítettek hozzá, köszönjük szépen mindenkinek!

radiator

csovezes

A munkálatok jelenleg az alsó szinten folynak. Kialakításra került egy külön fürdőszoba és konyha, a plafonból lógó csövek eltűntek, álmennyezet került a plafonra és a csatornakivezetés is álburkolatot kapott. Új ablakok kerültek beépítésre.

furdo1

konyha1

szoba1

szoba2

A munkálatok elvégzésében nagyon sok segítséget jelentett sok önzetlen ember kisebb-nagyobb felajánlása. Ezen kívül hitelt vettünk fel oly módon, aminek törlesztését ha elkészül a ház, még megengedhetjük magunknak. A legfontosabb most is természetesen Zalán és az egészsége hiszen még ki tudja hányszor kell megküzdenünk az életét veszélyeztető szörnnyel, a daganatokkal. A lényeg, hogy egy egészséges penészmentes környezetet tudjunk neki kialakítani!

Azonban kicsit most megrekedtünk, mert bár rengetegen segítettek és hitelt is kaptunk, sajnos nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindent megvásároljunk teljes áron, ami ahhoz szükséges, hogy be is költözhessünk a házba. Ezért keresnénk olyan vállalkozót vagy vállalkozást, aki tudna nekünk segíteni abban, hogy a hiányzó anyagokat kedvezményes áron megkaphassuk. Természetesen nem ingyen kérnénk!

Bár itt a vírusos időszak a nyakunkon és sajnos egyik betegségből a másikba esünk, mégis folytatnunk kell a felújítást és nem adhatjuk fel ennyivel a vége előtt. Tényleg csak pici hiányzik és ha segítetek még ebben a kicsiben, akkor be tudjuk fejezni a házat és valóra válthatjuk Zalán nagy álmát.

A hiányzó anyagok a következők lennének:

1 db bejárati ajtó tokkal, laminált padló, kavics, cement (esetleg járdalap, térkő), zuhany csaptelep, villanytűzhely, 1 harmonikaajtó, glett, csempe és járólapragasztó.

Nagyon szépen köszönjük, ha megosztásoddal hozzásegítesz minket megoldáshoz és Zalánt az egészséges környezethez!

 

 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

3 × öt =