4 napja vagyunk itthon és holnap újra Budapestre készülünk. Ezúttal “csak” vérvételre és a vénakanül feltöltésére. Győrben nem tudják megcsinálni, mert állítólag a tű nem fér bele a gyermek intenzív osztály keretébe…
Próbájuk élni a mindennapjainkat, hiszen 4 gyerek van, nekik is szükségük van a biztonságra, állandóságra. Érdekes módon jobban átértékelődött minden, mint amire számítottunk. Lassan 2 hete, hogy kimondták ránk az ítéletet, de ugyanúgy fáj és ugyanolyan nehéz. Többen megkerestek hogy milyen szép ez a kisfiú és nem is látszik rajta mennyire beteg. Jól esnek a dicsérő szavak és a biztatás, jól esik az érdeklődés és mosolygok és biztosítok mindenkit, hogy semmi baj, meg fogunk gyógyulni, de belül mintha ezer késsel szabdalnák a szívem. Belül nem vagyok ilyen magabiztos. Az emberben mégis csak ott bujkál a mi van ha…
Eddig az volt a fontos, hogy a kert ne gazosodjon el, jó termés legyen, meg legyen öntözve… Most? Nincs idő ilyenekre. Napi szinten küzdünk a kemoterápia mellékhatásaival, a hányással, a hasfájással. És egy ilyen pici babának hiába mondom, hogy túl leszünk rajta és ez az ő érdeke. Nagyon nehéz! De a fiamat nem engedem el!
Közben kapunk ilyen-olyan visszajelzéseket, segítségeket amiket hálás szívvel köszönünk, de kapunk olyat is, hogy “az Úr adta, az Úr veszi el”!
Ne értsetek félre kedves olvasók, hívő katolikus vagyok, aki a gyermekeit is a hitre neveli, de ez most nem kellene! Éppen elég nehéz így is!
Továbbra is köszönök minden segítséget, legyen az babaápolási holmi, gyermekruha vagy akár egy jó szó, az oldal megosztása vagy pénzbeli segítség!
Csak tájékoztatásul a pontos számok nélkül: a gyűjtés kb. 180 ezer Ft-nál tart, amit nem győzök eléggé megköszönni. Sajnos ennél sokkal többre, kb. 5 millió Ft-ra lesz szükségünk. 🙁
De ne keseredjetek el, sikerülni fog! Csak sok-sok megosztásra van szükségünk!