2017.04.19.

2017.04.19.

Tegnap sajnos nem hívott vissza a doktornéni, így továbbra is kérdés mikor pótoljuk a múlt héten elmaradt utazást, de majd ma “erőszakosabb” leszek és addig hívom míg el nem érem. Szeretnénk mielőbb túlesni rajta és végre csak a szülinap előkészületeivel foglalkozni.

Tegnap az a fránya mosógép jól kibabrált velünk és elsőre reménytelennek tűnt a helyzet, hiszen a motor állt meg. Aztán második nekifutásra már felcsillant a remény. 🙂 A legkedvesebb szerelőbácsi este 19:05-kor kopogott be hozzánk és egészen fél 11-ig javítgatta a fránya masinát. Bár először reménytelennek tűnt, a gép hamvaiból feltámad és extranagy mákunk volt. A szerelő is csodálkozott, mert olyat még nem látott, hovy egy gép mindkét szénkefét megevett és utána elindult a motor. 😀 Ugye, milyen jó? 🙂 

Sajnos üröm az örömben, hogy a szaki szerint “egyszerhasználatos” a gép és maximum, ha nagy szerencsénk fél évet még kihúz, mert csapágyas is a szentem és sajnos ebben a fajtában az nem javítható. 🙁

Lecipeltettem apáékkal a padlásról az előző gépet is, ami elromlott, hátha az egyszerűbben javítható, az viszont gordiuszi csomónak bizonyult. Bár felszívja a vizet, mos és centrizik is, a szivattyúja működik is, mégsem nyom ki 1 csepp vizet sem.  A csöveket, szivattyút minden hozzá csatlakozó izét leszedett este a szerelő, nincs-e benne dugulás, mégse nyikkant meg benne a víz. 🙁 Pedig a kedvenc mosómasám volt. 🙁 Nincs valakinek ötlete mi lehet a baja?

Zalán rendkívül rosszul viselte, hogy apa vezényelte le az esti programot és még az ágyban is sírt értem. Pedig tudta, láhatta, ott voltam tőle 5 méterre. Hát, ő ezt szokta meg, anya mindig kéznél van. És este amúgy is úgy szoktunk elaludni, mint a kismalacok, összebújva, összegabalyodva. 😀 

No szóval! Bár az idő ma ramaty, jó lenne valami hasznosat is produkálni a nap folyamán, így valószínűleg a még hiányzó padokat próbálom majd felhajtani a szülinaphoz, hogy a kicsi embernek igazi nagy szülinapja legyen. 🙂 

A szervezés amúgy jól halad, a tervek szerint mindent sikerül szerezni, amit Zalán kért. Rendőrt, tűzoltót, kamiont, motort és traktort is. 🙂 Reméljük igazán fog örülni nekik. 🙂 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

5 − egy =