2014.12.14.

2014.12.14.

Édes kicsi manókám csak látszatra van jobban. Bár az orrocskája már nem folyik, de most nagyon köhög. Hajnalban kezdődött, így ma extra korán kezdődött a nap. Máskor még 8 órakor is alszik, ma már 6 órakor lenn toporogtunk az étkezőben. 🙁 A délutáni alvás sem volt jobb, nagyon köhögött szegénykém. Így előkerült ismét az inhalátor és reméljük ha csak egy kicsit is, de segít! Az biztos, hogy így újabb álmatlan éjszakák várnak ránk, de mi mindent kibírunk, csak ő legyen jobban!

Érdekes módon őt még nem érte el a hasonló korúakra jellemző dackorszak. Bár az akaratát erőteljesen próbálgatja, okosan megbeszélve könnyen a jó útra terelhető. És azt annyira szeretem benne! Egész nap pakol, rakodik, söpör, tesz-vesz. Órákig képes eljátszani a lányok kockáival, gyurmáival, a little pet shop állatkákkal. Lehet rosszul gondoltuk, hogy minek örülne karácsonyra? Lehet inkább ez tetszene neki?

Mostanában viszont nagyon fél mindentől. A sötéttől kifejezetten. Jó lenne valami éjszakai jelzőfényt is beszerezni, mert ha felébred, egészen addig sír, míg nem kapcsolom be legalább a tévét neki. Akkor viszont a többiek kelnek fel. 🙁

Olyan édes kis ember! Minden érdekli, mindent megvizsgál. Órákig képes elszöszmötölni valamivel. A mosogató alól a műanyagokat naponta legalább egyszer kipakolja és teljes lelki nyugalommal, tésztaszűrővel a fején rohangál fel-alá. 🙂 De neki mindent szabad! Ő egy óriási kincs nekünk! Annyira szeretjük hogy ezt szavakba önteni is nehéz. Minden pillanat élvezet vele, bármikor képes megnevettetni.

Viszont mostanában kicsit irigy. 🙂 Mindent elvesz a lányoktól, egyszerűen azért, mert ő is meg akarja vizsgálni. Kedvence az olló. No, nem az éles felnőtt ollóra kell gondolni, hanem a kis műanyagra. Imád festeni, rajzolni… A zsírkrétákat már el kell dugni előle, különben szivárványt varázsol a laminált padlóra. 🙂

Órákig tudnák mesélni milyen tündéri kis ördög. Remélem, nagyon sokáig fogja még borzolni az idegeinket és sok boldog percet fog nekünk okozni! Mi pedig igyekszünk felnőni hozzá, a mérhetetlen szeretetéhez és reméljük sok boldog percet tudunk neki okozni!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

19 − tizenhét =