2015.09.30.

2015.09.30.

Az utóbbi napok teljes egészében rohanással teltek. A becsődölt biztosítónk helyett újat kellett keresni, szerződést kötni, stb… Zalánnal sem ment olyan egyszerűen minden, mint szokott. Ma reggel például kifejezetten levert és gyenge volt, fájlalta a torkát. Mértem a lázát de szerencsére nem volt neki, de így is egyből elkezdtük az antibiotikumot, még mielőtt nagyobb baj lesz. De így nagyon nehezen és nyögvenyelősen telt el a délelőtt.

Apát harmadik napja csak akkor látjuk, ha átmegyünk Pannonhalmára a mentőállomásra. Ezen a héten eddig folyamatosan dolgozott és még nem is látjuk a végét. 🙁 Ismét másodállást keres, ami ősszel/télen keményebb dió, hiszen a kint munkák ilyenkor elfogynak. Lehetséges, hogy lesz egy, de még nem akarom elkiabálni. Jó is lenne anyagilag, lelkileg viszont nehéz. De valamit valamiért! Én is nehezen viselem, hogy ilyenkor az én nyakamba szakad minden. Szinte soha nem érek a dolgok végére, sokszor kívánom, bárcsak állna egy nap legalább 30 órából. Tegnap pl. még este 10-kor nyomtatót szereltem, hogy András meg tudja csinálni a lexika házifeladatát.

Igyekszem bizakodva tekinteni az előttünk álló dolgokra és töltekezni a tőletek kapott szeretetből és biztatásból. Próbálok nem gondolni a helyzetünkre, a közelgő télre, a közelgő utazásokra és a betegségre meg egyáltalán nem. Hiszen a helyzetünk még finoman szólva is kritikus és a téllel szemben sem állunk nyerésre, de… Majd minden megoldódik! Remélem!

Mint tudjátok, a Facebook-on is közzétettük, október 10-én Pannonhalmán a Bornapok alkalmával jótékonysági beresütés lesz Zalán javára. A segítségeteket kérnénk a hozzávalók tekintetében. Az alábbi dolgokra lenne szükségünk:

 3*30kg krumpli azaz összesen 90kg krumpli
 3*7 kg liszt azaz 21 kg liszt
 3*20db tojás azaz 60 db tojás
 3*450g tejföl azaz 1,5l tejföl
 3*1kg só azaz 3kg só
 3*10kg vöröshagyma azaz 30kg vöröshagyma
 3*10 kg zsír azaz 30 kg zsír
 bors

Ha valaki csak 1-2 szem tojást vagy 1 kg lisztet tud beleadni, annak is nagyon örülünk és köszönjük szépen neki! A felajánlásokat el lehet küldeni csomagban a címünkre, illetve le lehet adni nálunk, vagy Pannonhalmán a Művelődési Házban.

Sajnos az e-mail szolgáltatóm mostanában szelektál a levelek között, többször is tapasztalam az utóbbi hetekben, hogy fontos levelek a “Spam” mappába kerülnek. Ha valakinek nem válaszolok, legyen szíves jelezzen valahogy másképp, akár Facebook-on is.

Így történt ez az alábbi levéllel is, amit csak most vettem észre! Az írója kérte a közzétételét, így teljes egészében bemásolom!

Szia Enikő!

Nem az elejétől de régóta követem a sorsotok alakulását. Csak hogy tudd le is informáltalak titeket még tavaly a polgármesteri hivatalt hívtam fel. Nem rossz szándékból tettem csak szeretem tudni kivel állok szembe vagy ki mellett állok ki. Lényeg hogy nem csalódtam. Amiért most ezt a levelet írom az csak annyi, hogy kis erőt öntsek beléd. Tudom, hogy nem könnyű a helyzetetek, én ugyanezt végigcsináltam. Igaz nekem a nagyobbik lányom volt beteg. Én is elvesztettem a hitemet a barátaimnak hitt alakokat a pénzemet és sajnos az egészségemet is. Ráment mindenem hogy Ritus meggyógyuljon. Mi 4-es stádiumú agydaganattal szenvedtünk és mikor az esélyeknél tartott az orvos mondtam hogy hallani se akarom. Az én lányom élni fog! Persze belül sokszor én se hittem hogy sikerülni fog. Nem hittem de biztam és sokat-sokat imádkoztam. Kértem Istent, vezesse a lelkemet fogja a kezemet és mutassa meg az utat. Végignéztem ahogy Ritus a kemoktol legyengült és akkor mondtam ennek vége! De éreztem valamit tenni kell. Ekkor kezdtem én is keresgélni azokat a szereket amiket vagy hasonlókat ti is használtok a kisfiúnál. Nem hittem elöször hogy segiteni fog de Ritus napról napra hétről hétre erősebb lett. Mi megnyertük a háborút már lassan 7 éve tünetmentes a lányom. Nektek is ezt kívánom és én tudom hogy jo uton jártok! De nem is ezért irok. Átérzem minden szavadat és gondolatod amit leirsz. Tudom mennyire borzasztó a helyzetetek.Nekünk akkor kikapcsolák a gázt és a villanyt is mert mi is mindent Ritus gyógyulásának szenteltünk. Hidd el azok a barátok akik ebben a helyzetben magatokra hagynak nem is barátok csak emberek akik az élet egy szakaszába belecsöppentek az életetekbe. Ne is gondoljatok rá és főleg ne bántson hogy elvesztettétek őket. Mi is sokat kértünk segitséget. És volt mikor kaptunk többször is. Azonban azt jegyezd meg nincs az a támogatás ami egyszer el nem fogy. Mi egy alapítványtól kaptunk akkor msáfél millió forintot és olyan gyorsan elment hogy csak a fejünket kapkodtuk. Pedig csak Ritusra költöttük. Persze a pletykák ilyenkor gyorsan szárnyrakaptak hogy kétkézzel szórjuk a pénzt meg hasonlók. Biztos tudod ezek hogy mennek. És aki beszennyez nem tudja milyen lavinát indit el. Sajnos sok az okos aki csak fele annyira lenne rossz helyzetben mint akkor mi vagy most ti mér feladná. Én meg azt mondom csináld küzdj míg lehet! Fel ne add! Az a kisgyerek olyan csodálatos! Beállitottam a számlámat hogy minden hónapban utaljon nektek 1000 forintot. Tudom nem sok de sok kicsi sokra megy. Talán más is megteszi ezt. Tudom hónap vége nálatok is mint nálunk de én most a számlán lévő összes pénzt majdnem 2000 forintot nektek átutalok mert nektek erre most nagyobb szükségetek van mint nekünk. És kérlek oszd meg ezt a levelet akár nevemmel együtt hátha mások is csatlakoznak hozzám. Arra kérlek titeket akik ezt olvassátok hogy segitsetek. Egy gyerekrákot túlélt nagylány anyukájaként kérem ezt tőletek. Közhely de nektek egy doboz cigi de Zalánkának az élet. És vannak testvérei is akik nem testileg mint szegény kisgyerek de lelkileg ők is végigszenvedik az egészet. Nálunk a két kicsit pszichológushoz is kellett vinni mire túlvoltunk az egészen. És sajnos a házasságunk is tönkrement! Emberek, anyukák, apukák, nagymamák és nagypapák! Ezt a pár mondatot hozzátok cimzem! Segítsetek nekik! Higgyétek el nekem, aki ezen már hála Isten túl vagyunk borzalmas ez a betegség és a helyzet. Sokszor éreztem tehetetlennek magam és akkor sokat segitett a kapott segitség. Bármennyitek van segitsetek. Enikő, nektek kitartást kivánok. Továbbra is követem az életeteket és nagyon nagyon drukkolok. Számithattok rám!

Teca Budapestről


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

4 × 1 =