2016.08.30.

2016.08.30.

Rohannak a napok és én nem tudok lépést tartani velük. A hétvégén szerettem volna kicsit rendezni a gondolataimat de nem sikerült. A körülmények nem engedték.

Több mindent szerettem volna megcsinálni,  de szinte nem haladtam semmit. Annyira stresszesek a mindennapok, hogy sokszor úgy érzem, le van zsibbadva az agyam. Többek között ezért is tartottam egy kis szünetet a beszámolók között. De valahogy mégsem akarnak oszlani a felhők.

Zalánnal egy kínkeserves éjszakán vagyunk túl. Nem tudom miért, de szinte egész éjjel sírt. Az pedig csak enyhe kifejezés, hogy hulla fáradt vagyok. Próbálom úgy felfogni, hogy csak rosszakat álmodott, de félek tőle, hogy beteg lesz. Az utóbbi napokban nap közben is elég nyűgös volt, de azt gondoltam, csak a belőlünk áradó feszültséget érzi.

Most sem jönne jól egy betegség, bár még 2 hetünk van a következő útig. Ez ráadásul egész napos program lesz, éves záróvizsválat, majd utána ha a doktornő idejébe belefér, akkor szemészeti kontroll. Az éves záróvizsgálat vizsgatok tömkelegét jelenti. Szív UH, röntgen, hasi UH, ekg, csontsűrűség vizsgálat, hallásvizsgálat, stb… Ezekre azért van szükség,  hogy ha bármi olyan elváltozást okozott Zalán testében a kemó, amit kezelni kell, akkor az időben kiderüljön. Most is bízunk benne, hogy semmit sem találnak és minden rendben lesz. Persze Zalán nem feltétlenül fog örülni a vizsgálatoknak. 🙁 De ezen évente, a kemó befejezésének az évfordulóján túl kell esni.

Rohannak a napok és mindjárt itt az iskola. Fáj is a fejem rendesen! Még nincs kézfertőtlenítőnk, általános (kék) fertőtlenítőnk, fertőtlenítő mosószeradalékunk… Mert ilyenkor szinte szatyorszám hordják haza a gyerekek a fertőzéseket, amiket Zalán nem kaphat el. Ezért fogy nálunk napi 2-3 váltás ruha, hiszen amint hazaérnek, át kell öltözni és megy a ruha a mosásba, fertőtlenítünk. Zalán nem kaphat el semmit, hiszen ez még mindig nem lenne jó! Meghiúsulhat miatta az altatás, az esetleges műtét, bár azt kívánom, soha, de SOHA ne legyen már erre szükség! Annyira, de annyira szeretném!

Tegnap megvolt a könyvosztás is a lányoknak. Jázmin a mostanában szokásos nyegleséggel csinálta végig, Csenge pedig érdeklődéssel. Remélem nem lesz semmi gond az iskolakezdéssel. Bár azt is tudom, a problémák még csak most kezdődnek majd! Megint kérvényeznünk kell a napközi alóli felmentést, hiszen Zalán érdeke azt diktálja,  hogy a lányok minél kevesebbet tartózkodjanak a fertőzésveszélyes környezetben. 

Andrásnak ks kezdődik újra a sok-sok utazás, heti 38 tanórás hét. Ráadásul már valóban két nyelven fog tanulni. A tavaly megszerzett tudás idén fog beérni, a matekot és a történelmet már németül fogja tanulni. Emellett bejönnek idén a szakmai tárgyak és megjelenik az új idegen nyelv, az angol is. Nem lesz egyszerű dolga és emellett még ott a heti 2 edzés és a meccsek. De bízom benne, hogy menni fog neki!

Csak nekem kell idegekkel bírni. 🙂 

Bele se gondolok, hogy az ősz után már a tél jön és egyelőre csak annyi tüzelőnk van ami tavalyról maradt. Venni? Azt most biztos nem tudunk! És csak a felső szintet tudjuk gázzal fűteni. 🙁

Nyakunkon anyu költözése is, csak még nem tudjuk hova, ugyanis amíg nem fizetik ki, mi se tudjuk kifizetni az itteni házat és nem tud oda beköltözni. Nálunk nincs annyi hely, hogy a temérdek holmija elférjen. És már a költözés is gondokat okoz, hiszen nem kis távolság és nincs pénzünk fuvarost fogadni.

Hát, nálunk így zajlik az élet és nem hogy fogynának a gondok, úgy érzem csak gyűlnek és mindeng nekem kell megoldani. Mert apa dolgozik, akkor is, ha éppen a mentőknél szabadságon van (lesz). És már annyira sok!

Tegnap is kaptam egy pofont. 🙁 Múlt hónapban járt le az emelt családi pótlék,  amire határidő előtt beadtam az igazolásokat. Erre tegnap meg is érkeztek a határozatok a hosszabbításról. A gyesről és az emelt családi pótlékról is. Viszont utalni nem sikerült az államkincstárnak rendesen. A családit kiutalta, a gyest nem! Hívtam őket telefonon,  de csak annyi választ kaptam,  hogy majd utalják azt is. Pedig Andrásnak nagyon be kellene vásárolnom. Tulajdonképpen erre szántam, mert 2 nadrágja és 2 pulóvere van egyelőre. Azt is ti küldtétek! 2 nappal az iskolakezdés előtt!

Magyarország… Itt mindent lehet! A végrehajtó is szórakozhat az emberrel, az államkincstár is… És a kisember csak tűr és nyel egyet. Soha nem lesz már jobb! 🙁


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 × öt =