Kicsit bajban vagyok.

Holnap utaznánk, ha szükséges, a műtétet is egyből letudnánk. De…

Zalán éjjel sokat sírt és panaszkodott, hogy fáj a torka. Hajnalban adtam neki gyógyszert, majd reménykedtem, hogy talán csak kiszáradt a torka.

Gyors stratégiai megbeszélésre felhívtam a doktornénit, hogy akkor most mi legyen. Abban maradtunk, hogy ha nem romlik Zalán állapota, tehát marad szimplán a torokfájás, akkor elindulhatunk, azonban ha köhögni vagy náthásodni kezd, akkor sajnos halasztanunk kell.

Aki netán ismeri a doktornéninket, az tudja, hogy olyan szinten képes megnyugtatni az embert mikor vele beszél, hogy hajlamos elhinni, minden rendben van/lesz! Most is ez történt , megnyugtatott, hogy 1 hét leforgása alatt nem fog tragédia történni, ha netán most halasztunk. Persze, egyből megnyugodtam, de reménykedek, reménykedtem benne, hogy talán mégis sikerül a holnapi út. Mert azért mégis nyugtalanító, hogy van az az izé, a szörny. És nem tudjuk, mert senki se jó, hogy alszik még vagy sajnos újra felébredt. 🙁 Nem vagyok nyugodt.

Ebédnél jelezte Zalán, hogy eldugult az orrocskája, ebből pedig arra következtetek, hogy náthás lesz. De még mindig bízok! Talán, talán….

Küldjetek, kérlek egy kis erőt, energiát! A kocsit megtankolom, hátha tudunk menni! De most nagy szükség lenne onnan fentről egy kis segítségre!