Néhány hete írtam egy posztot, melyet letöröltem, miután apát zaklatták már a jóakaróink. Sokan talán nem is értettétek mi történt.

Próbáltuk megbeszélni és helyrehozni a dolgokat, sőt, én részemről úgy érzem, mindent megtettem. Aztán kiderült, hogy ő nem zárt le valamit. Ez a valami pedig az volt, hogy míg én kinn küzdöttem Zalán életéért, ő összeszűrte a levet a keresztgyerekeink anyjával, vagyis a legjobb barátjának a feleségével.

Természetes mikor kiderült az egész, fogadkozott mindkettő, hogy nem is úgy volt, meg nem is volt semmi, stb… Belenyugodtam, hatalmasakat nyeltem, de az agyam távoli szegletében benne maradt, hogy valami nem ok.

Mindent megtettem, hogy visszavarázsoljam a házasságunkat. Olyat is, ami sokszor nem volt ínyemre, de ha ez vezetett volna a családi békéhez, hát legyen. Ismét voltak terveink, céljaink, mivel pályáztunk és nyertünk az Erzsébet programban, lefogaltuk a szállást és vártunk…

Aztán hogy, hogysem, kiderült, hogy a januári afférja véletlenül sincs lezárva, sőt, a mai napig tart. Ma lekértem a híváslistáját, ami bizony nem kis megrökönyödésemre 70 oldalasra sikeredett. Felhívtam a hölgyikét magyarázatot várva, hogy mégis miért… Az volt a válasz, hogy hát apa azt mondta neki, hogy sms-ezzenek, mert arra én úgyse fogok rájönni. 😱😱😱

Jázmin aztán később mondta, hogy valamelyik nap látta is, hogy apa szívecskéket küldözget, de nem akart beleszólni. Szegény még ő hibàztatja magát! 🙁 Szóval… Egyszer szemet húnytam. Másodszor pedig minden cuccát összepakolva véget vetettem a házasságnak.

Számomra egy olyan ember, aki a saját 4 gyerekén kívül még 2 másiktól is elveszi a családját, nem apa, de nem is ember.

Sok minden volt az elmúlt 14 év alatt, ami miatt fáj, de ezt magamért meg kellett tenni. Hogy hogyan tovább?

Sokan bíztattatok, hogy más is nevelt fel 4 gyereket egyedül, én is meg tudom tenni. Biztos vagyok benne, hogy menni fog. Az első lépés most, hogy találjak egy állandó délelőttös munkát. Aztán keressek egy belevaló ügyvédet. Aztán majd minden megy magától, mert egyelőre ő érzi magát sértve. Egy bocsánatkérést nem sikerült magából kierőlködnie.

Én harcolok a gyerekekért, ha kell, foggal, körömmel. Ugyanúgy, ahogy Zalánért is.

Sajnálom, hogy nem tudok mindig jó híreket hozni, de hát nekem valamiért ilyen lapokat osztott le az élet. Elfogadom, nyelek egyet, tovább megyek!

Szóval aki az alapítvány felől érdeklődik, az ne nálam tegye. Fogalmam sincs, hogy fog-e Zalán abból kapni valamit, ugyanis jelenleg beszélő viszonyban sem vagyunk. De majd jön talán jobb is!