Korán keltem, mert tudtam, nem elég, hogy korán kell elindulnunk Budapestre, de mivel fél 9 körülre volt tervezve a műtét, Zalán már 4 órától nem ehetett. Így biztos ami biztos alapon alapon felkeltem fél 4-kor. Zalán szerencsére nem ébredt fel, csak 3/4 6-kor mikor felébresztettem kis tündérkémet, hogy most már muszáj öltözni. Sírdogált, hiszen ő még aludni szeretett volna, nem szokott ilyen korán felkelni. Gyors peluscsere, öltözés és 6:00-kor már indultunk is. Zalán végigaludta az utat, ahogy számítottunk is rá. Csak a kórháznál ébredt fel.

Ahogy befordultunk a kórház utcájába, érezhetően összeugrott a gyomrom. Mondtam is Andrásnak, hogy olyan érzésem van, mintha egy ökölnyi kő lenne a hasamban. Éreztem! De tudatosan próbáltam elhessegetni magamtól a negatív gondolatokat és magamba magyarázni, hogy minden rendben lesz! Egyszerűen azért, mert ennek így kell lennie! Inkább próbáltam arra koncentrálni, hogy pár óra múlva túlleszünk ezen is és végre mehetünk haza!

Ahogy odaértünk, csak erősödött bennem a megmagyarázhatatlan rossz érzés. Már tudtam, éreztem, hogy baj lesz! Odaértünk, megkaptuk a szokásos ágyunkat, az első szobában a középső ágyon. Kimentünk játszani Zalánnal és megláttam. Az altatóorvost. Azt, aki először is altatta, mikor majd egy éve kiderült a betegsége. Akiben legelőször megbíztunk. Lehet, hogy véletlen egybeesés, de Zalánnak a 3 gégegörcsből 2-nél ő altatott és a műtétek rendre 1,5-2 órások voltak. Nem hibáztatom a doktorbácsit, félreértés ne essék! Kétségbe se vonom a szakmai tapasztalatát! És itt kérek mindenkit, ehhez ne fűzzön kommentárt, hiszen nagy valószínűség szerint tényleg a véletlen műve az egész. De van egy kevés ellenérzésem vele szemben mindamellett, minden tiszteletem az övé és legközelebb is ha úgy adódik, rá fogom bízni Zalánt, mert tudom, hogy mindent meg fog tenni érte!

Zalán 9 órakor be is került a műtőbe, miután túlesett a szokásos szemcseppeken. A nyugtatót nagyon nehezen akarta bevenni, majdnem ki is hányta, de végül csak lecsúszott szegénynek! Teltek a percek és nagyon örültem, mikor pontosan 40 perccel azután, hogy bement, már hozta is ki a doktorbácsi. Akkor még nem tudtuk.

Furcsa volt, hogy egyszerre jött ki az altatóorvos kezében a gyerekkel és a doktornénink is. Bementünk a szobába, ahol elmondták, hogy Zalánt nem sikerült megműteni, mert nem tudtak rajta vénát szúrni, amin keresztül lehetséges lenne a mélyaltatás. Mivel a doktornénink tudja, hogy nyaralni készülünk, idejét nem sajnálva felajánlotta, hogy töltsük az éjszakát Budapesten, hogy ne kelljen fel-alá utazgatni és másnap ismét megkísérli megműteni Zalánt. Kedd nem műtős napja a doktornéninek, Zalán kedvéért mégis bevállalta. Ezer hála és köszönet neki ezért. Tündéri és empatikus ember! Soha nem fogjuk tudni neki eléggé megköszönni, hogy Zalánt ennyire segíti!

Szegénykém ébredés után nagyon sokáig sírt. A kis lábai több helyen is meg voltak szúrkálva. 🙁 Hiába! 🙁 Csak nagynehezen tudtam megvigasztalni! Szép lassan nekiálltunk iszogatni, majd 1 óra múlva eszegetni is. Játszadoztunk is a 4 óra megfigyelés alatt, amit a kórházban kellett tölteni, majd elindultunk “haza” a szállásra azzal a kikötéssel, hogy másnap 8 órára jelenjünk meg a kórházban, addig pedig annyi folyadékot próbáljunk Zalánba tölteni, amennyit csak lehet. A megbeszéltek szerint a kórházi gyerek altatóorvos reggel fog Zalánnak egy branült szúrni és délután meglesz a műtét is.

Amikor “haza” értünk, Zalán aludt egy jót, majd elmentünk valami étel után nézni, hiszen aznap még egyikünk se evett semmit!

Itt köszönném meg mindenkinek, aki kisegített ruhával, pelenkával, hiszen nem így készültünk!